Történelmi pillanat: először újrázhat az olasz államfő

Továbbra is a bizonytalanság és a feszültség uralja az olasz politikai életet. A zavaros helyzetre a februári választások sem jelentettek gyógyírt, hiszen az első három helyen végzett, szinte azonos százalékokkal teljesítő politikai formációk között nem sikerült összefogást elérni. Ahogy február óta a kormányfő személyéről, úgy most, április közepén az államfői székből távozó Giorgio Napolitano utódjáról sem született döntés. A parlamentet megbénítja a pártok közötti vita, a választásokból győztesen kikerülő baloldali koalíció legnagyobb pártját szétforgácsolják a belső ellentétek. Eközben Berlusconi bizakodva várhatja a számára egyre kedvezőbben alakuló fejleményeket, Grillo mozgalma pedig tovább szítja a szenvedő olasz politika tehetetlensége elleni közvélemény indulatait.

Kormányalakítás: időhúzás, széthúzás és tehetetlen pártok

A februári olasz választásokat követően kialakult patthelyzetben nem sikerült felállítani az ország új kormányát. A gyakorlatilag fej-fej mellett végző három nagy politikai formáció, a Bersani-vezette baloldali koalíció, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és az Északi Liga koalíciója, valamint Beppe Grillo 5 Csillag Mozgalma (M5S) nem tudott sem szövetséget alakítani, sem új kormányt kijelölni.

A választások után az államfő március 22-én a Demokrata Párt főtitkárát, Pierluigi Bersanit bízta meg kormányalakítással. A Baloldal, Környezet, Szabadság (Sel) párttal megerősített baloldali koalíció azonban kevésnek bizonyult arra, hogy elérje a kormányzáshoz szükséges többséget, miután a jobbközép koalícióval nem volt hajlandó összefogni. A Silvio Berlusconi vezette PdL támogatása fejében azt kérte a baloldaltól, hogy a májusban leköszönő köztársasági elnök utódját ők adhassák, ebbe azonban Bersani nem egyezett bele.

A PD hiába próbált egyezkedni az 5 Csillag Mozgalommal (M5S), Grillo még azt is megtagadta, hogy mozgalmának parlamenti képviselői kivonuljanak a bizalmi szavazásról, így segítve a baloldalt a kellő többség megszerzésében. Mivel a M5S a változás jegyében magának követelte a kormányalakítás jogát, elhatárolódott a két koalícióval való összefogástól, így Bersaniék végül sem a PdL-től, sem Grillótól nem kaptak támogatást.

Berlusconi a többpárti kormány mellett az újabb választások kiírását sem utasította el, hangsúlyozva, hogy ha nem sikerül erős kormányt alakítani, egy esetleges júniusi voksolás alkalmával már kormányfő-jelöltként kívánja magát megmérettetni. Ami a nagykoalíciót illeti, sokan rebesgették a szenátus frissen megválasztott elnökének, Pietro Grasso nevét a kormányfői szék lehetséges várományosaként. Berlusconi az államfő által kinevezett szakértői kormány, Bersani a többpárti kormány felállításának lehetőségét zárta ki.

Az államfő a kormányalakítás elősegítése érdekében „tíz bölcset” jelölt ki azzal a céllal, hogy a pártokkal való egyeztetések során kidolgozzák a kormányprogram legnagyobb arányban támogatott pontjait. Ez azonban nem sokat lendített előre a betokosodott politikai helyzeten. A politikai élet tehetetlen szereplőit ráadásul már nem csak a parlament elfoglalásával fenyegetőző M5S, hanem az olasz sajtó és a közvélemény is egyre jobban támadta.

Államfőválasztás: bénult döntéshozatal, a politikai paralízis főpróbája

Kudarcba fulladt az elnökválasztás is Olaszországban. Az olasz parlament képviselőháza és szenátusa csütörtökön tartotta az első közös szavazást az új államfő személyéről, ám egyik jelölt sem tudta megszerezni a szükséges többséget. Nem történt érdemi változás a második, harmadik és negyedik voksoláson sem; a szenátus volt elnökét, Franco Marinit követően a baloldal új jelöltje, Romano Prodi sem kapott elegendő támogatást.

Meglepően sok szavazat érkezett a M5S jelöltjére, Stefano Rodotá alkotmányjogászra, akit a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) és a PD egy része is támogatott. Grillo mozgalma végig kitartott Rodotá mellett, a többi párttal ellentétben a M5S képviselői egyik körben sem adták be üresen szavazócéduláikat.

Az elnökválasztás nem csak a pártok közötti, hanem a baloldali koalíción belül húzódó törésvonalra is rávilágított: míg a PD egy része vezetőjük, Bersani mögött sorakozott fel és Marinit támogatta, addig mások Matteo Renzi körül gyülekeztek, aki Rodotá megválasztását szorgalmazta.

Miután az ötödik szavazás is eredménytelenül zárult, a pártok többsége (a PD, a PdL, Monti és az Északi Liga) javaslata alapján felkérték a jelenlegi államfőt, Giorgio Napolitanót, vállalja el államfői mandátumának meghosszabbítását. Az idén 88-ik évét betöltő köztársasági elnök korábban világosan kijelentette, május 15-ével távozik tisztségéből, most azonban rábólintott a „duplázásra”. Döntését a nemzete iránt érzett felelősségtudattal indokolta. A hatodik parlamenti szavazást követően Napolitano megszerezte a voksok többségét. A nehezen megszületett döntés bejelentését a képviselők tapssal fogadták, az elmúlt napok feszültségének hatására Bersani elsírta magát.

Napolitano szombatja után a vasárnap már Grillóról szólt

A döntés ellen tiltakoztak az 5 Csillag Mozgalom képviselői és a parlament előtt gyülekező hívei, akik szerint nem az aggastyán politikusnemzedéket képviselő Napolitano az a személy, aki véghez tudja majd vinni az Olaszország számára létfontosságú változást. Beppe Grillo egyenesen parlamenti puccsot emleget és tiltakozásra bíztatja az olaszokat.

Elégedetlenségüknek adtak hangot a PD választói is, akik azt sérelmezték, hogy Bersani ismét kiegyezett Berlusconival. Sok PD-tag párttagsági igazolványát is elégette, hangsúlyozva, hogy az elnökválasztás egyetlen újdonságot eredményezett: a Demokrata Párt szétszakadását.

Míg a főtitkári posztjáról való lemondását pénteken benyújtó Bersani pártját siratja, addig Silvio Berlusconi ismét mosolyoghat. A baloldal végül nem tudta sikerre vezetni jelöltjét, az olasz kormányban sem várható jelentős baloldali fölény, viszont egyre nagyobb esély van arra, hogy megalakulhat a PdL által szorgalmazott nagykoalíció.

Giorgio Napolitano hétfőn teszi le elnöki esküjét, ezt követően már kedden megkezdheti a kormányalakítási konzultációt a pártokkal. Egyre valószínűbb, hogy az államfő által kinevezett „elnöki kormány” alakul majd. A lehetséges miniszterelnökökként leggyakrabban a kormányfői tisztséget korábban már kétszer is betöltő Giuliano Amato, valamint Enrico Letta PD főtitkár-helyettesének neve hallható.

Örömmel és elismeréssel fogadta Napolitano döntését Barack Obama amerikai elnök és John Kerry; az amerikai külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az államfő vezetése alatt végre sikerül stabil kormányt alakítani Olaszországban.

Rómában mindeközben folytatódik a Beppe Grillo által bátorított tiltakozás, amelyet egyébként a mozgalom által támogatott elnökjelölt, Rodotá elutasít. Grillo szerint a parlament döntése nem tükrözi a nép akaratát, a már „fáradt és bátortalan” Napolitano újraválasztásával ráadásul Berlusconi is a porondon maradhat. A M5S vezetője szerint valószínű, hogy egy, a Montiéhoz hasonló kormány fog megalakulni, amely azonban nem lesz tartós.