Magyarország júniusban felállhat a „szégyenpadról”

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Magyarországgal szemben 2004 júliusa folyó deficiteljárás megszüntetését javasolta szerdán a pénzügyminiszteri tanácsnak az Európai Bizottság. Brüsszel a Varga-csomag alapján most 2,7 és 2,9 százalékos hiányt jelez előre 2013-ban és 2014-ben. Az eljárás június 21-én zárulhat le hivatalosan.

„A Tanács véleménye szerint Magyarországon a túlzott hiány korrekciója megtörtént, ezért a 2004/918/EK határozatot hatályon kívül kell helyezni”. Ezzel a mondattal zárul az a határozattervezet, amelyet az Európai Bizottság terjeszt a június 21-i pénzügyminiszteri tanács elé, hogy az hivatalosan is szüntesse meg a hazánkkal szemben 2004. július 5. óta tartó deficiteljárást.

A Bizottság értékeléséből kiderül, hogy a testület 2013-ban körülbelül a GDP 0,3, 2014-ben pedig 0,7 százalékára becsüli a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által május 13-án elküldött korrekciós intézkedések hatását. „A Bizottság költségvetésre vonatkozó aktualizált értékelése, amely figyelembe veszi ezeknek a kiegészítő korrekciós intézkedéseknek a nettó hiánycsökkentő hatását, 2013-ra és 2014-re vonatkozóan 2,7 %-os, illetve 2,9 %-os hiányt jelez előre” – áll a testület következtetésében. Brüsszel május 3-án 2013-ra még GDP arányosan 3, jövőre pedig 3,3 százalékos államháztartási deficittel számolt.

A Varga-csomag átvezetése után immár úgy látja, hogy teljesült a két legfontosabb feltétel (a hiány a konvergencia-program által felölelt időszak mindkét utolsó évében 3 százalék alatt legyen), ami alapján megszüntethető a túlzott mértékű hiány miatt folyó eljárás. A teljesség kedvéért: a konvergencia-programban a kormány 2013-ra és 2014-re is egyaránt 2,7 százalékos hiánycélt jelölt meg, ez azonban nem perdöntő az eljárás szempontjából.

A Bizottság becslése szerint a ciklikus hatásoktól megtisztított, egyszeri és más átmeneti intézkedések nélküli költségvetési egyenleg 2013-ban a GDP – 0,75 %-án, 2014-ben pedig a GDP -1,5 %-án áll majd, ami „összhangban van Magyarországnak a GDP -1,7 %-ában meghatározott középtávú célkitűzésével”. Ez más szóval az a strukturális erőfeszítés, amelynek elmulasztása 2012 elején nagy szerepet játszott abban, hogy Magyarország nem felelt meg az akkor érvényes ajánlásoknak és még szankciókkal is megfenyegették.

A határozattervezet arra is rámutat, hogy a 2013. évi konvergencia-program szerint az államadósság GDP-hez viszonyított aránya tovább csökken, 2013-ban és 2014-ben 78,1 %-ra, illetve 77,2 %-ra, és ezt követően csökkenő pályán marad. A Bizottság még a 2013. május 13-án elfogadott új konszolidációs intézkedések

hatásának figyelembevételével is ugyanakkor körülbelül 1 százalékponttal magasabb pályát jelez előre az adósság-GDP-arány számára, 2013 és 2014 vonatkozásában egyaránt.

A testület arra is emlékeztet, hogy a túlzott hiány megszüntetését követő évtől, 2013-tól Magyarországnak a középtávú célkitűzésével összhangban lévő költségvetési irányvonalat kell fenntartania, beleértve a kiadásnövelési referenciaérték tiszteletben tartását, és megfelelő előrehaladást kell tennie az adósságkritérium teljesítése felé.

Az anyag a költségvetési tanácsra is kitér. Emlékeztet rá, hogy a költségvetési irányítás kapcsán a Tanács arra kérte a magyar hatóságokat, hogy hozzanak létre valóban kötelező középtávú keretet és tekintettel a Költségvetési Tanács éves költségvetés feletti vétójogára, szélesítsék ki annak elemzési hatáskörét. A 2013. évi konvergencia-programban tervezettek alapján a Bizottság szerint 2013 őszén történik előrelépés ezen a területen. Az előrehaladást az európai szemeszter keretében továbbra is szorosan nyomon követik – ígéri a testület.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »