Igen a magyar címerre

Mind a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, mind a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán helye van a magyar címernek – írta levelében Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa azt követően, hogy kivizsgálta a hivatásos feljelentőként elhíresült Dan Tănasă ez irányú feljelentését.

A két Hargita megyei oktatási intézmény épületét nemrég újították fel, és – műemlék épületekről lévén szó – azok homlokzatát eredeti állapotban állították helyre. Dan Tănasă az így „előkerült” két magyar címert kifogásolta – írja a Krónika.

Válaszlevelében a prefektus kiemeli: felkérte az illetékes hatóságokat, hogy vizsgálják meg az említett címereket. Mint kiderült, a Márton Áron és Segítő Mária Gimnáziumoknak otthont adó épület felújításakor (2009 és 2012 között) ismét láthatóvá vált a három korabeli címer, oldalt Csíkszereda és Csík vármegye, középen pedig a magyar állam címere. A címerek már az iskola építésekor felkerültek, a két oldalsó pedig azóta sem volt befalazva. „Felújításkor szakvélemény nélkül távolították el a magyar címerről a vakolatot, ezért az épületet kezelő csíkszeredai polgármesteri hivatalra a Hargita megyei művelődési felügyelőség 4000 lejes pénzbírságot rótt ki.

Utólag a polgármesteri hivatal a területi műemlékvédelmi hivataltól megszerezte a szükséges engedélyeket a féldombormű eredeti állapotban történő visszahelyezéséhez” – fogalmazott a prefektus, majd zárásként hozzátette: „a műemlékvédelmi épületek felújításakor engedélyezett, sőt kötelező az eredeti állapot visszaállítása.”

Hasonló a helyzet a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium esetében is. A magyar koronás címer rendbetételére a területi műemlékvédelmi hivataltól előzetesen itt is beszerezték a szükséges engedélyeket. A prefektus ezzel kapcsolatosan is úgy véli, hogy az építők megfelelően jártak el, ugyanis műemlék épületről lévén szó, az iskolán úgy végeztek javítási munkálatokat, hogy annak megmaradt az eredeti állapota.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »