Bejelentette Ponta az új kormány összetételét

Nem sikerült tartania az előzetesen bejelentett menetrendet Victor Ponta kijelölt kormányfőnek: bár csütörtök déli 12 órára ígérte új kormánya névsorát, mintegy negyven perces késéssel jelentette be az új kabinet összetételét, ugyanis még az utolsó tíz méteren is módosították az előzetesen kiszivárgott névsort.

Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős eddigi tárca nélküli miniszter helyett Doina Pană Beszterce megyei képviselő kapta meg a tisztséget.

Ponta a lista ismertetésekor kifejtette: a legfőbb cél az volt, hogy a kabinet összetétele nagy vonalakban tükrözze az Európai Bizottság összetételét, hogy az uniós végrehajtó testületnek „tükörtárcái” legyenek a bukaresti kormányban. A kormányban húsz miniszter, hat tárca nélküli miniszter és három miniszterelnök-helyettes dolgozik majd. A pénzügyi, a gazdasági és az oktatási tárcát kettéosztották, hogy mindkét nagyobb USL-tag miniszteri tisztséghez jusson a területeken.

A kabinetből számos olyan, jelentős politikus kimaradt, aki a májusban hatalomra került első Ponta-kormányban kulcspozíciót töltött be: sem Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető politikusa, a művelődési tárca eddigi irányítója, sem Ecaterina Andronescu eddigi oktatási miniszter nem tagja az új kormánynak.

Andronescu kapcsán Ponta elmondta: nagyon elégedett a miniszteri tevékenységével, ugyanakkor már kinevezésekor abban állapodtak meg, hogy csupán az új kormány felállásáig vállaja a tisztséget. Emellett azt is fontosnak nevezte, hogy fiatal miniszterekről van szó. Három olyan eddigi tárcavezető kapcsán – Eduard Hellvig, Oviidiu Silaghi és Liviu Pop –, akik esetében az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) gyanús vagyonosodást, illetve az összeférhetetlenség gyanúját állapította meg, kifejtette: úgy döntött, jobb lesz, ha nem maradnak kormánytagok, és amennyiben kiderül az ártatlanságuk, hajlandó tovább együttműködni velük.

Tagja lett ugyanakkor az új kabinetnek Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, akit a Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló nyári népszavazás kapcsán azzal vádolt meg az Országos Kouurpcióellenes Ügyosztály (DNA), hogy országos szintű csalássorozatot szervezett, valamint a PNL-s Relu Fenechiu, akit azzal vádolt meg a DNA, hogy cégei jóval a piaci ár alatt vettek régi transzformátorokat, amelyeket aztán újként, hatalmas  nyereséggel adtak tovább az Electrica Moldovának.

A kabinetben két tárcát kapott a Konzervatív Párt (PC), amely a PNL-vel szövetségben jutott parlamentbe, és amely egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget „áldozott be” azért, hogy megkapja a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó minisztériumot. A PSD-vel szövetséges Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nem kapott tárcát, az alakulat színeiben Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes lesz.

A második Ponta-kormány névsora:

Miniszterelnök: Victor Ponta (PSD)Miniszterelnök-helyettesek: Liviu Dragnea (PSD) – közigazgatás és régiófejlesztés, Daniel Chiţoiu (PNL) – pénzügy, Gabriel Oprea (UNPR) – védelmi kérdésekért felelős tárca nélküli kormányfő-helyettes;

Miniszterek:Védelem: Mircea Duşa (PSD); Külügy: Titus Corlăţean (PSD); Energetika: Constantin Niţă (PSD); Távközlés: Dan Nica (PSD); Közigazgatás és régiófejlesztés: Liviu Dragnea (PSD); Európai alapok: Eugen Teodorovici (PNL); Oktatás: Remus Pricopie (PSD); Környezetvédelem: Rovana Plumb (PSD); Ifjúsági és sportminisztérium: Nicolae Bănicioiu (PSD); Pénzügy: Daniel Chiţoiu (PNL); Egészségügy: Eugen Nicolăescu (PNL); Művelődés: Daniel Barbu (PNL); Mezőgazdaság: Daniel Constantin (PC); Közlekedés: Relu Fenechiu (PNL); Belügy: Radu Stroe (PNL); Munkaügy: Mariana Câmpeanu (PNL); Erdészet és vízügy: Lucia Varga (PNL); Kisvállalkozások, idegenforgalom és üzleti környezet: Maria Grapini (PC); Igazságügy: Mona Pivniceru (a PNL javaslatára); Ipar- és kereskedelem: Varujan Vosganian (PNL);

Tárca nélküli miniszterek:Költségvetés: Liviu Voinea (PSD); Társadalmi párbeszéd: Doina Pană (PSD); Infrastrukturális beruházásokat koordináló miniszter: Dan Şova (PSD); Parlamenti kapcsolatok: Mihai Voicu (PNL); Határon túli románok ügyei: Cristian David (PNL); Kutatás: Mihnea Costoiu (PSD)

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »