Megalakult a Határon Túli Magyarok Pártja

„A határon túli magyar szervezetekkel való együttműködés keretében, az ezen szervezetek által megfogalmazott érdekeket kívánja hitelesen megjeleníteni”, és egy, a „világban elfogadott Magyarország megteremtésén” dolgozna a frissen bejegyzett párt.

A Fővárosi Törvényszéken, 15009 regisztrációs számmal jegyezték be a pártot, tájékoztatott a szervezet.

A párt céljai között a következők szerepel (szó szerint) „a külhoni magyarok identitás megőrzésének, szabad anyanyelv használatának, különböző fajtájú önigazgatásának támogatása”, „a külhoni magyarság által létrehozott értéke méltó elismerése”, „a honi nemzetiségek kapcsolatépítő szerepének erősítése Magyarország és az anyaországuk között”, „Európában és a világban elismert Magyarország megteremtése, amely hiteles és stabil, tisztességes megélhetését biztosít a hazai népességnek, a felnövekvő generációknak értelmes távlatot nyújt, ahol a társadalmi különbségek elfogadható mértékűek, nincsenek szegénységben, mélyszegénységben élő milliók, nincsenek kitaszított népcsoportok, ahol működik a társadalmi szolidaritás a politikai nemzeten belül és a külhoni magyarság irányába is”.

A párt elnökeként bizonyos Egri Péter van feltüntetve, egy budapesti, Margit-körúti címmel. A közleményben felkérik a határon túli magyar szervezeteket, pártokat, hogy működjenek együtt, „fogalmazzák meg ők az általuk képviselt magyarság Magyarországgal kapcsolatos törekvéseit, érdekeit, céljait, vegyenek részt a párt konkrét programjának megfogalmazásában, vegyenek részt ezen érdekek képviseletében.”

A közlemény szerint a pártnak már nyilvános szereplése is volt, amikor 2013. március 15-én megkoszorúzta gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnökének szobrát a Batthyány téren.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »