Integrációs kérdőjelek a Nyugat-Balkánon

Miközben a podgoricai politikai elit mindent elkövet annak érdekében, hogy Montenegró mielőbb a NATO tagja lehessen, addig a piciny délszláv állam közvéleménye még most is igen megosztott a kérdésben. A legfrissebb felmérések szerint a parlamentben ülő döntéshozók között akár 30 százalékkal is magasabb lehet az atlanti integráció gondolatának népszerűsége, mint a montenegrói társadalom egyéb szegmenseiben. A Pobjeda szerint azonban korai lenne kétségbe esni. A montenegrói lap elemzése rávilágított; máshol is akadtak hasonló jellegű problémák a térségben.

Nem lehet kérdéses, hogy Montenegró vezetése az elmúlt években határozottan elkötelezte magát az atlanti integráció, mint az egyik elsődleges külpolitikai célkitűzés mellett. Ennek talán legfőbb bizonyítéka, hogy Podgorica alig fél évvel a Belgráddal történő szakítást követően máris tagja lett a NATO Partnerség a Békéért (PfP) programjának. Időközben katonái Afganisztánt is megjárták. Ráadásul napjainkban már az is elmondható, hogy a délszláv állam a MAP (Membership Action Plan) státusz birtokában a szövetség „előszobájába” lépett.

A fent látható integrációs részsikerek ellenére azonban továbbra is komoly társadalmi problémát jelent, hogy míg a politikai elit – jelesül az ország parlamenti képviselői – mintegy 70 százalékban támogatják országuk NATO-hoz történő csatlakozását, addig a montenegrói közvélemény csupán 40 százalékban teszi meg ugyanezt. Ennek fényében pedig a 2014-es NATO-csúcsra teljes erőbedobással készülő – s ott meghívóban reménykedő – podgoricai vezetés ígérete szerint mindent el fog követni annak érdekében, hogy a véleménykülönbséget mielőbb áthidalják, egyben pedig az integráció szükségességét a közvéleménynek elmagyarázzák.

A Pobjeda szerkesztője szerint ezzel együtt komoly társadalmi egyeztetésre, s ha lehetséges vitára van szükség. Ugyanakkor a montenegrói lap cikkírója november végén megjelent írásában azt is kifejtette: hasonló problémákkal a Nyugat-Balkán többi országának is meg kell vagy meg kellett már küzdenie.

Szlovénia

Szlovénia egy 2003 márciusában tartott népszavazást követően 2004 tavaszán lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a tagja, s bár az említett referendumon az atlanti integrációt támogatók köre elérte a 66 százalékos szintet, a Pobjeda cikkírója szerint mégsem állítható, hogy Ljubljana csatlakozása problémamentes lett volna. Szlovénia tagságát ugyanis nem helyeselte a média jelentős része. Ellenezték a pacifisták, a környezetvédő szervezetek, de még a kormánykoalíció egyes tagjai is.

Mindezzel szemben a demokrácia garanciájaként tekintett a tagságra az egyházi vezetés, valamint a politikai elit java, de fontos volt, hogy kiállt mellette a tudományos közélet is. Emellett persze az sem elhanyagolható tény, hogy a népszavazást egy időben tartották a Szlovénia esetében mindenképpen népszerűbb uniós referendummal, így ez utóbbi – az elemzők szerint – képes volt magasabbra húzni a katonai szövetségkötés gondolatát is.

Horvátország

Horvátországban egyértelműen fordított volt a helyzet, hiszen a 2009-ben a NATO-tagok sorába lépett délszláv államban az Európai Unió népszerűsége nem sokszor haladta meg a sokkal inkább biztonságérzetet nyújtó katonai szövetségét. Itt 2007-től kezdve az Észak-atlanti Szerződés Szervezete egyszer sem süllyedt az 50 százalékos népszerűségi küszöb alá, s bár 2009-ben is voltak olyanok, akik az ország viszonylag frissen megszerzett szuverenitását az integrációtól is féltették, ebben az évben a NATO-csatlakozás népszerűsége elérte a 61 százalékos szintet.

Albánia

Albánia észak-atlanti integrációs folyamatát minden bizonnyal mély áhítattal szemléli most a podgoricai vezetés, ám az országok között tapasztalható hatalmas különbségek okán Montenegró számára aligha lehet járható az albán út. Tiranának ugyanis nem kellett megküzdenie a NATO népszerűtlenségével, hiszen az albán lakosság mintegy 95 százaléka kiállt országa atlanti integrációja mellett. Emellett Albánia elkötelezettségéről az is sokat elárul, hogy Tirana a térségben az elsők között, már 1992-ben a NATO-partnerek sorába lépett. Teljes jogú taggá válását pedig 2009-ben Horvátországgal együtt ünnepelte.

Szerbia, Bosznia-Hercegovina

Montenegróval szemben Szerbia a közelmúltban többször is világossá tette; déli szomszédunk nem kíván a NATO-tagok sorába lépni, ám Podgorica mégis tanulhat valamit „unokatestvérétől”. Hiszen Belgrád azzal együtt is az észak-atlanti szövetség partnerévé (PfP) tette Szerbiát, hogy a délszláv ország lakosságának mintegy 70 százaléka tartósan elutasítja a NATO-hoz történő közeledést. Ráadásul Szerbiában – Montenegróhoz hasonlóan – az integrációt ellenzők java a katonai szövetség korábbi, s elsősorban a Nyugat-Balkánon végrehajtott akcióit nem képes megbocsájtani.

Hasonló, ám ha lehet még bonyolultabb a helyzet Bosznia-Hercegovinában. Mivel egy nemrégiben napvilágot látott közvélemény-kutatás szerint a délszláv ország szerb nemzetiségű lakosai többségében (82 százalék) elvetik Bosznia-Hercegovina NATO-tagságát. Ugyanakkor az országban élő bosnyákok, valamint horvátok java (84 százalék) szívesen látná Szarajevót az észak-atlanti katonai szövetség tagjaként.

Mátraházi Tibor