Májusig várja az ukrán reformokat az EU

Konkrét intézkedéseket vár az Európai Unió Ukrajnától május elejéig annak érdekében, hogy a korábbi nyilatkozatai szerint novemberben aláírhassák a felek az uniós szabadkereskedelmet is magában foglaló társulási megállapodást. A hétfői brüsszeli EU-Ukrajna csúcstalálkozón az ukrán államfő elkötelezettnek mondta magát az igazságszolgáltatási rendszerrel és a további reformokkal kapcsolatban.

Továbbra is lehetségesnek tartja az Európai Unió a szabadkereskedelmi megállapodást is magában rejtő társulási megállapodás novemberi aláírását Ukrajnával a korábban meghatározott feltételek teljesülése esetén. A hétfői brüsszeli EU-Ukrajna csúcstalálkozót követően az Európai Tanács elnöke azt mondta, „történelmi lehetőség van arra, hogy jelentőset lépjünk előre az EU-Ukrajna viszonyban a társulási megállapodás aláírásával a novemberi vilniusi csúcstalálkozóig”.

Herman Van Rompuy ezzel illeszkedett az uniós külügyminiszterek által tavaly decemberben meghatározott irányvonalhoz, amely szerint valóban lenne lehetőség az egyezmény aláírására a következő Keleti Partnerség csúcstalálkozóig, ehhez azonban Ukrajnának három területen is intézkedéseket kell tennie. Egyrészt utólagosan bizonyítania kell, hogy a tavalyi parlamenti választások a nemzetközi előírásoknak megfelelően zajlottak le; másrészt tennie kell a „szelektív igazságszolgáltatás megszüntetéséért”; harmadrészt a társulási megállapodás elérése érdekében korábban meghatározott napirenden lévő reformokat végre kell hajtani.

Az nem világos, hogy a három területen pontosan mit is vár az Európai Unió, de Herman Van Rompuy kijelentette, május elejéig konkrét előrelépést szeretne látni Ukrajnától, ennek fényében lehetségesnek tartja a szabadkereskedelmi megállapodást magában foglaló társulási megállapodás aláírását a vilniusi csúcstalálkozón.

Sem a sajtótájékoztatón, sem a vezetők által elfogadott zárónyilatkozatban nem esik szó sem Julija Timosenko volt ukrán kormányfőről, sem a bebörtönzéséről, sem a politikai indíttatású perekről. Korábban az Európai Unió a legmagasabb szinten is hangot adott az ezekkel kapcsolatos aggályainak, a hétfői csúcstalálkozón viszont már enyhült a hangnem: „továbbra is aggódunk a szelektív igazságszolgáltatás miatt… megoldást várunk, egy rendszerszintű reform szükséges ahhoz, hogy ne ismétlődjenek meg a korábbi hasonló esetek.” – mondta Van Rompuy.

Az ukrán államfő a brüsszeli csúcstalálkozó után elkötelezettnek mutatkozott. Viktor Janukovics azt mondta, „mind elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megtegyünk bármit a megállapodás novemberi aláírása érdekében”. Ukrajna igyekszik megfelelni az uniós elvárásoknak, és hogy továbbmélyítse az európai viszonyt. Janukovics elmondása szerint részletesen tájékoztatta az uniós vezetőket arról, hogy májusig milyen intézkedéseket fog végrehajtani, közöttük a választójogi törvény módosítását és az igazságszolgáltatási rendszer megváltoztatását.

A majdani szabadkereskedelmi megállapodás megkötése nem teszi lehetővé, hogy Ukrajna tagja legyen az egyes volt szovjet tagállamok által 2010-ben létrejött vámuniónak. „Kijev nem lehet egyszerre tagja két ilyen jellegű szabadkereskedelmi térségnek, a végső döntést Ukrajnának kell meghoznia” – szögezte le az Európai Bizottság elnöke hétfőn az ezt firtató újságírói kérdésre.

Tavaly év végén felvetődött, hogy egyebek mellett a gázárak jelentős csökkentése érdekében Kijev kokettálna egy orosz együttműködéssel is. Viktor Janukovics ukrán elnök nem adott egyértelmű választ ugyanerre a kérdésre, utalt viszont arra, hogy szeretnék megteremteni a módját annak, hogy bizonyos feltételekkel, de mégis tagja legyen Kijev mindkét térségnek.

Elégedettnek mutatkozott Ukrajna vezetője amiatt a 610 millió eurós kölcsön miatt is, amelyet az Európai Unió fog nyújtani Kijevnek a makrogazdasági egyensúly megteremtése miatt. Ezzel a pénzzel az EU szeretné kiegészíteni azt a majdani IMF-hitelt, amit Ukrajna kaphat az állam finanszírozásának stabilitása érdekében. Az Európai Bizottság elnöke szerint kulcsfontosságú Európa számára, hogy óriási keleti szomszédja erős legyen, és jelentős gazdasági növekedésnek induljon.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »