Verespatak, a romániai közélet állatorvosi lova

A verespataki bányaprojekt attól igazán érdekes, hogy egy szépen körülrajzolható példán keresztül mutat rá a román politika szinte összes hibájára és betegségére. Egy esetbe tömörül a korrupció, a felelőtlenség, a képmutatás, a köpönyegforgatás, az elvtelenség és az ország számára előnyös, hosszú távú vízió hiánya. Nem csoda hát, hogy a ceausescui diktatúra megdöntése óta Verespatak volt képes a legtöbb állampolgári indulatot és civil erőt mozgósítani, ahogy az a vasárnap esti országos tüntetésből is kiderült. Románia nagyvárosaiban tizenötezer ember gyűlt össze, hogy kifejezze ellenkezését a bányaprojekttel és az azt lehetővé tévő kormányzati törvénytervezettel szemben.

Kolozsváron és Bukarestben mintegy öt-ötezer ember vonult utcára, az ország más nagyvárosaiban pedig szintén néhány ezres tömegek tiltakoztak az Erdélyi-szigethegységbeli Verespatakra (románul Roșia Montană) tervezett arany- és ezüstkitermelés ellen. Az 1998 óta engedélyekre váró projekt révén a kanadai érdekeltségű Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt termelne ki, a folyamat során pedig három falvat, négy hegyet tüntetne el a föld színéről, illetve egy háromszáz hektáros ciános zagytározót hagyna maga után.

A tüntetők számára ezek az érvek már elegendőek ahhoz, hogy elutasítsák a beruházást, a hétvégi megmozdulásokat mégis az idézte elő, hogy a kormány múlt héten a parlament elé terjesztett egy olyan törvénytervezetet, amely gyakorlatilag a román jogrend hatálya alól kiveszi, és speciális státusszal ruházza fel a verespataki bányaprojektet.

Verespatak: magán kézben lévő törpeállam

A jogszabálytervezet nemzeti jelentőségű projektté nyilvánítja a befektetést, lehetővé teszi RMGC által eddig meg nem szerzett magánbirtokok eltulajdonítását, és ellehetetlenít bárminemű bírósági felülvizsgálatot. Az állam kötelezettséget vállal, hogy a bíróság által érvénytelenített engedélyeket minden alkalommal harminc napon belül újra kibocsájtja, illetve azt is megígéri, hogy a jövőben születő törvények és módosítások nem vonatkoznak a verespataki beruházásra, vagy ha mégis igen, akkor a működtető vállalat kompenzációban részesülhet az „elszenvedett” károk miatt.

Ahogy arra az ActiveWatch nevű emberi jogi szervezet rámutat, a törvénytervezet révén a kormányzat egy olyan enklávét hozna létre, amelyben nem érvényes a román jog: sem a román alkotmány, amely a hatalmi ágak szétválasztását, a tulajdonhoz és a független igazságszolgáltatáshoz való jogot is garantálja, sem pedig a bányászatot, környezetvédelmet és kulturális örökséget szabályozó törvények.

A szervezet arra is rámutat, hogy a kormány mindezt apró pénzért teszi, hisz a RMGC a kitermelés pusztán hat százalékával tartozik a román államnak, a bányászat következtében befolyó más összegek pedig alig érik el az öt milliárd dollárt. Ezzel szemben kanadai érdekeltségű vállalat csak az arany kitermeléséből ennek az összegnek négyszeresét nyeri, és itt akkor még az ezüstről és más színesfémekről nem is beszéltünk.

A kormány beleszalad a saját öklébe

A dolog politikai pikantériát az adja, hogy a tervezetet aláíró kormányfő, Victor Ponta és az általa vezetett Szociálliberális Unió (USL) még ellenzékben vehemensen támadta a bányanyitás ötletét. Verespatakot akkor Pontáék a jobboldali kormány felelőtlenségének és megvásárolhatóságának példázására használták. Az időközben kormányfővé avanzsált szociáldemokrata pártelnök másfél évvel ezelőtt azzal vádolta meg Traian Băsescu köztársasági elnököt, hogy a RMGC lobbistájaként tevékenykedik, egyértelműen, anyagi szolgáltatásokért cserébe. A miniszterelnök és az egész kormánykoalíció most a saját öklébe szalad bele, az államfő nem is szalasztotta el az alkalmat, hogy ebből profitáljon: hétfő délelőtt rákérdezett, vajon Ponta mennyit kap a kanadai vállalttól.

A miniszterelnök egyébként szombaton úgy nyilatkozott, bár kormányfőként aláírta a törvénytervezetet, parlamenti képviselőként nemmel fog szavazni. Arra is kérte képviselőtársait, mindenki lelkiismerete szerint szavazzon. A bányaprojekt ellenzői nem késlekedtek skizofréniával vádolni Pontát, néhány elemző azon szórakozott, hogy vajon a miniszterelnök honatyaként megszavazná-e a saját kabinetje ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ha az épp Verespatak témájában születne meg.

Minden(ki) megvásárolható

A beruházást érintő döntés jelen pillanatban tehát a törvényhozás előtt van, ahol félő, hogy többségi támogatást tud szerezni a RMGC terve. Az utcai nyomás ellenére a kitermelő óriási „lobbierővel” bír, gyakorlatilag kilóra megvásárolta a központi média zömét. Ez meglátszott a vasárnapi tüntetések kapcsán is, hiszen a reklámszerződésekkel lekenyerezett sajtó zöme megpróbálta ignorálni vagy alulértékelni a megmozdulásokat. Nagy valószínűséggel a RMGC hasonló módon vásárolta meg a honatyákat is, bár erről konkrét bizonyítékok nem láttak napvilágot. Ám az mégis sokat elmond, hogy a román állam két legfontosabb közjogi méltósága kölcsönösen vádolja egymást azzal, hogy a cég anyagi kényeztetését élvezi.

Bár a román politikum valóban megvásárolható és valóban szemtelen módon közömbös a közérdekkel szemben, van egy másik hibája is, amely akár a projekt ellen is dolgozhat. A parlament az ország egyik legkevésbé hatékony intézménye, nem kizárt tehát, hogy évekig fog ülni a múlt héten benyújtott tervezeten. A már tizenöt éve húzódó engedélyeztetési folyamat így tovább húzódhat, és ahogy egy a beruházást ellenző közgazdász elmondta, az időhúzás főként az ellentábornak kedvezhet: a jövőben technológiai fejlődés, illetve az Európai Uniós normák is gátat szabhatnak ennek a végtelenül kockázatos ciános kitermelési módszernek.

Hétfő délelőtt Traian Băsescu nem zárta ki, hogy népszavazásra bocsájtja a kérdést, amelyet a jövő év első felében esedékes európai parlamenti választásokkal egy időben rendezhetnek meg. Az államfő újra zseniális sakkjátékosnak bizonyul, hiszen ezzel a lépéssel nemcsak a parlamentre gyakorolhat nyomást, gyorsabb döntéshozatalra sarkallva őket, de populista profilépítését is tovább erősítheti ezáltal. (Nota bene: nem lenne meglepő, ha merő opportunizmusból a posztelnöki túlélésére készülő Băsescu hirtelen szembefordulna az évtizedekig támogatott beruházással.)

Románia számára nagy valószínűséggel nem a verespataki bánya jelenti a leggigantikusabb társadalmi-politikai problémát. Ami mégis különlegessé teszi, az az a mód, ahogyan rávilágít a politikai élet összes rákfenéjére. Verespatak ugyanis megmutatja, hogy a valós megoldásokkal nem rendelkező, korrupt politikum, hogyan képes pusztán önös érdekből közjavakat egy magáncég kezébe játszani. Hogyan képes generációk egészségi épségét, gazdasági erejét és kulturális örökségét feláldozni egy olyan magánérdek oltárán, amely semmit nem ad vissza a társadalomnak. A román politikai elit nem rendelkezik azokkal a védelmi mechanizmusokkal, amelyek révén szembeszegülhetne egy ilyen egyértelmű átveréssel. A kérdés – amely a közeljövőben talál válaszra – az, hogy vajon a társadalom egésze rendelkezik-e ezekkel a védelmi mechanizmusokkal.

Hasonló dilemmát jelent, hogy mit történik akkor, ha sikerül megakadályozni a beruházást. Van valakinek olyan hosszú távú terve a környékkel, amely mind a helyieknek, mind a társadalom egészének kedvez? Csak mert a jelenlegi folyamatos pusztulás és elmaradottság sem tekinthető egy kedvező állapotnak.