Kettős mércével mér Bukarest

Egyre élesebb ellentmondás feszül aközött, ahogy Bukarest a határon túli románokhoz viszonyul, és ahogy a Romániában élő magyar közösség igényeit, illetve az anyaországgal fenntartott kapcsolatait kezeli – hívta fel a figyelmet a napokban közzétett elemzésében a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport.

Mint felidézik, Traian Băsescu román államfő néhány héttel ezelőtti moldovai látogatása során egyáltalán nem zárta ki a határmódosítás lehetőségét – „Kérjék, és megvalósítjuk! – válaszolta egy ottani polgár felvetésére, miszerint egyesíteni kellene Moldovát és Romániát. Később pedig arról beszélt: szeretné, ha a Prut mindkét oldalán élő románoknak csak egy, közös állampolgárságuk lenne, de mivel ez nem lehetséges, „érzelmi okokból” mandátuma lejártával fölveszi a moldovai állampolgárságot.

Ezt követően Sulinán, egy határon túli román gyerekek számára megszervezett táborban arról beszélt: Románia a román tudat újraélesztésén ügyködik a határon túli románok körében, akiknek az elmúlt ötven évben „rosszul tanították a történelmet”, de most, az ilyen és ehhez hasonló táborokban lehetőségük nyílik arra, hogy megismerkedjenek a gyökereikkel. Hozzátette: épp azért látogatott el a táborba, hogy az ott táborozó fiatalokban is tudatosuljon, mennyire fontos ez a folyamat. Azt is hozzátette persze – emlékeztet az elemző –, hogy lojálisaknak kell lenniük azon országokhoz, amelyekben élnek, mivel „mi sem örülnénk, ha létezne olyan kormány, amely arra ösztönözné a Románia területén élő kisebbségeket, hogy ne legyenek lojálisak a román államhoz.”

Az elemző ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy mindeközben a román kormány goromba hangvételű közleményekben bírálja azon erdélyi és budapesti magyar politikusokat, akik a Romániában élő magyar közösség nemzeti identitásának megőrzésének fontosságát hangoztatják, és az azt előmozdító eszközöket – mint az autonómia – keresik.

„Igaz ugyan, hogy Băsescu és a kormány a politikai barikád ellentétes oldalán áll, és hogy az államfő az elmúlt években tudatosan erősítette a kapcsolatot a határon túli román közösségekkel, amelynek tagjai zömmel rá, és a hozzá közel álló pártokra szavaztak, de ettől függetlenül a jelenlegi kormánykoalíció pártjai sem mondták azt soha, hogy nem kell szorosra fűzni a határon túl élő románokkal a kapcsolatokat, és kormányra kerülve nem állították le a könnyített honosítás folyamatát, amelynek során több tízezres nagyságrendben biztosítanak román állampolgárságot a moldovaiaknak” – fogalmaz az írás szerzője, aki szerint ez azt jelenti, hogy egyetértenek annak céljaival, a határon túli románok és Románia közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésével.

Mindennek fényében legalábbis kettős mércének tűnik az elemző szerint az a reakció, ahogy a kormány például a Tusványoson elhangzott felvetésekre reagált. Hiszen ott senki sem vetette fel a határmódosítás témáját, a leghevesebb bírálatot kiváltó, a Magyarország Erdély fölötti védhatalmi státusára vonatkozó felkérés magyarázatakor annak megfogalmazója, Tőkés László épp azt szögezte le, hogy annak köze sincs a határmódosításhoz, csupán egy, Ausztria és Dél-Tirol vonatkozásában nemzetközi precedenssel is bíró mechanizmust jelent, amely nem csorbítja Olaszország szuverenitását, viszont lehetőséget biztosít a Dél-Tirolban élő német közösség nemzeti identitásának bécsi támogatással történő megőrzésére.

Az elemző ugyanakkor emlékeztet, a magyar–magyar viszony legfőbb kérdése immár több mint két évtizede a határok fölötti nemzetegyesítés, amely a könnyített honosítás – román mintára! – történő bevezetésével immár közjogilag is megvalósult. „Nincs szó területi követelésekről, a „legradikálisabb” követelés az autonómia, amelyre szintén számos európai országban van precedens.

És ahogy Băsescu szerint Románia számára fontos a környező országokban és máshol élő románok körében a román tudat erősítése, úgy Bukarestnek semmilyen kifogása sem lehet azzal szemben, hogy Magyarország számára is fontos a magyar nemzethez való tartozás tudatának erősítése a határon túli magyarok körében” – fogalmaz a szerző. Mint részletezi, ennek egyik eszköze, hogy támogatja a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott célokat – Erdély esetében a különféle autonómiaformák megvalósulását, és semmilyen formában sem buzdítja a magyarokat arra, hogy ne legyenek lojálisak Romániához.

„A magyarok Romániával szembeni lojalitását épp Bukarest, a román kormány ássa alá, amikor zsigeri, durva, érveket nélkülöző reakciókkal utasítja el még a párbeszéd lehetőségét is a magyar közösség önrendelkezéséről” – vallja az elemző, aki szerint épp azzal nyerhetné meg a magyarok Romániával szembeni lojalitását, ha hajlandó lenne elfogadni, hogy az autonómia nem az ország egysége ellen irányul, nem célozza a határok megváltoztatását, sőt azáltal, hogy megengedi, hogy a magyar közösség saját maga döntsön az őt érintő ügyekben, és ne Bukarest oktrojálja rá a saját akaratát, épp a stabilitást és a nemzetiségek közötti békét erősíti.

Krónika.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »