Az amerikaiak továbbra sem bíznak a központi kormányzatban

Egy friss felmérés szerint az amerikaiak nagy többsége továbbra is bizalmatlan a washingtoni kormányzattal szemben, ugyanakkor a helyi politikai vezetéssel kapcsolatban ez kevésbé mondható el.

A Pew Research Center nemrégiben közzétett felmérésének eredményei az amerikai lakosság saját szövetségi kormányzatával szembeni alacsony bizalmának változatlanságát támasztja alá. A Washington Post oldalán található grafikonok segítenek áttekinteni a választók bizalmi indexének alakulását az 1997 és 2013 közötti periódusban.

A felmérésben részt vetteknek 2013-ban mindössze kevéssel több mint egynegyede, pontosan 28 százaléka válaszolt úgy, hogy bízik a washingtoni vezetésben. Ugyanezen személyek azonban sokkal pozitívabban vélekednek a politikai vezetésről, ha helyi ügyekről van szó. A helyi önkormányzatok a megkérdezettek 63 százalékának bírják bizalmát, míg a tagállami vezetések alig maradnak el a szintén igen magasnak mondható 57 százalékos elfogadottságukkal.

A korábbi évek felmérései alapján azonban azt láthatjuk, hogy a kormányzatok pozitív megítélése folyamatosan csökkent mindhárom szinten az 1997-es esztendő óta. 16 évvel ezelőtt ugyanis a helyi önkormányzatok 68, a tagállamok 66, Washington pedig 38 százalékon álltak. Az egyetlen kivételt a 2001-es esztendő jelentette, amikor is a terrortámadásokat követően hirtelen magasra nőtt a polgárok saját vezetésükbe vetett bizalma úgy a helyi, mind a tagállami és a szövetségi szinten is.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »