Az asszimiláció és következményei

Afrika kisebbségei számára még ma is fontos kérdés, hogyan tudnak beilleszkedni a társadalomba. A kormányoknak az asszimiláció a legkényelmesebb megoldás, hiszen ilyenkor nem érheti kritika őket amiatt, hogy rosszabbul bánnak a kisebbségeikkel. Ebben az esetben pont úgy kezelhetik őket, mint a többséget. De elég-e ez egy veszélyeztetett népcsoportnak? A válasz természetesen nem. Hogyan is tudnák megőrizni kultúrájukat, nyelvüket, önmagukat, amikor a többség nyelvén tudják csak hivatalos ügyeiket elintézni, vagy amikor az iskolában nincs lehetőségük a saját nyelvükön tanulni?

Amikor Ugandában ellátogattunk egy helyi iskolába, ez a kérdés is felmerült. Alapítványi segítséggel négy batva gyermek tanul egy helyi magániskolában, ahol az igazgatónő büszkén mesélt róluk és az intézményéről. Kiemelte, hogy ott nincs nyoma a társadalomban tapasztalható diszkriminációnak. Kinézetük vagy anyagi- és életkörülményeik miatt senkit nem közösítenek ki, se a tanárok, se a diákok. Mindenkivel ugyanúgy bánnak. Mindenki ugyanazt tanulja, ugyanazokon a nyelveken: angolul és a Kisoro körzetben többségében beszélt rufumbira nyelven, amelyet a batva gyerekek csak erős akcentussal beszélnek.

Annak a négy fiatalnak esélye van a továbbtanulásra, hogy többre vigyék szüleiknél. De mi lesz a kulturális identitásukkal vagy az anyanyelvtudásukkal? A bentlakásos iskolából csak ritkán tudnak hazajárni. Így hogyan tudják szüleik átadni nekik a családjuk és a közösség tudását, hagyományait? Ezek a kérdések nem csak őket érintik, hanem az egész batva népcsoportot, és általában a veszélyeztetett kisebbségeket.

Az eredeti lakóhelyükről húsz éve kitelepített batvák nagyon nehéz körülmények között élnek. Nemcsak anyagi gondokkal küzdenek, hanem azzal is, hogy nehezen illeszkednek be a számukra teljesen modern társadalmi viszonyokba. Korábban mindent az erdő jelentett számukra, nem csak a lakhelyet és a táplálékot biztosította. Ha betegek voltak, az ottani növényekkel gyógyították magukat, életük minden fontosabb pillanata a természethez kötődött. Amióta el kellett hagyniuk ezt a biztonságot nyújtó közeget, csak keresik helyüket a világban. Az erdőn kívüli lét minden mozzanatát meg kellett tanulniuk. Sosem jártak iskolába, sok mindent nem értettek, sőt, féltek az ismeretlentől. Mint amikor először vizsgálták meg őket orvosok, vagy kaptak oltást. A többségi társadalom pedig nem türelmes velük. Befogadják őket, amint átveszik a többség nyelvét, szokásait.

A nyelvek magukban hordozzák a beszélői generációk által felhalmozott tudását, így az őslakos népek nyelvének megőrzése elengedhetetlen. Sok mindenre következtethetünk az adott nyelvközösséggel kapcsolatban: kultúrájukra, történelmükre, hagyományaikra, a környezetükhöz való kötődésükre. Egy nyelv eltűnésével ez a tudás is mind elvész. Ez történt a lusinga vagy más néven singa nyelv esetében is, amelyet a kenyai Rusinga-szigeten beszéltek. Évszázadokkal ezelőtt Ugandából menekülők települtek a szigetre, akik a singa nyelvet használták. A Viktória-tó környékére aztán nemsokára luo törzsek érkeztek, akik nagy hatást gyakoroltak az itt élőkre. Bár a singa nyelvet egyre kevesebben beszélték, kulturális különbségeiket így is igyekeztek megőrizni. Mára már senki nem beszéli a singa nyelvet, csupán a sziget neve és az azon található néhány település őrzi emlékét.

Az egész világon tapasztalható a kisebbségben lévő nyelvek eltűnése. Nemcsak egyszerű nyelveké, hanem akár egész nyelvcsaládoké. Az UNESCO kutatásai szerint a világon körülbelül hétezer nyelv létezik, ezek közel fele ki van téve ennek a veszélynek. A leginkább veszélyeztetettek a korábbi gyarmatokon beszélt nyelvek, ahol már a gyarmatosítók megjelenésével veszélybe kerültek a helyi nyelvjárások. A globalizáció, az urbanizáció és az asszimiláció is mind a világ nyelvi sokszínűsége ellen dolgozik.

A megőrzés és a továbbadás egyik legfontosabb feltétele a nyelvi rendszerek megfelelő leírása, akár az abc-t, akár a nyelvtani szabályokat tekintve. Számos nyelvet azonban még soha nem rögzítettek, pláne nem foglalták rendszerbe nyelvtani szabályaikat. A kis nyelvek utolsó beszélőinek hangfelvétele létfontosságú lehet a jövő számára. Ezek leírása, megfejtése nem kis idő, pénz, technológia és munka árán valósítható meg.