Az újvidéki felsőbb ügyészség vádat emelt hét személy ellen, akiket nemzeti, faji és vallási gyűlölet szításával vádolnak a tavaly őszi temerini verekedés kapcsán.
Az október 21-én történt támadás és verekedés során megsérült a 23 éves Denis Ristić és az ugyancsak 23 éves Mirko B. Az eset kapcsán vádat emeltek Orosz Attila (23), Orosz Róbert (20) és Koperec Csongor (19) temerini, Kovács Norbert (33), Karpinszki Kornél (21) óbecsei, Schmidt Tamás (18) és Apatocki Flórián (18) adai fiatalok ellen, tudta meg a Dnevnik.
Az ügyészség azzal vádolja őket, hogy a jelzett napon egy temerini kocsmában bántalmazták a jelenlévőket és veszélyeztették személyi biztonságukat. Mindemellett, a vád szerint a náci Sieg heil! karlendítéssel köszöntek, lökdösték a vendégeket, s nemzeti alapon sértegették őket.
Az egyik gyanúsítottat azzal vádolják, hogy egy fiatalembert sörösüveggel leütött, majd ezt követően tömeges verekedés tört ki az utcán.
A vádlottak – az ügyészség vádemelése szerint – rárontottak a két temerini fiatalra, verték és rugosták őket.
A vádemelés kiterjed Predrag Novakovićra is, őt garázdasággal vádolják, mert a verekedést követően az utcán üldözőbe vette és utolérte Kovács Norbertet, a földre teperte és könnyebb sérüléseket okozott neki.
Kitekintő / Vajdaság Ma