Nem a kormány várakozásainak megfelelő mértékű a tavalyi év utáni jövedelemadó-bevétel a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) szerint.
Miloš Moravčík pártalelnök szerint ugyanis az adóbevallásokra hatással van az is, hogy a vállalkozók a túlélésért küzdenek.
„A Smer veszélybe sodorta a gyengébb vállalkozók életszínvonalát azáltal, hogy évi 300 euróval növelte a minimális járulék összegét. Járékot pedig fizetniük kell, tekintet nélkül arra, hogy az adott hónapban kerestek-e valamit, vagy sem” – mondta a politikus. Úgy véli, körülbelül 200 ezer vállalkozó küszködik ilyen gondokkal. „Sokak számára a 300 eurós veszteség problémát jelent, ezért optimalizálásra szorulnak az adóbevallások elkészítésénél” – hangsúlyozza Moravčík.