MKP-Híd birkózás Komáromban

Egy asztalhoz ült az MKP és a Híd komáromi járási delegációja, egyelőre sovány eredménnyel. Rimaszombatban viszont az MKP deklarálta, hogy közös jelöltállítást szorgalmazna a Híddal, 4-4 arányban.

„Február 6-án másodszor ültek tárgyalóasztalhoz az MKP és a Most-Híd komáromi járási elnökségének tagjai. A Magyar Közösség Pártját Petheő Attila járási elnök és Koczkás Beáta járási alelnök, a Most-Híd pártot Csóka Lajos, Hortai Éva és Becse Ottó képviselték a megbeszélésen” – áll az MKP vonatkozó közleményében.

Eszerint a párt küldöttsége nyugodt hangnemű és előretekintő tárgyalásokra kérte a Híd delegációját, mert  „a Bastrnák Tibor által néhány hete kezdett sárdobálás nem vezethet megállapodáshoz.” Az MKP szerint a magyar közösségnek nem érdeke, hogy békétlenség legyen a Komáromi járás két legerősebb pártja között. A párt részéről az együttműködésről ugyanakkor a 2013. április 13-án sorra kerülő járási konferencia küldöttei dönthetnek.

A Híd szerint az MKP taktikája a választók szemébe való porhintés

A Híd delegációjának közleménye szerint az egyeztetésre küldöttségük a járási elnökség jóváhagyott döntésével érkezett, hogy tárgyaljon a választási koalíció létrehozásáról. Ezzel szemben az MKP küldöttsége nem tudott nyilatkozni arról, akar-e egyáltalán a HÍD-párttal választási koalíciót kötni.

„Úgy érezzük, hogy az MKP ilyen viszonyulása tárgyalásainkhoz egyértelműen az időhúzás, a választó polgár szemébe történő porhintés politikai taktikája. Számunkra a pragmatikus politizálás a fontos, hogy ne születhessenek olyan döntések, mint legutóbb a járási útkarbantartó vállalat átszervezéséről, érsekújvári központúvá tételéről, aminek mindnyájan látjuk a kárát.”-fogalmaz a párt közleménye.

A Hid szerint a megyei szinten a leghatékonyabb érdekképviselet egyik kézenfekvő módja a HÍD-MKP választási koalíció megkötése lehet. Továbbra is készek tárgyalni, és egy közös választási programot is kidolgozni. „Ezt azonban egy ésszerű határidőn belül képzeljük el!” – zárul a közlemény.

Rimaszombatban 4-4 arányban osztozna az MKP

A csütörtöki nap folyamán az MKP Rimaszombati Járási Elnöksége  is ülést tartott, a megyei választások témáját érintően.

„Az MKP a gömöri magyarság egységes és legeredményesebb magyar képviselete érdekében a megyei önkormányzati választásokon, járási szinten szorgalmazza a Most-Híd párttal való közös képviselőjelölt-állítást. A járási elnökség tudatában van a megyei választások fontosságának, mivel a megye jogkörébe olyan fontos stratégiai területek támogatása tartozik, mint az infrastruktúra, az egészségügy, a kultúra, az oktatás. Ezért kezdeményezi az elnökség, hogy mindkét párt 4-4 képviselővel induljon. A magyarság sikeres választási szereplése érdekében csak a közös kampányt tartjuk elfogadhatónak, kizárva mindenféle ellenségeskedést. Nyitottak vagyunk a közös munkára és az együttműködésre.” – áll az ülésen elfogadott határozatban.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »