Újabb szög a korrupció koporsójába

A növekvő korrupció Putyin, Egységes Oroszország pártját sem kerülte el. A rangidős törvényhozó, Vlagyimir Pehtyin kénytelen volt lemondani a február közepén kirobbant ingatlanbotrány hatására, ugyan is „elfelejtett” nyilatkozni tengerentúli birtokairól.

Vlagyimir Pehtyin már 1999 óta tagja az orosz parlamentnek és törvényhozói tisztsége mellett a parlament etikai bizottságának elnöke volt. Lemondására a kirobbant ingatlanbotrány adott okot, amit az ellenzéki aktivista és blogger, Alekszej Navalnij indított. A blogger szerint Pehtyin több mint 1,3 millió dollár (kb. 295 millió Ft) értékű ingatlan tulajdonosa Floridában. Egyik blogbejegyzésében olyan anyagokat tett közzé, melyekben Pehtyin neve legalább három floridai ingatlanon szerepel. Egyik apartmanja a South Beachen 850 ezer fontot ér, azonban egyik ingatlan sem szerepelt a politikus nyilatkozatában, amit az Állami Dumának nyújtott be. 

Pehtyin tagadta, hogy bármilyen külföldi ingatlan lenne a tulajdonában, állítása szeritn fia vásárolta az ingatlanokat, de leleplezése után (48 órán belül) kilépett a parlament etikai bizottságából. Elmondta, hogy nem akarta besározni kollégáit a pártban, az Egységes Oroszországban és szerinte nem szegett törvényt, de „nagyon ellentmondásos dokumentumokat hoztak nyilvánosságra az interneten” és ez szükséges volt annak érdekében, hogy tisztázzák a ” nyilvánvaló jogi félreértéseket”, írta a RIA hírportál. 

„Lemondok a mandátumomról, amit mindig is becsületes politikai harccal szereztem meg és az ellenfeleim és riválisaim tudják ezt. Ennek ellenére nem ragaszkodok hozzá, mert úgy vélem a személyes érdekek másodlagosak az Egyesült Oroszország számára. Köszönöm a sokéves munkát és az odaadásotokat. Harcolni fogunk!” – mondta Pehtyin leköszönő beszédében. Képviselői tisztségétől megválva sikeresen elkerülheti a további vizsgálódásokat is.

A legigazabb és legmegbízhatóbb bajtársunkat támadják, egy ilyen emberrel a soraink között egyszerűen nem veszíthetünk” – nyilatkozta az Egységes Oroszország egyik tagja.

Dmitrij Gudkov, az Igazságos Oroszország párt tagja Twitter bejegyzésében már nem volt ilyen együttérző: „Ez nem ér véget Pehtyin lemondásával. A parlamenti kannibalizmus gyógyíthatatlan. A motor nem fog leállni. Az Állami Duma feloszlásával fog végződni.”

Szorul a hurok

Akár önként mondott le, akár nyomás hatására, Pehtyin távozása precedenst teremtett az orosz kormányban, ahol a magas szintű korrupció és a pazarló kiadások komoly politikai felelősségé fejlődtek. Több órával Pehtyin bejelentése után az Egyesült Oroszország egy másik törvényhozója, Anatolij Lomakin is lemondott. Anatolij vagyonát a Forbes 1,2 milliárd dollárra becsülte. A The Moscow Times szerint Pehtyin lemondása spekulációt indított el, ami miatt több törvényhozó is lemondhat, ezzel krízishelyzetbe hozva a vezető pártot.

Az utolsó választások óta ( 2011 december ) nem Pehtyin az egyetlen akinek távoznia kellett hasonló lebukás után. Gennadij Gudkovot, az Igazságos Oroszország párt tagját múlt ősszel zárták ki miután kiderült, hogy parlamenti tagsága mellett egy vállalat elnöki pozícióját is betölti. Egy másik politikus pedig csalási ügy miatt volt kénytelen kilépni pártjából.

Ez csak a kezdete a képviselő testület megtisztításának” – nyilatkozta egy politikai szakértő

A botrány közepette egy hivatalos kampányt indítanak, hogy „államosítsák” az orosz elitet, ami elemzők szerint a félelem elterjedését eredményezheti az uralkodó osztályban és megerősítheti a Kreml hatalmát. Eközben Putyin törvénjavaslatot tett a Dumának, ami megtiltaná a vezető hivatalnokoknak, hogy külföldi számlájuk legyen.

Bloggerek harca

Az állami korrupcióval szembeni harcnak köszönhetően ma Navalnij az egyik legismertebb ellenzéki vezető Oroszországban. A döntés, hogy eltávolítsák Pehtyint a legmagasabb szinten történhetett, mondta a blogger, hozzátéve: „A legtöbb korrupt ember Putyin körül van, de ezek az emberek érinthetetlenek és biztonságuk megőrzése érdekében a vezetés kénytelen volt egy csontot dobni a kritikusainak.” Pehtyin lemondása óta ő maga lett a legkiemelkedőbb alakja a blogger korrupció ellenes kampányának, írja a Guardian.

A botrány alapjául szolgáló dokumentumokat valójában egy másik,  Doktor Z néven ismert blogger adta Navalnijnak, tudósított a BBC. Mind a ketten lelkesen bíztatnak másokat, hogy kövessék példájukat és ássanak mélyre a dokumentumok között, amelyek leleplezik a korrupciót, mint politikai taktikát. „A közeljövőben több tisztviselőt tervezünk leleplezni” – nyilatkozta Dokotor Z, aki február 6-án részletes útmutatót tett közzé bolgjában arra vonatkozóan, hogyan lehet lenyomozni orosz politikusok külföldi ingatlanait.

Kostyák Nóra

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »