Bratušek: “Szlovénia megfelelő úton halad”

Munkalátogatáson Angela Merkel német kancellárnál Alenka Bratušek szlovén kormányfő.

Alenka Bratušek szlovén kormányfő és Angela Merkel német kancellár július 12-i közös ebédjén szóba kerültek a szlovén reformfolyamatok is. Merkel meggyőződése szerint a német-szlovén kapcsolatok fejlődésében nem várhatók változások. 

„Németország Szlovéniának nem csak barátja, hanem egyik legfontosabb gazdasági partnere is” – hangsúlyozta Merkel. A találkozó fő témája a szlovén privatizációs folyamat volt. A kancellár elmondta: támogatja a szlovén kormány ezzel kapcsolatos törekvéseit, ugyanakkor kifejtette Németország érdekeltségét abban, hogy a német vállalatok aktívan bekapcsolódjanak a folyamatba. Bratušek a sajtótájékoztatón közölte, Szlovénia szívesen látja a külföldi befektetőket, így a Németországból érkezőket is, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a privatizációs folyamat átlátható legyen. Véleménye szerint a politikusok megtették, ami tőlük tellett, a további lépések a gazdaságon múlnak. 

„A találkozón a fiatalok foglalkoztatásával kapcsolatos nehézségek is szóba kerültek – közölte Bratušek. „Merkel asszony felajánlotta, hogy megossza velem e területen szerzett tapasztalatait, hiszen Németországban a fiatalok munkanélkülisége nem olyan égető probléma, mint Szlovéniában” jelentette ki Bratušek az egyik szlovén napilapnak.

„Szóltunk a szlovéniai és az uniós reformfolyamatokról is,” mondta Bratušek. „Azt a következtetést vontuk le, hogy a jelenlegi út az egyetlen, ami járható”. Ami az EU további bővítését illeti, a miniszterelnök véleménye szerint, csak azoknak az országoknak nyitható meg a kapu, amelyek „teljesítik a feltételeket, és felkészülten csatlakoznak”. 

Hrelja Ruth

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »