Politikai válságok a Balkánon

Bulgáriában és Macedóniában egyaránt politikai válság alakult ki. Napokon belül ideiglenes kormány alakulhat Bulgáriában, ugyanakkor nincs könnyű feladata a köztársasági elnöknek, hogy visszavezesse az országot a békés és működő demokrácia útjára. Macedóniában helyhatósági választásokra készülődnek márciusban, ugyanakkor az ellenzék sokáig bojkottra készült. A két ország viszonya holtponton van, az Európai Unió pedig tétlenül figyeli a kialakult helyzetet. A Kitekintő legújabb elemzésben kívánja bemutatni a két szomszédos országban zajló eseményeket.

Macedónia

Macedóniában kifejezetten kellemetlen politikai patthelyzet alakult ki, miután a Macedón Szociáldemokrata Unió (SzDSzM) 2012. december 24-én kivonult a parlamentből és előrehozott parlamenti választásokat követelt. A Branko Crvenkovszki volt miniszterelnök vezette szociáldemokraták kijelentették, hogy egyrészt távol maradnak a törvényhozástól, másrészt pedig a márciusban esedékes helyhatósági választásokon sem mérettetik meg erejüket a kormányzó Belső Macedóniai Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjával (VMRO-DPMNE). Crvenkovszki és párttársai tavaly karácsonykor parlamenti összetűzésekben és többezres utcai tüntetésekben is részt vettek annak érdekében, hogy a populista kormánypárt visszaadja mandátumát. A legnagyobb macedón ellenzéki erő vezetője kiemelte, hogy Nikola Gruevszki miniszterelnök és kabinetje már nem rendelkezik a lakosság többségének támogatásával, így legitimitás nélkül kormányoz.

Crvenkovszki és a szociáldemokraták távolmaradása a törvényhozástól igen sok problémát okozott Macedóniának, ugyanis az Európai Unió szervei 2013 közepén újabb értékelést adtak volna ki a balkáni állam integrációs előrehaladásáról. Mint tudjuk Macedónia 2012-ben számos diplomáciai törekvés és pozitív konzultáció ellenére sem kapta meg a zöld utat az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. A görög, és legújabban bolgár ellenérveknek köszönhetően az Európai Tanács, valamint az Európai Parlament is aggályosnak tartja a macedóniai belpolitikai helyzetet. Athén és Szófia eddig legfőbbképpen a rendezetlen bilaterális helyzetre hagyatkozhatott, ám a decemberi eseményeket követően jogosan érveltek azzal, hogy az állam demokratikus működése sem biztosított. Az Európai Bizottság, valamint az Európai Unió fő döntéshozói a macedón kérdésben (Stefan Füle, Richard Hovit) egyaránt a politikai válság minél hamarabbi megoldása érdekében sürgették a pártokat.

George Ivanov macedón köztársasági elnök januárban és februárban több alkalommal vegyes bizottságok felállítására tett javaslatokat, ahol a pártok és az Európai Unió is delegálhatott volna saját képviselőket. A bizottság a politikai válság kezelésével lett volna megbízva, ugyanakkor az SzDSzM ezt elutasította. A szociáldemokraták, valamint az általuk korábban alapított többpárti ellenzéki koalíció legfőbbképpen az új parlamenti választások kiírását sürgették, hiszen a VMRO-DPMNE népszerűségét immáron csak a párt „keménymagja” biztosítja, így kiváló alkalom lenne az ellenzéknek a megpróbáltatás. A kormánypárt helyzetéhez hasonlóan a szociáldemokraták népszerűsége sem növekedett az elmúlt időszakban, ugyanakkor egy esetleges parlamenti választások esetén a kormánypárt nem lenne képes a jelenlegi formáció (VMRO-DPMNE és a DUI koalíciója) mellett újabb mandátumot kezdeni.

A VMRO-DPMNE és az SzDSzM egyaránt keményen kiálltak álláspontjuk mellett, így csak azt követően nyitottak egy kompromisszumos javaslat megalkotása felé, hogy világos üzenetet kaptak Brüsszelből, kiegyezés hiányában le fog állni a Magas Szintű Csatlakozási Párbeszéd (HLAD). A HLAD egy nem túl sikeres próbálkozás volt az európai döntéshozók részéről annak érdekében, hogy felgyorsítsák az egy helyben várakozásra kárhozott Szkopje uniós integrációját. A reális fenyegetés hatására a két tömb gyorsan tető alá hozott egy homályos megegyezést, miszerint az ellenzék visszatér a parlamentbe és nem bojkottálja a több nappal elhalasztott helyhatósági választásokat, a kormánypárt pedig 2013 szeptemberéig kilátásba helyezi az előrehozott parlamenti választások időpontjának bejelentését.

Az uniós vezetők nagy sikerről nyilatkoztak, ám Macedóniában egyik párt sem erősítette meg nyilvánosan a kibékülés hírét.  A választási kampány részét képező kettős beszéd mögött nagy valószínűséggel a pártok megtartják egymás felé tett ígéretüket, de a részletekről csak a március végén esedékes választások után tudhatunk bővebb információt.

A macedón uniós integrációt, amely aligha fog gyorsabb fokozatra kapcsolni idén, egyéb tényezők és események akadályozzák. Március első napjaiban tüntetések és nyilvános utcai összecsapások alakultak ki rendőrök és albán fiatalok között. A macedóniai albánok egy része nehezteli a kormány azon döntését, hogy Talat Dzsaferi, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ONA) volt parancsnoka került a Honvédelmi Minisztérium élére. Dzsaferi miniszteri kinevezése a kormánykoalíció belső egyezségének része, azt követően, hogy több miniszterŹ–csere történt az egyes szaktárcáknál. Nem szabad elfelejteni, hogy a mai napig igén kiélezett a két koalíciós partner viszonya és ezt az Európai Unió sem tolerálja, különösképpen olyan helyzetben, amikor Törökország mellett Macedónia lett az európai integráció lassúságának másik szimbóluma. A macedón demokrácia ilyen problémás periódusában az Athénnal és Szófiával való kétoldalú kommunikáció leállt, így a csatlakozási perspektívák lényeges visszaesést mutatnak.

Bulgária

Macedóniától keletre sem sokkal rózsásabb a helyzet, az utcai tüntetések, amelyek kiváltották a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kormány távozását, nem csillapodtak. Roszen Plevneliev köztársasági elnök nagy erőket mozgósított az elmúlt napokban, hogy megfoltozza a bolgár demokrácia „kiszakadt zsákját”, ám eddig inkább bizonytalanságot vehetünk észre a bolgár belpolitikában. A bolgár helyzetet leginkább a rendezetlenséggel és a széthúzással lehetne jellemezni – a tüntetők nem képesek egységes és életképes követelésekkel előállni, biztos, hogy mindenki változást követel, a kérdés már csak az, milyen változást.

A helyzetet nem csillapította az sem, hogy megválasztották a Bolgár Ortodox Egyház (BPC) következő vezetőjét – Neofit pátriárkát. Vannak városok és települések, ahol az emberek a magas áramárak ellen tüntetnek, más helyeken pedig a helyi oligarchia eltávolítása érdekében. A legkiélezettebb szituációk minden bizonnyal Szófiában és Várnában alakultak ki, ahol véres tüntetésekre került sor. A tengerparti városban tízezrek tüntetnek Kiril Jordanov polgármester ellen, miután egy helyi lakos (Plamen Goranov) felgyújtotta magát. A férfi így kívánta kifejezni nemtetszését a sokak által maffiakörökhöz közel álló Jordanov városvezetésével kapcsolatban.

Politikai szakértők több alkalommal „bolgár tavasznak” titulálták a kialakult zavargásokat, ugyanakkor jelentős eltérések mutatkoznak az arab államok és Bulgária között a társadalmi követelések terén. A bolgárok ugyan új politikai rendszert követelnek, de nincs meg a társadalmi nyomás a döntéshozók irányában. A fő döntéshozók nem a köztársasági elnök vagy a parlamenti képviselők zöme, hanem a nagy monopol erők, amelyek távolból irányítják őket. A lakosok elérhetnek a jövőben bizonyos változásokat a nagyobb átláthatóság és polgári beleszólás érdekében, ám a tényleges alapokat aligha lehetne néhány tízezres tüntetéssel megváltoztatni.

A pártpolitikai számításokat jól példázza a tény, hogy a pártok egymás után adták vissza az államfőnek a kormányalakítási megbízását, így sürgetve a minél hamarabbi parlamenti választásoknak a kiírását. A lakosság kiábrándultságát a teljes politikai spektrumból az is alátámasztja, hogy egyre több közvélemény-kutató intézet kimutatja a tüntetéseket bíráló lakossági vélemények szinte teljes hiányát.

Európa számos országában félelemmel figyelik a bolgár eseményeket, a gazdasági nehézségekkel küszködő országokban (Görögország, Olaszország stb.) attól tartanak, hogy ha a megszorításoktól mentes Bulgáriában olyan könnyen sikerült az állampolgároknak eltávolítani a kormányt, akkor az éveken át sanyargatott lakosság szintén bátorságot kaphat. Ez a megközelítés két okból is eltúlzott – az átlagos európai állampolgár általában semmit nem, vagy alig tud valamit a Bulgáriában történő eseményekről, másrészt pedig Bulgária politikai kultúrája teljesen egyedülálló az öreg kontinensen.

A bolgár problémák végeláthatatlan sorából szemezgetve a következő területeken lenne szükséges sürgős fellépés a jövő kormányai részéről: a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliség, a szervezett bűnözéssel való szembenézés és az oligarchikus csoportok alapjainak a felszámolása, szociális reformok. Mint minden politikai instabilitással rendelkező országban, a legnagyobb nyertesek a szélsőséges erők lehetnek, amelyek összegyűjtik hangzatos és kivitelezhetetlen szlogenjeikkel a kiábrándultak támogatását. Bulgáriában sem lenne meglepő, ha az időközi választásokon szélsőséges anomáliák kialakulására kerülne sor. Egyelőre még nem érdemes foglalkozni azzal, hogy ki fog alakítani kormányt a balkáni országban, elsődleges feladat most az omladozó demokrácia állapotának a megszilárdítása lesz.

 Összegezve, a bolgároknak elegük van a szegénységből, az oligarchikus rendszerből, a gazdasági lefölözésből és felülről vezérelt életmódjukból. A problémákat könnyű megnevezni, annál nehezebb a megoldást megtalálni.