Elúszik-e a brit sziget?

Kint – bent? : A brit dilemma és az egységes piac jövője   2013. január 28. Mirk Zita  David Cameron, konzervatív brit miniszterelnök többszöri elhalasztást követően múlt szerdán megtartotta nagy jelentőségű beszédét Londonban, melyben az Egyesült Királyság európai uniós tagságának jövőbeni kilátásait latolgatta.

A beszédben elhangzottak alapján a britek legkorábban 2015-ben, a következő parlamenti választásokat követően egy referendum keretein belül döntenének, az Unióban maradás vagy a kilépés mellett. Az egyre növekvő eurószkeptikus hangulat elodázhatatlanná tette a miniszterelnök beszédét, ám az ígért referendum nemcsak a szigetország polgáraira, hanem az európai integráció és az egységes piac egészére nézve is beláthatatlan következményekkel járhat.  

Az angolok Európához való viszonyát mindig is alapjaiban meghatározta szigetország mivoltuk. Ez látható nagyobb történelmi távlatban, azonban ha az egységes piac kialakulásának és az Unió alig több mint fél évszázados történetét tekintjük (az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergia Közösséget létrehozó Római Szerződések 1957-es aláírásától számítva), akkor is jól látható a britek kontinentális Európához való komplex viszonya, melyet az állandó „kint-bent” dilemma, egy erősebb izolacionista attitűd és az együttműködésre hajlandóság ambivalenciája jellemez.  

Az 1963-as és 1967-es meghiúsult csatlakozási kísérleteket követően Nagy-Britannia és Észak-Írország végül 1973-ban lett az Európai Gazdasági Közösség (EGK) tagja. Ekkor is elsősorban a közös belső piac adta gazdasági előnyök motiválták az akkori vezetést a csatlakozási szerződés aláírásában. „Bent vagyunk – de tűzijáték nélkül” – az akkori címlapok is jól érzékeltetik viszonyukat az integrációhoz – úgy, mint e tagság pragmatikus jellegét. A nyolcvanas évek közepén az agrártámogatások körül folyt a legtöbb vita az angolok és a kontinentális európaiak között. „Vissza akarom kapni a pénzemet” – szállt harcba Margaret Thatcher brit kormányfő 1984-ben az EGK fontainebleau-i csúcstalálkozóján, és ezzel egy olyan külön intézkedést alkudott ki, amely mechanizmus értelmében a britek azóta is visszakapják az ÁFA-ból származó nettóbefizetések és az EU-pénzekből kapott összegek különbségének 66 százalékát.

További számos jogi kérdésben tagállami kivételben (ún. opt-out) részesül az Egyesült Királyság. Így például az európai polgárok még mindig nem utazhatnak be az országba az útlevél felmutatása nélkül, mivel nem írták alá a Schengeni- Egyezményt. A 2007-ben aláírt, Európai Unió alapjogi chartája nem bír jogi kötő erővel, továbbá a Lisszaboni Szerződés 2009-es hatályba lépése óta a bel- és igazság ügyeket érintő egyes uniós intézkedések kapcsán külön-külön döntik el, melyikben milyen szinten és egyáltalán részt vesznek-e.

Szintén nem írták alá 2012. márciusában a fiskális paktum néven is emlegetett dokumentumot, ezzel ismét egyértelművé téve, hogy London nem képzeli el magát az EU gazdasági és pénzügyi uniójában.  

A Konzervatív Párton belül egy centralizált EU ellen aktívan fellépők mindig is jelen voltak. A miniszterelnök is 2010-es hivatalba lépésekor főleg a liberális pártvezér, Nick Clegg-gel kötött koalíciós megállapodás hatására váltott egy pozitívabb hangvételre az Európa-politikát illetően. Negyven évvel az EGK-ba belépést követően a jelen belpolitikai nyomás hatására, illetve saját párton belüli pozíciója megőrzése érdekében azonban halaszthatatlanná vált a beszéd megtartása és a brit álláspont újrafogalmazása. Amennyiben a referendum a közeljövőben kerülne kiírásra, félő, hogy az Unióból való kilépést támogató hangok kerekednének felül. Ez eddig még nem látott következményeket vonna maga után a pénzügyi-gazdasági, intézményi és legitimációs válsággal egyszerre küszködő Európai Unióban.

A kormányfői feladat korántsem egyszerű: brit választópolgárainak a vita és a tagságról való döntés lehetőségére tett hiteles ígéretet tenni, úgy hogy eközben ne szigetelődjön el az európai vezetőktől. A helyzet megoldására tett kísérlet a londoni, majd a davosi világfórumon tartott beszédek formájában követhető nyomon.  

Cameron elsősorban a britek külön-utas szerepét hangsúlyozta január 23-i beszédében. Az egységes piacban való további részvételre igent mond, ám az euró bevezetését, és az EU más politikai ágazataiban való további jogharmonizációt egyértelműen elutasítja. A kilépést nem támogatja – sőt leszögezte, hogy egy olyan újfajta kapcsolatot szeretne Nagy-Britannia és az EU között, amely bent tartja országát –, ám nyilvánvalóvá tette, hogy a brit tagságot, melyet egy új, másfajta Európai Unióban képzel el, alapjaiban újra kell tárgyalni.

A miniszterelnök a szabad tagállamok egy rugalmas uniójának jövőképét vázolja fel, melynek az egységes piac teljes megvalósítása a fő eleme. „Miért nem tartható csupán az, amit csatlakozásunkkor megszavaztunk?  – az egységes piac?”- itt hangsúlyozta beszédében, hogy e tekintetben fontos feladatok vannak még, elsősorban a szolgáltatási és az energiaszektorban. Ennek befejezése elengedhetetlen ahhoz, hogy Európa globális szinten – olyan hatalmakkal szemben, mint az Egyesült Államok, Japán vagy India – versenyképes maradjon. Az egységes piac a brit vállalkozások és munkahelyek szempontjából meghatározó jelentőségű. A költséges uniós intézményrendszer fenntartása, az egyre növekvő bizottsági apparátus, a demokratikus legitimáció hiánya és nem utolsósorban a sok millió eurós nettó tagállami befizetések, azonban mind sarkaltos pontok.  

A The Economist egy 2013. januári felmérése alapján (a megkérdezettek 52 százaléka szerint) a britek a legfontosabb kérdésnek, amivel az országnak jelenleg szembe kell néznie a gazdaságot tartják. A költségvetési hiány a GDP 7,8 százaléka körüli, az államadósság a GDP 85 százaléka fölött áll, a legutóbbi adat pedig 7,7 százalékos munkanélküliséget mutat. A gazdaság állapotát tükröző számokat tekintve nem csoda, hogy Cameron erélyesen lép fel a brit gazdasági érdekek védelme mellett.  

Az európai vezetők mindeddig visszafogottan, de kritikusan reagáltak a beszédben elhangzott referendum tervezetére és a brit reformjavaslatokra. Angela Merkel, német kancellár szerint fontos, hogy Nagy-Britannia az EU integrált tagja maradjon. Nyilatkozatában üdvözölte versenyképesség növelésére irányuló elképzeléseket, és készséget mutat a tárgyalások irányába is, ám hangsúlyozta a 27 tagállam közti igazságos kompromisszumok fontosságát. Mario Monti, olasz ügyvezető kormányfő erősebben fogalmazott. Szerinte, ha a britek a kilépés mellett döntenek, akkor az egységes piacot is el kell hagyniuk. Martin Schulz, az Európai Parlament német szocialista elnöke kiemelte, az európaiak a nagy globális kihívásokat – mint a klímaváltozás, bankfelügyelet, vagy migráció – csak közösen tudják menedzselni. Hozzátette, hogy az esetleges kilépés elsősorban a briteknek jelentene problémát, nem az Európai Unió egészének.

A jövő egyik főbb kérdése tehát, hogy ez valóban így lesz-e. Mindenekelőtt a kérdés, hogy az Egyesült Királyságban tartanak-e 2015 után referendumot az uniós tagságról és hogy addig milyen irányba fejlődik az egységes piac. A szigetországgal együtt, flexibilisen válik globális szinten versenyképes szereplővé, vagy nélküle.  A cikk szerzője a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Antall József Tudásközpont európai uniós ügyekkel foglalkozó munkatársa.

A cikk szerzője a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Antall József Tudásközpont európai uniós ügyekkel foglalkozó munkatársa.