Ismét buszon késeltek

Vagdalkozni kezdett egy késsel a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyén közlekedő városi buszon egy utas, négy ember meghalt és 11 megsebesült- jelentette a kínai média hétfőn. Egy héten belül ez volt második késelés autóbuszon az országban.

Az eset vasárnap az esti órákban történt. A busz kamerája szerint a férfi hirtelen kést rántott és nekiesett a 42-es számú csengtui járaton lévőknek. Miután leszállt, folytatta az ámokfutást a járókelők között – számolt be a helyi hatóság. A rendőrök végül lövésekkel tették ártalmatlanná.

A kínai központi televízió jelentése szerint egy 10 éves lány is a súlyos sebesültek között van, de részleteket az áldozatok kilétéről nem közöltek.

A nyomozóknak a 41 éves, Li családnevű csengtui gyanúsított elmondta, hogy vándormunkásként dolgozott a tartomány másik városában, és hazatérése után családtagjaival pénzügyi vitába keveredett. Tettével a haragját vezette le.

Egy hete a Honan tartományi Anjang városban egy 10 éves kislánnyal, valamint egy 10 és egy 17 éves fiúval végzett buszon egy 24 éves férfi. Késével több mint tucatnyi utast sebesített meg, köztük ötöt súlyosan. A tettes egy kukoricáson át elmenekült, 400 rendőr kereste, majd el is fogták. Állítólag ő is egy családi veszekedést követően töltötte ki dühét az ártatlan embereken.

Kínában legutóbb a múlt hónapban Pekingből jelentettek egy áruházi késelést, a négy megtámadottból legalább egy életét vesztette. Az 50 éves tettest a helyszínen elfogták. Egy héttel korábban, ugyancsak a fővárosban két járókelőre támadt egy 27 éves férfi, mindketten meghaltak.

A média időről időre beszámol nyilvános helyen – nem ritkán gyermekek ellen – elkövetett késelésekről, amelyek mögött esetenként bosszú vagy valamilyen sérelem húzódik meg. Az elkövető gyakran elmezavarral küzd, vagy – mint a hatóságok fogalmaznak – így vezeti le a „társadalommal szembeni dühét”.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »