Ötszázmillió dolláros fejlesztési alap a geotermális energiáért

A geotermális energia a világ szükségleteinek jóval nagyobb részét lenne képes fedezni, viszont jelenleg kevés ország engedheti meg magának a költséges befektetést és a jelentős kockázatot.

A döntést a március 5-8 között szervezett Izlandi Geotermális Konferencián jelentették be 6-án. A konferenciát szervező szigetország nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, energiatermelésének 66 százalékát fedezi a geotermális energia. Tervek születtek a geotermális energiatermelés növelésére, és az elektromos energia exportálására is.

Izland és a Világbank jelenleg is együttműködnek az energiaforrás kelet-afrikai hasznosításában. Az alap építeni fog az ilyen jellegű, már létező együttműködésekre, de jobban összefogja az erőfeszítéseket, és jóval nagyobb összegű támogatást fog tudni biztosítani.

A Világbank ügyvezető igazgatója arra szólította fel a bankokat, donorokat, kormányokat és a privát szektort, hogy csatlakozzanak a Globális Geotermális Fejlesztési Tervhez (angol rövidítése: GGDP), annak érdekében, hogy enek a kevéssé kihasznált zöldenergia-forrásnak a kihasználtságát világszinten növeljék. Segítségével milliók juthatnak megbízható áramszolgáltatáshoz. Az igazgató, Sri Mulyani Indrawati szerint háromszoros nyereséggel számolhatnának a fejlődő országok: az energia helyileg előállított, tehát nem szükséges az import. A szél- és napenergiával szemben a termelés folyamatos marad, hiszen a földkéreg hőmérséklete nem függ az időjárástól vagy napszaktól, és persze az energia előállítása nem jár széndioxid-kibocsátással vagy más szennyezéssel sem.

Az igazgató kiemelte: az alap az ENSZ által elindított Fenntartható Energiát Mindenkinek két fontos célkitűzésének is megfelel, ezek az univerzális hozzáférés modern energiaszolgáltatáshoz, és a környezetbarát energiatermelés arányának növelése világszinten.

A jelentés szerint legalább negyven ország jelentkezik olyan környezeti adottsággal, amely lehetővé teszi, hogy energiatermelésének nagy százalékát fedezhesse ilyen módon. A főbb régiók: Kelet-Afrika, az Andok környéke, Délkelet-Ázsia és Közép-Amerika. Elméletileg a világon bárhol lehetséges olyan mélyre fúrni, hogy megfelelően forró réteget érjünk el, viszont ez a jelenlegi technológiával nehezen kivitelezhető és túl költséges. Ezért szerepelnek a tektonikai aktivitáskról jól ismert földrajzi régiók a listán. Jelenleg viszont még ezekben az országokban sem gyerekjáték megfelelő helyszínt találni: egyetlen felmérés elérheti a 15-25 millió dolláros költséget, és ha a helyszín nem bizonyul megfelelőnek, elvesztődik a befektetett összeg. Emellett az erőmű megépítése sem olcsó. A megfelelő körülmények között mégis megéri befektetni, mivel a kész erőmű idővel megtéríti a költségeket. Az energia előállítása viszonylag olcsó, a forrás gyakorlatilag végtelennek tekinthető, az előállítás folyamatos és megbízható, nem befolyásolja a fosszilis üzemanyagok áringadozása, az időjárás, vagy más országok energiapolitikája.

Az igazgató nyilatkozata szerint csak egy világméretű összefogással lehet úgy irányítani a pénzügyi forrásokat, és elosztani a kockázatot, hogy a geotermális energia az őt megillető helyre kerülhessen: elsődleges energiaforrás fejlődő országok számára. Egy ilyen összefogás a kockázat jelentős csökkentését, és a tapasztalatok megosztását segítheti elő.

Az elsődleges terv 500 millió dollár mozgósítása, az egyes projektek megbeszélésére idén már sor fog kerülni. 2007-ben erre a célra 73 millió, 2012-ben pedig 336 millió dolllár állt rendelkézésére. A mostani összeg a Bank megújuló energiaforrásokra fordított pénzeinek közel 10 százalékát jelenti.

Buzás Ernő

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »