Garanciák kellenek a békefolyamat újraindításához

A palesztin kormány problémáiról és annak kihatásairól, a Hamasz és a Fatah augusztusra tervezett egységkormányának életképességéről, valamint az aktuális békefolyamatokról és jövőbeli megoldási lehetőségekről beszélgettünk Ahmed Abdelrazekkel, a Palesztin Állam budapesti nagykövetével két részes interjúnk első felében.

Kezdjük a beszélgetésünket az elmúlt időszak eseményeinek megvitatásával. Ezekből kiderül, hogy a palesztin vezetés továbbra is megosztott és különböző mértékű problémákkal szembesül. Példaként említhetjük, hogy a közelmúltban a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász elfogadta a − hivatalából mindössze 18 nap után távozni szándékozó − palesztin kormányfő, Rami Hamdallah lemondását, aki az eredeti tervek szerint is csak augusztusig vezette volna a kormányt. Augusztusra, − egy májusban, Kairóban egyeztetett három hónapos ütemterv értelmében −  ugyanis az egymással régóta szembenálló két palesztin politikai erő, a Fatah és a Hamasz egységkormány megalakítását és új választások kiírását tervezi. Képesek lehetnek egy ilyen egységkormány létrehozására? Sikeres lehet ez az elképzelés?

A politikai erők 2007 óta megosztottak Gázában és Ciszjordániában. Miután 2006-ban a Hamasz megnyerte a választásokat, új kormányt alakított. Azonban − sajnálatos módon − ezt az új kormányzatot a világ nem ismerte el, ami problémát okozott, mivel nagyban függünk az olyan országokból érkező külföldi támogatástól és finanszírozástól, mint Amerika, az európai és az arab államok. Tehát megoldást kellett találnunk ebből a helyzetből, csakhogy a Hamasz más utat választott és katonai erőszakot alkalmazva átvette a hatalmat a Gázai övezet felett; és ez indukálta a palesztin területek máig tartó megosztottságát.

Jelenleg, mi megpróbáljuk a − Fatah és a Hamasz által közösen jelölt − Mahmúd Abbász elnök által kijelölt stratégiát, elképzelést követni. Tehát nem kell állandóan harcolnunk egymással, mivel a tárgyalás az egyetlen járható út és mi ezért tárgyalunk a Hamasszal. Természetesen vannak hullámvölgyek ebben a tárgyalási folyamatban, de úgy vélem bármilyen hosszú időt is vegyen ez igénybe, nincs más választásunk. A Hamasznak sincs más választása. El kell fogadnia a nép akaratát, ha az választásokat akar. Ez az, amit mi is támogatunk: az egyetlen mód, hogy megtudjuk mi az, amit a palesztinok akarnak. Ők fogják eldönteni, hogy a Hamaszt, a Fataht vagy melyik másik pártot, jelöltet szeretnék a kormányzatban látni. Ez az ő döntésük lenne. Időközben persze a legitim kormány a Palesztin Hatóság jelenlegi ügyvezető-ideiglenes kormánya maradna hatalmon.

Mint tudjuk, minden országban előfordul, eljön az a pillanat, amikor a kormány változik, mert elégedetlenek a nép helyzetével és már nem tudnak több felelősséget vállalni. Tehát kormányváltás történik. Jelen pillanatban egy olyan kormányunk van, amely nem állandó, csupán átmeneti; mivel megállapodtunk egy időpontban, amikor döntünk és ez az időpont rövidesen elérkezik. Ennek a jelenlegi kormánynak nem kellene sokáig irányítania, mindössze néhány hónapig.

Ami történt, a miniszterelnök lemondásakor: Nos, lehet, hogy Rami Hamdallah úgy látta, hogy ilyen rövid időtartam alatt nem tud majd reagálni a palesztin lakosság kéréseire, nem lesz képes hatékonyan változtatni a gazdasági és egyéb problémákra, amik fennállnak; ezért talán úgy határozott, hogy ez nem az ő feladata, nem az ő munkája. A lemondását Abbász végül elfogadta, de a kormány folytatni fogja a munkáját, amíg a választásokat követően nem alakul meg az új egységkormány. Összegezve, ez a jelenlegi belpolitikai helyzet.

Megosztottság a Hatóságon belül tehát nincs. Egy miniszterelnök távozása megszokott esemény bármely országban. Palesztinában nem ugyanolyan politikai rendszer működik, mint Magyarországon: Magyarországon a miniszterelnököt a parlement választja meg és csak a parlement dönthet a távozásáról, de a mi rendszerünk egy elnöki rendszer, ahol az elnök kéri fel a kormányt, tehát az elnök nem függ a parlamenti túlsúlytól. Ugyanakkor a bizalom megszavazása a parlament részéről természetesen ott is nagyon fontos.

Úgy gondolom, hogy ez a döntés még nem a Palesztin Hatóság egy úgynevezett szétosztottságát tükrözi, bár − ahogy kezdetben említettem − beszélhetünk a palesztinok megosztottságáról  a szerencsétlen helyzet miatt, ami Gáza és Ciszjordánia között fennáll. Ennek ellenére, mi nagyon optimisták vagyunk, én is nagyon optimista és reménykedő vagyok, hogy az újraegyesítés ismét megtörténik, mivel lényegében nincs is más választásunk, mert − természetesen − ezt a megosztottságot az izraeliek kihasználják, hogy kiszabaduljanak a békafolyamatból és folytathassák Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem expanzióját, kolonizálását.

2012 novemberében Palesztina „nem tag megfigyelői státuszt” kapott az ENSZ Közgyűlésében. Milyen változásokat hozott ez a − Palesztina államiságát elismerő − határozat a palesztinok számára?

Először is, 1947-ben az ENSZ elhatározta, hogy két államra osztja Palesztinát − egy zsidó államra, amely a mai Izrael és egy palesztin államra, amely jogilag létezik. Azonban az események, a történelem következtében a palesztin lakosság nagy része kívül szorult Palesztinából és menekülté vált. Mégis, elmondhatjuk, hogy az ENSZ mindig elismerte a palesztinok jogait egy saját államra, egy saját országra.

1993-ban megszületett egy egyezmény az izraeliek és a PFSZ között, az ún. Oslói megállapodás, amelyben rögzítésre került, hogy öt éven belül biztosítani kell a palesztin állam függetlenségét. Ezt az izraeliek is aláírták. Azonban végül úgy cselekedtek sajnálatos módon, ahogy mindig is. Az egyezményt − Jasszer Arafattal együtt − aláíró Jichák Rabin miniszterelnök merénylet áldozata lett; és ezzel Izraelben megakasztották a békefolyamatot. Hiába mondják tehát folyamatosan azt, hogy „Békét szeretnénk.”, ha a gyakorlat nem ezt igazolja.

Mi az ENSZ-hez fordultunk, hogy jogilag, de jure ismerjék el a Palesztin Államot. Ennek a múlt novemberi határozatnak a fontossága leginkább abban rejlik, hogy az ENSZ elismeri Palesztina államiságát az 1967-es határok szerint. És ez nagyon fontos, mivel ezt a határvonalat az izraeliek nem ismerik el.

Ez tehát az egyik aspektus, a másik az, hogy „nem tag megfigyelői státusszal” lehetőségünk és jogunk van további ENSZ világszervezetekhez és szakosított intézményekhez csatlakozni, felvenni velük a kapcsolatot és részt venni a közös munkában. Így, ahogy korábban felvételt nyertünk az UNESCO-ba, most tagjai lehetünk a WHO-nak (Egészségügyi Világszervezet), az ILO-nak (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet), a WFP-nek (Világélelmezési Program), a WTO-nak (Kereskedelmi Világszervezet) és még sok más szervezetnek is. És külön kiemelném a hágai székhelyű ICC-t (Nemzetközi Büntetőbíróságot). Ez a határozat tehát megadta a jogszerűséget, ahhoz hogy a világ részesei legyünk ebben a tekintetben is.

Természetesen alapfokú változást nem hozott a palesztin hétköznapokba, de nagyon fontos előrelépésnek tartjuk, mivel − korlátozottan bár, de − elismerték a palesztinokat, a palesztin területek határait, mint egy nemzetközileg is jogszerű területet.

Említette, hogy Ön optimista. Hasonló nyilatkozatokat tett az izraeli államelnök, Simon Peresz is − a világ legidősebb államfője, akinek 65 éves politikai pályafutása átfogja az izraeli állam szinte teljes történelmét, beleértve kétszeres miniszterelnöki és egyszeri ideiglenes miniszterelnöki szerepvállalását is −, aki szintén optimista a békefolyamatokat illetően; amelyekről John Kerry amerikai külügyminiszter a közelmúltban, a térségben tett látogatását követő ramallahi sajtótájékoztatóján úgy számolt be, amelyben „valódi előrelépést értek el” a felek. Tehát mind az izraeli, mind az amerikai oldal bizakodó a békét illetően. Mi a helyzet a palesztinokkal? Hogyan látja Ön az aktuális békefolyamatokat? Születhet valamilyen béke-megállapodás a közel jövőben? Illetve mit gondol, milyen lépéseket kellene tennie az izraeli, az amerikai és a palesztin vezetésnek a megbékélés érdekében?

Úgy gondolom, hogy Simon Peresz elnök úr mindig megpróbált optimista, derűlátó üzeneteket megfogalmazni, még ha a valóság az ellenkezőjét is mutatta, mivel azt láthattuk, hogy az izraeliek egyre jobban és jobban kiterjesztik a telepeket. Hogyan hihetnénk egy ilyen kormányzatban? Én elhiszem, hogy Peresz úr hisz a békében, hiszen egyike volt az oslói egyezmények megfogalmazóinak. Ő hisz abban − hogy Izrael érdekében is − a két állam megoldás a legjobb. És talán elmondhatjuk, hogy hisz abban, hogy egy nap az izraeli kormány is megérti, hogy ez a megoldás az ő érdekük is szolgálja.

Másrészről azonban, sajnos továbbra is kiterjesztik a telepeket. Ezért megkérdezhetjük, hogy ha hisznek a békében, és azt mondják, hogy megoldást akarnak, azonnali békét feltételek nélkül; akkor miért építenek telepeket? Mert tudjuk, tudják, és mindenki tudja, hogy komoly nehézségeket okozna egy béke-megállapodást követően, hogy ezeket a telepeseket felkérjük, hogy hagyják el a palesztin területeket és térjenek vissza Izraelbe. Tehát miért gördítenek ilyen akadályokat a béke elé, amit ők is akarnak? Így, jelen pillanatban mi ellentmondást látunk aközött, amit mondanak és aközött, amit tesznek.

Az Egyesült Államokat vizsgálva: nos, különösen Mr. Kerry útját követően láthatjuk, hogy Ő tényleg hisz abban, hogy tehet valamit a béketárgyalások újraindításáért. Mi felismertük ezeket az erőfeszítéseket, amelyeket tenni kíván; a kitartását és elkötelezettségét az ügy mellett, amelynek megoldását sok akadály hátráltatja. A látogatása lehetőséget nyújtott arra is, hogy megismerje az izraeli álláspontot, azokat is, amelyek nem támogatják a békét a palesztinokkal, így meglátva a nehézségek egy okát.

Ugyanakkor, mi hiszünk abban, hogy támogatnunk, segítenünk kell az amerikaiakat abban, hogy tegyenek valamit a békéért, a békefolyamat újraindításáért. Úgy vélem, hogy nekik most kellene azt mondaniuk, hogy „Rendben, elég! Mindenki felismerte, hogy két államnak kellene ott lennie, mindenki elismerte, hogy a telepépítés illegális, mindenki elfogadta, hogy a tárgyalás alapját az 1967-es határvonalaknak kellene képezniük.” Utóbbi kapcsán, az Arab Liga, az arab országok is ezeket a határvonalakat ismerik el a Palesztin Állam határaiként a 2002-ben Bejrútban elfogadott arab béketerv értelmében. Ha tehát Izrael visszaadná az elfoglalt területeket Palesztinának, Szíriának és Libanonnak, akkor kiegyensúlyozott kapcsolatokat tudnánk létrehozni velük.

Tehát mi felajánljuk Izraelnek a lehetőséget a békére és biztonságra, ezért nem értjük, miért utasítják vissza ezt. Az izraeliek néha azzal indokolják ezt, hogy „mivel nem bízunk az arabokban”, de nem ez a kérdés, mert mi is mondhatjuk, hogy „mi sem bízunk az izraeliekben”. Erre a helyzetre kínál megoldást, garanciát egy független harmadik fél bevonása a békefolyamatba. Tehát ha a helyzet az, hogy két ilyen hozzáállású fél szeretne egymással tárgyalni, akik nem bíznak egymásban, nem hisznek a megállapodásokban, akkor fel kell kérni egy harmadik felet, akit mindketten tisztelnek, hogy létrehozhassunk egy mindenki által tiszteletben tartott, elfogadott egyezséget. És mi az amerikaiakban látjuk ezt a harmadik erőt.

Létre kell hozni egy új béketerv-javaslatot, mivel a jelenlegi nem folytatható. Mint emlékszünk rá ez volt az „Út a békéhez” tervezet. Az izraeliek ezt soha nem tartották tiszteletben, ahogy az oslói megállapodást sem tisztelték. Ebben benne szerepelt, hogy egyik félnek sem szabadna olyan lépéseket tennie, amelyek változtatnak az átmeneti megoldáson, azonban a kolonizálással az izraeliek változtattak.

Az Út a békéhez béketerv biztosította volna a palesztinoknak a jogot a biztonság kontrolljára, felhívta az izraelieket, hogy vonuljanak ki a palesztin területekről és hagyják abba a telepek bővítését. Ennek ők soha nem tettek eleget. Minden alkalommal, amikor Kerry a régióba érkezett, az izraeliek újabb telepek építését jelentették be. A legutóbbi alkalommal 933 telepről szólt a közlemény. Ez gátolja az amerikai külügyminisztert, hogy folytassa erőfeszítéseit. Mi ezzel szemben próbáljuk elősegíteni a munkáját.

Mr. Kerry azt mondta, hogy előrelépéseket tettek a legutóbbi megbeszéléseken a felek. Abbász elnök is arról számolt be a találkozót követően, hogy az amerikai fél pozitív és bíztató pontokat mutatott fel, amelyek a békefolyamat egészére koncentrálnak. Ennek ellenére nekünk meg kell vitatnunk, tisztáznunk kell a részleteket és a garanciákat; hiszen ha mi el is fogadunk egy újabb megállapodást, ki fogja annak végrehajtását garantálni, ki garantálja, hogy azt mindkét fél tisztelni fogja. Garanciákra van szükség, hogy elkerüljük azt, ami eddig történt: Nem voltak biztosítékok Oslónál, így nem tisztelték azt. Nem voltak biztosítékok az Út a békéhez tervnél, így nem tisztelték azt. Ebből következőleg, mi most garanciákat akarunk a folytatáshoz, mivel nem egyezkedhetünk örökké, határt/keretet kell szabni a tárgyalásoknak: egy hónap, két hónap, hat hónap. Ha ebben megállapodunk, ezt követően már könnyebben jutunk a tárgyalások végére, könnyebben jutunk el a megoldásig.

Most úgy tűnik, hogy az erőfeszítések, törekvések komolyabbak. Az amerikai hozzáállás elkötelezettebb, amely jó eredményekhez vezethet minket.

Interjúnk utolsó oldalán a Palesztin Állam jövőjével kapcsolatos modellekről beszélgettünk.

Különböző koncepciók, elképzelések léteznek a Palesztin Állam jövőjét illetően az egyállami opciótól a három-állami opcióig. A következőkben négy ilyen megoldási javaslatot vitassunk meg, hogy mennyiben helytállóak ezek az elképzelések.

Erősen hiszünk abban, hogy az egyetlen helyes megoldás a kétállami opcióban rejlik. Ez az egyetlen életképes − és amikor úgy fogalmazok, hogy életképes, akkor a jövő biztonsági kérdéseire is gondolok − megoldás, mivel az izraeliek nem akarnak velünk együtt élni és jelenleg mi sem akarjuk ezt, saját államot akarunk. Ha a jövőben, ők konföderációban, föderációban, valamilyen együttműködésben akarnak élni, akkor mi nyitottak leszünk erre. Ehhez azonban rendezni kell a jelenlegi konfliktusokat, végig kell vinni a békefolyamatot.

Hasonló történt Európában is: harcoltak, majd békét kötöttek egymással, és ráléptek az együttműködés és föderáció útjára. Kezdetben hat állam úgy határozott, hogy létrehozza az Európai Szén- és Acélközösséget és napjainkra már 28 állam közösségéből áll az Európai Unió, köszönhetően Horvátország egy hete történt csatlakozásának. És ez folytatódni fog. Természetesen vannak nehézségek és problémák, de ez természetes, ettől még az integráció, a bővítés folytatódni fog. Európában tehát látunk egy példát az együttműködésre, látunk példát a kétállami opcióra is.

Most azonban, ha a szakértők, emberek ránéznek a térképre és látják a telepek kiterjedését, akkor fel tehetik a kérdést, hogy „hogyan tudunk két államot létrehozni, ha a telepek Ciszjordánia egy részét már lefedik?”.

Lehet még így esély a kétállami opcióra?

Ebben a pillanatban még igen, ezért is követnek el az amerikaiak mindent, hogy megtalálják a megoldást még most, mivel tudják, hogy a közel jövőben már lehetetlenné válhat a kétállami megoldás. Ha pedig ez a megoldás elbukik, akkor mi fog történni? Izrael folytatja Ciszjordánia kontrollját és a palesztinok egy apartheid-helyzetben találják majd magukat. És egy ilyen helyzetben fel kell majd tennünk magunknak a kérdést: „Dél-Afrika után, hajlandó a világ megint együtt élni az apartheid egy példájával? A zsidóközösség a világban, készen áll arra, hogy úgy mutassanak rájuk, mint egy apartheid-rezsimet támogató közösségre? Az izraeliek tényleg egy ilyen helyzetbe hoznák magukat?” Mert az izraeliek soha nem fogják megadni a jogokat a palesztinoknak Izrael határain belül. Elég, ha a jelenlegi szituációt vizsgáljuk. A palesztinok már most diszkriminálva vannak Izraelben, mi fog történni a palesztinokkal Ciszjordániában?

Vessünk egy pillantást a telepesek hozzáállására: agresszivitás, terrorizmus, vandalizmus, a lakosság zaklatása; és senki nem fékezi meg őket. Az izraeli kormány nem állítja meg őket, és ha nem születik egy kétállami megoldás, akkor ez továbbfolytatódik még erőszakosabb módon.

Izraelben néhányan talán elhiszik, hogy képesek egy ilyen rendszer támogatására, egy apartheidszerű rendszer támogatására, de − bár nem tudhatom − a többség véleményem szerint nem. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy a zsidóközösség a világban nem fogadná el ezt. Ezért is vélem úgy, hogy az izraelieknek kétszer is jól meg kell gondolniuk, hogy egy ilyen megoldásra hajlanak-e, ahol a palesztin területeket, a palesztin lakosságot ellenőrzésük alá akarják vonni.

Mint már említettem, a szakértők, amikor megvizsgálják a jelenlegi helyzetet, és azt látják, hogy több mint hatezer telep van a Jordán folyótól nyugatra, szembesülnek e probléma súlyával. Ezek a telepek Ciszjordánia-szerte szinte mindenhol megtalálhatók. Következésképp egyes szakemberek arra a következtetésre jutnak, hogy itt már nincs lehetőség a kétállami megoldásra. Azt mondják, hogy az egyetlen megoldás a binacionális megoldási javaslatok egyike. Én úgy gondolom, hogy az aktuális helyzetben nagyon-nagyon-…szinte lehetetlen egy ilyen elképzelés megvalósítása.

Nézzük csak meg a palesztinok helyzetét Izraelben: másod- vagy harmadrendű állampolgárként tekintenek rájuk. Igaz, hogy Izrael elismeri őket és a parlamentben is biztosítanak számukra képviselői helyeket, de ez sajnos semmit nem jelent a hétköznapi életben, ahol hátrányban találják magukat.

Hadd mondjak egy példát a közelmúltból. Néhány nappal ezelőtt történt. Egy tanár a diákjait szerette volna elvinni egy vidámparkba. Ezért felhívta a parkot, hogy időpontot foglaljon. Ott elkérték az iskola nevét és címét, ami arab volt. Erre az a válasz érkezett, hogy sajnos már nincs szabad hely, mindet lefoglalták. Később a tanár újra visszahívta a parkot, de ezúttal zsidó címet és nevet hagyott meg a foglaláshoz, amit fenntartás és probléma nélkül elfogadtak. És ez csak egy teljesen hétköznapi példa volt, ennél sokkal több és mélyebb problémák is vannak, nem csupán az emberek viselkedésében, hozzáállásában. Mindent összevetve, jelen pillanatban mi nem hiszünk a két nemzetiségű, binacionális megoldásban, mivel ezt egyik oldal sem fogadja el a lakosság részéről.

Végül beszéljünk a három-állami opcióról, amelyhez kétségtelenül alapot ad a Hamasz és a Fatah közötti konfliktus is. Ha tehát a tervezett egységkormány elbukik, sokan úgy láthatják, hogy ha a két fő politikai erő nem képes együttműködni, akkor talán…

Nem-nem. Ha viccet akarnék mesélni, azt mondanám, a palesztinok az egész életüket arra tették fel, hogy legyen egy saját államuk, és kettőt kapnának. De nem. Nem hinném, hogy ez fog történni, hiszen a palesztinok Gázában, a Hamasz Gázában sem akar egy szeparált államot a Gázai övezetben. Palesztina egy állam, amely magában foglalja a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet. Ebben a megoldásban hiszünk, különben nem lenne biztonság, béke. A lakosság is ezt a megoldást fogadja el.

Természetesen Izrael megpróbál egy olyan megoldást teremteni, támogatni − nem egy három-állami megoldást −, ahol Gázában létrejönne egy palesztin állam és azt mondhatnák: „Ez a Palesztin Állam” és Ciszjordánia ellenőrzése a kezükben maradna, mivel ha a Gázai övezetben létrejönne egy állam, azzal párhuzamosan soha nem jönne létre egy másik Ciszjordániában Kelet-Jeruzsálemet is beleértve. És ezt az izraeli vezetés támogatná, de a palesztinok soha nem fogadnák el.

Ezért mondom, hogy egyeztetésnek kell történnie a palesztinok között, mert mindkét oldalnak meg kell értenie, hogy a megosztottság probléma és katasztrofális következményekkel járhat, ha nem működünk együtt.