Új olajmezőket tárhat fel a MOL

A MOL múlt heti bejelentése szerint jól haladnak a kurdisztáni Akri-Bijeel blokk kutatófúrásai, a tervek szerint 2014 végén/2015 elején már kereskedelmi termelésről beszélhetünk, tehát beérett a gyümölcs odaát. A blokkon belül a Bakrmam-1 kút nagyjából 3192 hordó kőolajat és kb. 1800 hordónak megfelelő földgázt termel naponta, ami együttesen meghaladja a tavasszal becsült 3500 hordós szénhidrogén-termelést. A Bijell-1 esetében több kutat fognak majd össze, ami napi maximum 10.000 hordó szénhidrogén felszínre hozatalát teszi lehetővé.

Az Akri-Bijeel mezőn a MOL 80%-os tulajdonos, így ha a helyi kormányzat nem lép be tulajdonosként, a MOL-ra eső rész nagyjából 20 ezer hordóval növelheti a napi szénhidrogén-termelést a jelenlegi 107 ezer hordós szintről. Ez a MOL-nak nagyon jót tenne, ugyanakkor a piac nagyrészt már beárazta ezeket az értékeket, ezért kitörő lelkesedést nem várunk a piacon.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »