Ismét terítéken a szíriai felkelők felfegyverzése

Miközben hétfőn az EU megegyzés híján felfüggesztette a Szíriára vonatkozó fegyverembargót, John McCain amerikai szenátor rövid látogatást tett a háború súlytotta országba. Ugyanezen a napon John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyeztetett Párizsban a békés rendezés reményében.

Miközben Brüsszelben az EU külügyminiszterei a szíriai fegyverembargó meghosszabításáról tárgyaltak, John McCain amerikai szenátor a török-szír határon találkozott a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) legfelsőbb katonai tanácsának vezetőjével, Szálim Idrisz tábornokkal és több magas rangú ellenzéki tisztviselővel. Muáz Musztafa, a washingtoni székhelyű Szíriai Sürgősségi Munkacsoport (SETF) igazgatója elmondta, hogy a szenátor tizennyolc FSA parancsnok kíséretében átlépte a határt és mintegy egy kilométerre hatoltak be a polgárháborús övezetbe. Ezzel McCain lett a legrangosabb amerikai tisztviselő, aki belépett az országba a konfliktus kirobbanása óta.

Az egyeztetés fő témája a szíriai ellenzék égető fegyverhiánya volt, illetve egy repüléstilalmi zóna kialakítása. Erre több elképzelés is van, azonban valószínűleg nem líbiai mintára lenne létrehozva. McCain elmondása szerint inkább egy “tűzszüneti övezetről” (úgynevezett buffer zone-ról) van szó, amely védelmet nyújtana a menekültek és egyéb, nem harcoló elemek számára. Az FSA vezetése ígéretet tett, hogy amennyiben az Egyesült Államok hajlandó fegyvert szállítani a felkelőknek, ők garantálják, hogy azok nem kerülnek rossz kezekbe. Louay el-Mokdád, a lázadó csoport politikai és média koordinátora a Washington Postnak adott telefonos interjújában elmondta: “McCain nagyon nyitott volt és megígérte, hogy ki fog állni értünk az amerikai szenátusban. Ezek után tájékoztattuk a Bassár el-Aszad által használt vegyi fegyverekről is. Azt az üzenetet szeretnénk vele továbbítani, hogy igenis komoly lépésekre van szükség a nemzetközi közösség részéről”.

A Fehér Ház azért ódzkodik fegyvereket szállítani Szíriába, mert attól tart, hogy azok olyan fegyveres ellenálló csoportokhoz is eljutnának, mint az Al-Nusra Front, akik szintén Aszad ellen harcolnak, ám amerikai hírszerzői feltételezések szerint közeli kapcsolatot ápolnak az al-Kaida helyi szárnyával. Az Obama adminisztráció nem kívánja ismét elkövetni a hidegháború egyik nagy hibáját, amikor az Egyesült Államok fegyverezte fel az afganisztáni tálibokat, hogy eredményesen vehessék fel a harcot a szovjet csapatokkal. Az amerikai katonáknak végül a 2001-ben indított “terrorizmus elleni” háborúban saját fegyvereikkel kellet farkas szemet nézniük. Barack Obama jelenleg kitart álláspontja mellett és egyelőre kizárja a direkt fegyverszállítások lehetőségét, viszont nem nézi jó szemmel, hogy az EU tagországai közül az Egyesült Királyság és Franciaország is a fegyverembargó feloldása mellett érvelt.

Ez önmagában ugyan még nem jelenti azt, hogy a két európai nagyhatalom ténylegesen közvetlenül kívánja felfegyverezni az ellenálló csoportokat, viszont jelzés értékű. A háttérben valószínüleg megbújik az USA és az EU által eddig képviselt “soft power” politikájának kritikája is, miszerint a nagyhatalmak világpolitikában elfoglalt puszta státusza megfelelő elrettentő erőt képviselhet az Aszad-féle rezsimekkel szemben, tényleges katonai erőt nem alkalmazva. Ez a jelenlegi helyzetben úgy tűnik nem vezet eredményre, így egyes politikusok most a fegyverszállítások kilátásba helyezésével kivánnak diplomáciai nyomást gyakorolni a szíriai kormányra.

Külügyminiszterek Párizsban

Hétfő mozgalmas nap volt a Szíriát érintő ügyek területén, hiszen a fent felsoroltakon túl John Kerry és Szergej Lavrov amerikai és orosz külügyminiszterek Párizsban egyeztettek a következő hónapra tervezett béketárgyalások beindításáról. A két politikus célja, hogy a felkelőket és a kormányerőket egy asztalhoz ültessék, ez azonban egyelőre nehezen kivitelezhető, mivel a lázadók nem képesek egységesen elfogadott koalíciót delegálni a tárgyalásokra. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak.

Amerikai részről Kerry a feltételezett vegyifegyver támadásokról érdeklődött a legtöbbet orosz kollégájától, ám az sem megerősíteni sem cáfolni nem tudta a híreket. Mint ismert, ENSZ megfigyelők szerint a kormány több alkalommal szarin gázt vetett be a felkelők ellen, a bizonyítékok egyelőre azonban nem egyértelműek.

Szergej Lavrov a találkozót követő nap aggodalmát fejezte ki az EU embargót feloldó döntése miatt, szerinte ezzel csak súlyosbítják a helyzetet. Az Oroszországi Föderáció szinte a konfliktus kirobbanása óta szállít hadianyagot Aszadnak, az orosz külügyminiszter véleménye szerint viszont ez szükséges a jelenlegi erőegyensúly fenntartásához.

Orosz Zoltán

Felkapott hírek

Friss hírek

Elérte a 200%-ot a görög államadósság

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos költségvetési lazítások következményeként jelentősen emelkedett az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a harmadik negyedév végére az előző negyedévvel és az egy évvel korábbival összevetve az Európai Unióban, és az euróövezetben egyaránt.

Read More »

Autópiac 2020: a nyertesek is veszítettek

Furcsa év volt 2020. Az éves értékelések általában arról szólnak, hogy mely márkák tudták növelni eladásaikat és melyek hoztak gyengébb eladási számokat, mint az előző évben. Tavaly viszont közel negyedével csökkent az európai, és közel ötödével a magyarországi autópiac, így azok a márkák, amelyek ennél kisebb csökkenéssel megúszták, már elégedettek lehetnek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás