A törvény Francois Hollande francia elnök első jelentős reformja hivatalba lépése óta. Annak ellenére, hogy az ellenzék többször is nehezményezte a rámenős jogalkotási stílust, és a megfelelő konzultációk hiányát, úgy tűnik a franciák mindenképp szeretnék megőrizni a progresszív nemzet látszatát.
Arról már korábban is szó esett, hogy a francia parlament elfogadta a melegházassági jogok kiterjesztésére vonatkozó törvényt. A hónap elején ugyanis 249 igennel, és 97 nemmel hagyták jóvá a javaslatot. Az alsóház akkor egyértelmű többséggel szavazott a kormány homoszexuálisokra kiterjedő házassági kérdésében. Azonban ezt követően még pontosan 5396 törvénymódosítási javaslatot kellett megtárgyalnia a kormánynak. A vita során akadtak politikusok, akiket azóta piedesztálra emelt, másokat pedig kegyetlenül kritizált a média.
Beszédes számok: 100 óra vita, 5396 törvénymódosítási javaslat
A szavazást hosszú kényes vita követte, míg végül 329 igen és 229 nem szavazattal elfogadták a törvényt. (A jobboldalról hárman támogatták, háro ellenzéki képviselő pedig tartózkodott.) A nagymennyiségű benyújtott módosítási javaslat munkaigényes és elkeseredett parlamenti tárgyalásokat eredményezett, a konzervatív ellenzék pedig mindent megtett, hogy késleltesse az eljárást. Ez összesen több száz órás vitát generált, amik gyakran a kora reggeli órákban zajlottak, vagy késő éjjelig húzodtak, megviselve ezzel a képviselőket. A közkézre bocsátott felvételeken látni, hogy fáradtság és unalom tükröződött a legtöbbjük arcán: többen nem értették, hogy amíg más országokban röpke pár óra alatt megtudják vitatni a kérdést, addig nekik miért kell heteket rááldozni.
A felvetődő kérdések rendkívül megosztó volt az egész ország, és a képviselők számára is. Bár 51 százalék támogatta a melegek házasságát, a gyerekvállalás engedélyezésének kérdéskörében már kevesebb mint a megkérdezettek fele nyilatkozott pozitívan.
Így például még a hosszas tárgyalások után is kénytelenek voltak elhalasztani a törvényhozók a leszbikusok orvosilag asszisztált gyereknemzésére vonatkozó pontot. Ez a rész is vitára kerül még ebben az évben.
Taubiramánia: politikai csillag születik
Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter képmutatásról beszélt, és önző dolognak tartotta, hogy a köztársaság intézményében csak a férfi-nő páros élhet házassági joggal. A 61 éves nő lendülete mindenkit lenyűgözött. „Az, hogy egy miniszter ennyire lelkes természetesen büszkeséggel tölt el, és még több erőbedobásra sarkall”- nyilatkozta Olivier Dussopt szocialista politikus. Yannick Barbe, a Yagg leszbikusoknak és melegeknek szóló portál főszerkesztője azt mondta: „Mindig is szükség lett volna egy ilyen karizmatikus egyénre, aki kiáll az LMBT jogokért. Most már megvan.” Azt is megjegyezte, hogy Taubir soha nem jegyzetekből beszél, hanem őszintén, aki saját küldetéseként éli meg az ügyet.
A vitát követően TeamTaubira felíratú pólók jelentek meg a piacon, Léon-Gontran Damas író pedig egyenesen úgy fogalmazott róla, hogy a szóban forgó politikusra akkora szüksége volt a francia társadalomnak, mint a friss levegőre. Christiane Taubira igazságügyi miniszter szerint egy nagy és nemes harcot vívtak meg. A jogszabályt tárgyaló következő nagy fordulóra március 24-én kerül sor a francia törvényhozásban.
Zsoldos Diána