Elképzelhetőnek tartja a britek Európai Unióból történő kilépését David Cameron konzervatív miniszterelnök, aki munkáspárti felvetésekre válaszolva azonban hozzátette: „az nem egy álláspont, amit támogatok, ezért nem is gondolkodom róla.”
Parlamenti felszólalásában David Cameron elmondta: elképzelhetőnek tartja a britek kilépését, hozzátette ugyanakkor azt is, hogy ennek ellenére Nagy-Britannia számára minden jövőbeni út adott. „Mi vagyunk az urai a saját sorsunknak, meg tudjuk hozni a saját döntéseinket. Úgy hiszem a döntés, amit meg kell hoznunk az Európai Unióban maradás mellett szól, az egységes piaci tagság mellett szól és hogy maximalizáljuk a befolyásunkat Európában, viszont ha elégedetlenek vagyunk a megállapodás bizonyos részeivel nem szabad megijednünk attól, hogy a sarkunkra álljunk és nemet mondjunk”
Cameron színvallása azért is meglepő, mert ez az első alkalom az ország 1972-es csatlakozása óta, hogy egy brit miniszterelnök nyíltan beszélt volna a kilépésről. A tory tábor nyomás alatt tartja a miniszterelnököt, hogy az a januárra beharangozott értékelőjében tűzze ki a sokat vitatott referendumot az ország tagságáról. Ennek során a választók eldönthetnék, hogy az ország a jövőben az EU-hoz fűződő viszony újratárgyalása által csupán egy laza gazdasági szövetségen keresztül kötődjön a kontinenshez, vagy a teljes kilépést válassza – adta hírül a konzervatív The Daily Telegraph.
A növekvő euroszkepticizmus nem csak a választókat (a balközép The Observer közvéleménykutatása szerint a brit lakosság több, mint fele negatívumként éli meg az EU-s tagságot), de a politikai elitet is magával ragadta. A konzervatív táborban egyre nagyobb teret nyerő elképzelés mellett a nyíltan EU-ellenes brit Függetlenségi Párt (UK Independence Party, UKIP) támogatottsága is egyre nő. A tervezett referendum és a kormánypárt EU-ellenes retorikája az UKIP vitorlájából hivatott kifogni a szelet – véli a The Independent liberális napilap.
Huszár Csaba