Napirenden marad a Székelyföld-régió létrehozása

Nem mond le a Maros, Hargita és Kovászna megye alkotta székelyföldi régió létrehozásáról, és közvitát szervez az ügyben az RMDSZ – jelentette be a szövetség politikai alelnöke, Borbély László.

szekelyfold_terkepBár az egyetlen romániai politikai alakulatnak számít, amely saját régiósítási elképzeléseit a parlament asztalára tette, az elkövetkezendő hetekben RMDSZ újabb érvekkel készül meggyőzni a hazai politikumot a Székelyföld közigazgatási egységének létjogosultságáról és szükségességéről.

Borbély László emlékeztetett arra a közös állásfoglalásra, amelyet évekkel ezelőtt a megyei önkormányzati elnökök fogadtak el, és amelyben leszögezték, hogy a jelenlegi régiók jobbára működésképtelenek. Az RMDSZ vezetője úgy érzi, a jelenlegi hatalom azért hajlik mégis a jelenlegi felállás megőrzésére, mert Pandora szelencéjének megnyitásától tart. Megítélésében sokkal ésszerűbb lenne 16, esetleg 14 vagy 12 kisebb régióban gondolkodni.

„Ha megőrizzük a jelenlegi nyolc mesterséges régiót, nem a központosítás lebontását, hanem annak megerősítését szolgáljuk. Attól tartok, hogy a régiók vezetői nem Bukarestből, a központi hatalomtól vesznek át feladatköröket, hanem a megyéktől” – fejtette ki aggályait a szövetség politikai alelnöke. Példaként a gyulafehérvári székhellyel rendelkező, székely megyéket is magában foglaló központi régiót hozta fel. Szerinte nem mindegy, hogy bizonyos dolgokról ezentúl is Brassóban vagy Sepsiszentgyörgyön döntenek, vagy a távoli Gyulafehérváron mondják ki a végső szót.

Kitekintő / Székelyhon.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »