Az emancipáció bukása Montenegróban?

Minden 100 születendő lánygyermekre immáron 110 fiú jut Montenegróban – számol be a Balkaninsight.com hírportál podgoricai forrásokra hivatkozva. Az immáron 15 éve tartó negatív folyamat felgyorsulása egyértelműen az úgynevezett „irányított abortusz” számlájára írható.

A kulturális tradíciókból következően még ma sem ritka, hogy a gyermekáldás előtt álló párok hajlamosabbak elvetetni lányukat, mivel a fiúkat értékesebbnek vélik. Éppen ezért erre a jelenségre már szinte egész iparág épült fel az interneten, 500-700 euróért kínálva a gyerek nemét meghatározó szolgáltatásaikat, amelyet az anyától vett vérmintából állapítanak meg.

Habár az ilyen jellegű abortusz 2009 óta már illegális az országban, a negatív tendencia tovább folytatódik, amellyel szemben egyelőre a hatóságok is eszköztelennek tűnnek. A probléma már az Európa Tanács figyelmét is felkeltette, azonban az általuk sürgetett szigorúbb szabályozás és képzés egyelőre várat magára.

Az ENSZ Népesedési Alapjának adatai szerint Montenegró Indiával, Albániával, Azerbajdzsánnal és Örményországgal karöltve egyike a nemek arányát tekintve a legkiegyensúlyozatlanabb országoknak.

Kaszás Gábor

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »