AI: Románia hagyjon fel a romák kilakoltatásával

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet kedden felkérte a kormányt, hogy sürgősen lépjen, és vessen véget a romák erősszakos kilakoltatásának.

„A joghézagok megengedik a helyi hatóságoknak, hogy felújítás és a városközpontok átrendezése címén egész roma közösségeket lakhatásra alkalmatlan, a közösséget teljesen elzáró helyekre költöztessen” – mutat rá az Amnesty International tanulmánya, megemlítve három város (Kolozsvár, Nagybánya és Piatra Neamt) kitelepítési ügyét.

A kormánynak sürgősen véget kell vetnie ezeknek az emberi lakhelyhez való jog megsértésének és az erőszakos kitelepítéseknek – jegyzi meg a nemzetközi jogvédő szervezet közleménye.

Románia rendelkezik a legnagyobb roma kisebbséggel Európában. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai alapján 619 ezer roma él az országban, az Amnesty International szerint viszont 2 millió körüli a roma populáció száma.

A XIX századig Romániában szolgasorban élő romák manapság is diszkriminációnak vannak kitéve, gyakran szegénységben élnek, még akkor is, ha integrálásukra az elmúlt években történtek előrelépések – fogalmaz a nemzetközi jogvédő szervezet felmérése.

Kolozsváron 2010-ben romák százait telepítették ki az ipari övezetbe, egy szemétdombhoz közeli helyre, túl kicsi és ivóvízellátás nélküli lakásokba.

Nagybányán 2012-ben Cătălin Chereche?, a város polgármestere egy volt vegyipari kombinát helyére akarta kitelepíteni a Craica improvizált negyedben lakó romákat. Az Európai Bizottság és számos civil szervezet tiltakozott ez ellen.

Más személyek azonban elfogadták a volt irodaházban kialakított lakásokat, még akkor is, ha emeletenként csak egyetlen tisztálkodási hely volt. A polgármesteri hivatal akkor átmeneti megoldásról beszélt, és szociális lakások építését ígérte.

Az Amnesty International szerint a hivatal nem tartotta be az ígéretét.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »