Bulgária: egy értelmetlen népszavazás története

Bulgáriában népszavazást tartottak egy teljesen értelmetlen kérdésről. A szavazók alig ötöde ment el leadni voksát, érdektelenségbe fulladt az ellenzék mozgósító kampánya. Adófizetők pénzének milliói vesztek el a politikusok unalomszámba menő intrikái miatt. A bolgár politikusok még a demokrácia látszatának megteremtésére sem törekedtek, szerencsére a lakosság nagyobb része nem esett bele a politikusok csapdájába.

„Fejlesszék-e a jövőben az atomenergetikát Bulgáriában egy új atomerőmű felépítésével?” – erre a kérdésre adhattak választ a bolgár állampolgárok szavazatukkal január 27-én a rendszerváltás utáni első szabad népszavazás keretében. Eredetileg a kérdés, amelyet a Bolgár Szocialista Párt (BSzP) terjesztett be egy fokkal kifinomultabb volt, hiszen tartalmazta a belenei atomerőmű megnevezést is, ám ezt egy ravasz politikai manőverrel a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kormánypárt felülírta. Nem mintha az eredeti kérdés valóban méltó lett volna egy országos népszavazás megrendezésére, ám legalább megadta volna annak a látszatát, hogy létezik Bulgáriában népszuverenitásra épülő demokrácia.

Aki közelebbről ismeri Bulgáriát, természetesen tudhatja, hogy soha sem ment végbe valódi rendszerváltás a kommunista rendszer bukását követően a balkáni országban, mégis érdeklődéssel kísérhette volna figyelemmel e politikai intrika tényleges kibontakozását. Viszont az új kérdés annyira méltatlan, annyira lekicsinylő a lakosságra nézve, hogy a lakosság nagyobb része már a kérdés kihirdetését követően kijelentette, hogy nem vesz részt egy ilyen színjátékban. Kidobtak több tízmillió levát a bolgár politikusok egy semmitmondó kérdésre, annak érdekében, hogy előkészítsék a terepet a tavasz végén esedékes parlamenti választásokra. Mind a GERB, mind a fő ellenzéki erőnek számító BSzP igyekszik megszólítani az egyre nagyobb apátiába eső szavazóbázisát – a politikusok tökéletesnek vélték erre a célra felhasználni ezt az alkotmány adta lehetőséget. A szocialisták ugyan végig az atomerőmű megépítése mellett kardoskodtak, ám az alig 20 százaléknyi résztvevőnek (kb. 1,4 millió fő) is alig a 60 százaléka válaszolt igennel a kérdésre. Egyrészt ez csattanos pofon a Szergej Sztanisev vezette szocialistáknak, akik már évek óta nem tudják a lakosság 16-17 százalékánál nagyobb szavazóbázisukat mozgósítani, másrészt pedig a GERB számára is vereség, hiszen nem tudtak konkrét álláspontot kialakítani e kérdésben.

Félreértések megelőzése érdekében, egyik párt sem nyert a referendumból – az embereknek minden hazai pártból elegük van. A Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) török párt éppen nagy színjátékba kezdett és látszólag lecserélte örökös vezetőjét Ahmed Dogant, így próbálva visszaterelni a politikai spektrum középpontjába a teljes izolációban lévő török-liberális pártot. Természetesen Dogan a valódi vezetője továbbra is a pártnak, ám ha 2013-ban nem sikerül bekerülnie ismét a leendő kormánykoalícióba az eddig mérlegnyelvként funkcionáló DPSz-nek, először lehetünk szemtanúi az eddig egységes török szavazóbázis megoszlásának.

A hagyományos jobboldalt képviselő konzervatívok – SzDSz, DSzB, Egység 2014-ért stb. törpepártok a bejutásért küzdenek, de szavazóbázisukat leginkább csak nagyító segítségével tudnánk fellelni. A Meglena Kuneva vezette új liberális platform, a Polgárok Bulgáriája Mozgalom (DBG) pedig lázasan próbálja kiszámítani, hogy melyik nagy párttal tudna esetleg szövetséget kötni és így nagyobb befolyásra szert tenni. A szélsőjobboldalról és a szatellit pártokról nem érdemes szót ejteni – egyik sem jelentős politikai tényező, különösen abban a társadalmi környezetben, amikor a lakossági kiábrándultság soha nem látott magasságokban van.

Mivel is magyarázható a lakosság népszavazástól távol maradt jelentős i aránya. A szavazóképes lakosság 80 százalékának távolmaradását csak részben lehet az erős havazással magyarázni. Bulgáriában a lakosság felismerte, hogy a politikai elit a rendszerváltás óta kifejezett undorral és lenézéssel kezeli a közvetlen demokráciát és annak eszközeit. Csak néhány érzékletes példa arra, hogy a politikusok miképpen nyilatkoztak az eredményeket követően:

„Köszöntöm Djokovicsot győzelme alkalmából” – a referendumot követően ez a kicsit sem helyén való mondat hagyta el Bojko Boriszov miniszterelnök száját. A kormányfő ahelyett, hogy értékelte volna a lakosság döntését, inkább az ugyanezen a napon hatodik Grand Slam címét megnyerő Novak Djokovics szerb teniszezőt köszöntötte.  Ivan Kosztov volt miniszterelnök és a konzervatív jobboldal emblematikus vezetője sem a lakosság véleményével foglalkozott, hanem egyszerűen kijelentette, hogy mindenki, aki nemmel szavazott, potenciálisan a Demokraták Erős Bulgáriáért (DSzB) pártjának szavazóbázisát erősítette. A szocialista politikusok is megvillantották foguk fehérjét az eredmények nyilvánosságra kerülését követően – szinte kivétel nélkül mindenki Boriszov menesztését követelte, ám furcsa módon alig esett szó a saját kezdeményezésük alapján lebonyolított népszavazásról.

Nem mintha ezek a fejleményeknek valakiben meglepetést kellene kelteniük. Bulgáriában a lakosság véleményét kizárólag a választások közeledtével szokták „kikérni” a politikusok és akkor is csak haszonmaximalizálás céljából. A népszavazás volt az első alkalom, amikor a lakosság ráébredt, hogy az általuk 2009-ben megválasztott politikusokat legkevésbé sem érdekli hogyan élnek az állampolgárok, avagy mire megy el az adókból befolyt állami források legjava. Nem lenne meglepő, ha történelmi mélyponton lenne a néhány hónap múlva esedékes parlamenti választás szempontjából a szavazói hajlandóság, hiszen az elmúlt ciklusokkal ellentétben, a politikába vetett hit közelíti a negatív szintet. Sok indokkal lehet magyarázni miért is annyira degradált jelen pillanatban a bolgár demokrácia állapota (és erről aligha mondható, hogy csak a kommunista rezsim idején volt megfigyelhető a Balkán eme térségében) és miért olyan végletes az emberek apátiája a döntéshozókkal szemben. A legelfogadottabb tézis, hogy, amíg az eddigi választások során mindig volt egy messiásként várt párt, amely még a csillagok lehozatalát is megígérte a lakosságnak (természetesen az ígéret és a végproduktum szöges ellentétje volt egymásnak), addig 2013-ban ez teljesen hiányzik. Korábban az SzDSz, az NdSzV és a GERB is a csalódottak szavazóbázisából építkezhetett, de most nincs egyetlen olyan párt sem, amely mellé a csalódott lakosság végső elkeseredettségében behúzhatná az X-et. Ebben rejlik Boriszov politikai képességeinek a titka – rendkívül jól irányítja a médiát. A kormányfő és emberei nem hagytak teret az új pártok kibontakozásának, másrészt pedig tökéletesen megosztották a többi politikai szereplőt.

Hogy így ezek után hogyan alakul az élet 2013 második felében? A jelenlegi politikai garnitúrával Bulgária nem számíthat túl sok jóra – a kérdés csupán az, hogy melyik oldal jelenti majd a kisebb rosszat.