Megalakult az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózat

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bethlen Gábor erdélyi fejedelem marosillyei szülőházában megalakította hétfőn az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózatot, amely a tavaly elindított Fogadj örökbe egy műemléket programot próbálja kiterjeszteni Erdély valamennyi magyar közösségére.

Az RMDSZ hétfői hírlevele szerint az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózat alakuló ülésén kilenc erdélyi megye képviselői ismerkedtek meg a Brassó, Hunyad, Szeben és Temes megye magyar iskolái által „örökbe fogadott” műemlékek helyzetével.   Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese emlékeztetett arra, hogy a szövetség 2012-ben a szórványban elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, valamint az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása céljával indította el az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot. A program az épített örökség védelme, ápolása által a közösségi tudatot is alakítja.

A szászmedgyesi Báthory István Általános Iskola, a brassói Áprily Főgimnázium, a temesvári Bartók Béla Gimnázium és a dévai Téglás Gábor Gimnázium diákjai összesen tíz örökbe fogadott magyar műemléknek váltak az őreivé, számtalan oktatási, kulturális és figyelemkeltő programot szerveztek a program keretében az elmúlt évben.   A főtitkárhelyettes szerint a fiatalok lelkesedésének köszönhetően az „örökbe fogadott” épületek visszakerültek a köztudatba, és a szórványközösségek magyar identitásának a megőrzését szolgálják.   „Úgy gondoltuk, hogy a jó példa bemutatása bátorító erővel bír” – magyarázta a hálózat megalakításának a szükségességét Hegedüs Csilla, aki szerint a tapasztalatok átadása másokat is arra ösztönözhet, hogy további műemlékeket „fogadjanak örökbe”. Elmondta, a hétfői marosillyei rendezvényre a sikeres programok lebonyolítói mellett azokat is meghívták, akik egy-egy erdélyi megyében a program koordinálásával  foglalkoznak.

Kitekintő / Manna.ro / Mti.hu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »