Visszakaphatják ingatlanjaikat az egyházak

Elfogadta szerdai ülésén a kormány az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvényt, ám a jogszabály még módosulhat. Erre a miniszterelnök tett ígéretet az egyházak kérésére reagálva.

Victor Ponta tájékoztatása szerint jövő heti ülésén a kormány várhatóan megtárgyalja az egyházak által javasolt módosító indítványokat. A miniszterelnök méltatlankodott amiatt, hogy bár a jogszabályt már két hónapja közvitára bocsátották, az érdemi vita elmaradt.

A kormány várhatóan a jövő héten, parlament előtti felelősségvállalással fogadtatja el a törvényt. A felelősségvállalás azt jelenti, hogy a parlament vita nélkül szavaz a jogszabályról. Ha a törvényt leszavazzák, a kormány megbukik.

Szerdán a katolikus püspök konferencia, korábban a református püspökök is bírálták a kormány restitúciós törvénytervezetét, mert több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartják a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert, akárcsak azt, hogy a visszakapott épületekben további 25 évig kell megtűrni bérlőként a bennük működő közintézményeket.

Kitekintő / maszol.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »