Átalakulóban van a német politikai térkép

Az elmúlt hetekben lezajlott nagy keleti választási sorozat komoly elemzéseknek szolgálhat apropójául. A szászországi, türingiai és brandenburgi eredmények után lényegében nyilvánvalóvá vált, hogy a klasszikus fekete-sárga, illetve piros-zöld koalíciós struktúráknak végük van. Új koalíciós társak után kell nézniük a német néppártoknak, melyet igencsak megnehezít az eurókritikus AfD előretörése.

Ha csak a puszta választási eredményeket nézzük, könnyelműen arra a következtetésre juthatunk, hogy minden rendben van a német kereszténydemokraták háza táján. Szászországban közel 40 százalékos eredményükkel gyakorlatilag egyeduralkodók a tartományi parlamentben, Türingiában – ahol szintén a legerősebb párt – sikerült javítani a négy évvel ezelőtti eredményen, Brandenburgban pedig ugyan csak másodikként futottak be, viszont sikerült maguk mögé gyűrniük a baloldali Die Linke-t. „Mindnyájan nagyon elégedettek vagyunk” – nyugtázta Merkel a múlt vasárnapi választási eredményeket. A CDU, hiába a jó tartományi eredmények, korántsem lehet elégedett, hiszen a klasszikus koalíciós partner, az FDP egyik tartományban sem tudta megugrani a bejutáshoz szükséges küszöböt. Bár ez igazából senkit nem lepett meg. Merkelnek így aztán előbb-utóbb muszáj lesz egy tartós koalíciós partner után néznie.

Kézenfekvő megoldásnak tűnhet az SPD-vel kötendő nagykoalíciós nagykoncert, mely a tavalyi országos választások után már nem is lenne akkora nagy újdonság. Ki kell azonban emelni, hogy egyik nagy néppárt sem úgy tekint a nagykoalícióra, mint valami hosszú távú politikai projektre, inkább csak a szükség szülte érdekkapcsolatról beszélhetünk. Miután az FDP 2017-es feltámadásában már csak az igazán hardcore fekete-sárga fanok hisznek, a politikai szükségszerűség jelen állás szerint egész egyszerűen az SPD felé fogja tolni a CDU-t. De itt álljunk meg egy szóra.

Elméletileg akadna még egy lehetséges párt, akikkel bár a kereszténydemokraták még csak kísérleti fázisban vannak, de legalább már megkezdődött a puhatolózás. Ezek pedig a Zöldek. Igen, akármennyire is hihetetlenül hangzik, a szocdemek klasszikus partnerei könnyen lehet, hogy a jövőben a kereszténydemokratákkal fognak táncba menni. 2014 januárja óta Hessenben már ún. fekete-zöld kabinet végzi a tartomány irányítását, és könnyen lehet, hogy az új szász kormány tagjai is a CDU és a Zöldek szövetségéből kerülnek majd ki. Egy esetleges fekete-zöld szövetség körvonalai viszont komoly fejtörés elé állítaná az ökopárt vezetését, ugyanis egy újabb politikai koalíciós lehetőségről is szót kell ejteni, mely a Zöldek nélkül nem lenne teljes.

Harmadik alternatívaként az ún. piros-piros-zöld koalíciót tartják számon (itt érdemes lesz figyelni a brandenburgi kormányalakítást), mely az SPD-ből, a Linke-ből és a Zöldekből állna. A baloldali népfront gondolata viszont mind ez idáig csak elméletben létezik, ugyanis egyik tartományban sem alakult még koalíció ezekből a pártokból. Ha azonban a CDU továbbra is növelni tudja népszerűségét az SPD-vel szemben, folytatódik az AfD előretörése, és a Linke az eddig megkezdett ütemben válik egyre inkább szalonképes (értsd: koalíciókötésre megérett) párttá, úgy még politikai realitássá is válhat a hárompárti baloldali összefogásból.

Az FDP kiesésén túl még egy komoly tényező van, amely alapvetően forgathatja fel a német belpolitikai életet, ez pedig az Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése. A már régóta regnáló pártok az AfD alakulásakor még komolyan hitték, hogy az eurókritikus pártnak a tiszavirág életű Kalózpárthoz hasonló pályafutása lesz. A szövetségi tartományi választáson még megnyugtathatták magukat a régi rendszer hívei, az AfD ugyanis, ha paraszthajszállal, de nem jutott be a Bundestagba. A csüggedtség azonban nem lett úrrá Bernd Luckén és csapatán, és a bevándorlás-ellenes retorikára ráerősítve az EP-választáson már hét százalékot értek el. A szeptemberi „keleti tartományi választásokon” pedig már stabilan kétszámjegyű eredményt könyvelhettek el. A merkeli terv, melynek értelmében „jó kormányzati munkával” majd kifogják az AfD vitorlájából a szelet, nem vált be.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »