Brazíliának nem kellenek a kubai orvosok

A brazil kormány változtatott eredeti elképzelésén, miszerint kubai szakemberek behívásával oldaná meg az egészségügyi szektor válságát okozó orvoshiányt, és ehelyett spanyol és portugál szakemberek foglalkoztatását tervezi.

Alacsony bérek és felszereléshiány

A köszolgáltatások színvonalát kritizáló tömegtüntetésekre válaszul Dilma Rousseff az egészségügyi helyzet javítása érdekében külföldi orvosok foglalkoztatását indítványozta. A szakmai szervezetek elutasították ezt a kezdeményezést, mondván hogy a közegészségügyi problémák hátterében valójában nem az alkalmazottak száma, hanem sokkal inkább az alacsony bérek, valamint a minőségi ellátáshoz szükséges felszereléshiány állnak.

A brazil elnök azonban ismételten megvédte a kormányintézkedést és kihangsúlyozta, hogy kizárólag azon pozíciók betöltésére hívnának külföldi orvosokat, amelyeket a helyi szakemberek visszautasítottak. „Minden brazil állampolgárnak orvoshoz kell jutnia. Brazíliában orvoshiány van. Ha nem találunk elegendő helyi szakembert, ott fogunk keresni, ahol csak lehet.” – jelentette ki az államfő.

Rousseff továbbá leszögezte, hogy első lépésben minden egyes közigazgatási egységgel külön egyzetetnek, majd miután felmérték az egészségügyi ellátottság szintjét, először a brazil orvosoknak fogják felajánlani az állásokat. Az Egészségügyi Minisztérium közleményében hozzátette, hogy minden érdeklődő szakembernek egyénileg kell jelentkeznie a meghirdetett posztokra, az álláslehetőségek elosztása tehát nem kormányon belüli megállapodás eredményeként jön majd létre.

Nem kellenek a kubai orvosok

Májusban a brazil kormány bejelentette, hogy kormányközi tárgyalásokat folytat a havannai kormánnyal a kubai orvosok Brazíliában való foglalkoztatásának lehetőségéről. A tervezet azonban a brazil szakmai szervezetek heves ellenállásába ütközött, akik azt nehezményezték, hogy a kubai orvosok nem rendelkeznek megfelelő akadémiai képzettséggel, valamint hogy szakképesítésük egy brazil ápolóképzés szintjének felel meg. 

Venezuelában nagyjából 30 ezer kubai orvos dolgozik egy olyan bilaterális megállapodásnak köszönhetően, amelyet még Hugo Chávez elnöksége alatt kötött a két latin-amerikai ország. Brazíliához hasonlóan a venezuelai orvosszövetségek is erőteljesen kritizálták az intézkedést a kubai orvosok állítólagos felkészületlenségére hivatkozva.

A brazil közegészségügy állapota az egész országon végigsöprő tüntetéssorozat egyik központi témájává vált. Dilma Rousseff eddig is számos ígéretet tett a közellátás javítására vonatkozóan, a külföldi orvosok foglalkoztatását célzó tervezet egy újabb próbálkozás az országban uralkodó kaotikus helyzet stabilizálására.

Karafiáth Luca

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »