Kerekasztal-beszélgetés vagy újabb támadás?

Egy nemrégiben megrendezett külpolitikai konferencián ismét szembekerült a magyar külpolitikai szakmai vezetés azzal a már sokat hangoztatott váddal, mely szerint Magyarország egy antidemokratikus és önkényuralmi ország. Újabb fronton kellett bizonyítania a magyaroknak, hogy nem autoriter rezsim irányítja az országot, aki szembe megy mindazzal, amit európai értéknek tart a szélesebb európai közvélemény.

A legnagyobb érdeklődésre az első nap estéjén megtartott pódiumbeszélgetés tartott számot. Este fél héttől Prof. Dr. Ellen Bos, az egyetem neves professzor asszonyának moderálásával Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég vezető politikai elemzője, a Kodolányi János Főiskola tanára, Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti tudósítója valamint Prőhle Gergely Magyarország Külügyminisztériumának helyettes államtitkára folytatott közel kétórás beszélgetést a demokrácia helyzetéről Magyarországon.

A kezdeti témafelvetés a rendszerváltozás utáni átalakulásról és az új rendszer megtalálásáról szólt. Ennek keretében Kiszelly elmondta, hogy a magyar társadalom egy szociológiailag jól működő, a társadalomnak sokat tűrő, támogató és tiltó egypárti rendszerhez volt szokva, melyben stabilan ki lehetett számítani a következő évet, a termelést, a gazdaságot, a politikát, az életet. Az akkor gulyáskommunizmusnak nevezett és a szocialista táborban irigyelt rendszer átalakulása után azonban nem volt képes megtartani azt a kiszámíthatóságot, amelyet korábban magáénak tudhatott.

A rendszerváltozást követően az Antall kormány azonnali reformintézkedései, a múlt rendszer intézkedéseinek, emlékeinek teljes eltörlése és az ország átvezetése a tervgazdaságból a piacgazdaságba és a kapitalizmusba nem ment zökkenőmentesen. A túlzott, és sokszor ellenőrizetlen privatizáció, a kárpótlási rendszer visszaélésekre lehetőséget adó kiforratlan modellje, a hirtelen megugró munkanélküliség, a szociális szakadék kialakulása a dolgozók és a munkanélküliek között nem tette olajozottá az átmenetet. Magyarország lett mára a tipikus példája  a piacvezérelt és az állam által irányított gazdaság keveredésének. Vagyis annak  a folyamatnak, amikor mindkét szegmens beleszól a gazdaság működésébe, holott közgazdaságtani értelemben vagy az egyik, vagy a másik tudja csak jól irányítani a gazdaságot.

Békés átmenet

Kiszelly Zoltán véleménye szerint az átmenet azért lehetett békés, mivel azt a korábbi hatalmi elit egy része vezényelte, így logikus, hogy nem lett volna ki ellen tüntetőleg, vagy esetleg erőszakkal fellépni. Ezzel is indokolható, hogy a magyar népnek miért volt nosztalgiája az 1994-es választásokon, amikor az MSZMP-ből átalakuló MSZP-nek újra hatalmas politikai felhatalmazást adott. Azonban az elkövetkező kormányok sem voltak képesek gyökeres megoldást találni a meglévő strukturális problémákra, az államadósság, a munkanélküliség, a beruházások elmaradása, a fogyasztás csökkenése stb. Az elmúlt évek kormányainak döntéseiben való csalódás és kiábrándultság vezetett el a 2010-es Orbán Viktor által ,,fülkeforradalomnak” nevezett kétharmados parlamenti többséghez. Ennek a felhatalmazásnak a birtokában meghozott sorsfordító döntések vívták ki a nemzetközi közvélemény haragját és kettős mércéjét.

Megközelítőleg ezt a véleményt osztotta Prőhle Gergely is, amikor elmondta, hogy a magyar kormánynak 2010-es megalakulása óta számos bel- és külpolitikai fórumon kellett és kell megvédeni a saját igazát és elmondani, hogy ez a felhatalmazás egy olyan lehetőség, amelyhez hasonló korábban csak a Horn-kormánynak volt. Ők azonban nem éltek vele, valamint nem egyedüli pártként birtokolták azt. A magyar kormányt olyan intézkedések meghozatala miatt éri folyamatos belső és külső – az államtitkár szerint sok esetben belülről generált – támadás, amelyeket már régen meg kellett volna hozni.

Az egyik legfontosabbként az Alaptörvényt említette meg. Szerinte egy olyan európai ország sincs már, amely a második világháború után kényszer alatt átvett átalakított szovjet alkotmánnyal működjön. Jelentős nyugat-európai politikusok és európai uniós intézmények már évekkel ezelőtt szorgalmazták, hogy a mindenkori magyar kormány és a regnáló parlament együttesen hozzon létre egy új, európai értelemben is elfogadható alkotmányt. Erre azonban az elmúlt húsz évben egyetlen parlamentnek sem volt lehetősége. A 2010-es Orbán kormány a már említett felhatalmazás alapján ezt megtette, számos más fontos és korábban elhanyagolt törvény esetében is.

Példának említette a médiatörvényt, a magyar vállalkozók fokozott védelmét, a multinacionális vállalatok kivételes helyzetének feloldását, a magyar föld védelmét, a közszféra racionalizálását stb. Azonban amikor a kormány ezeket az intézkedéseket elhatározta és a demokratikusan megválasztott magyar parlament az erről szóló döntést meghozta, a külföld nemhogy elismerően szólt volna erről, hanem rögtön demokratikus válságról, a törvények semmibevételéről, anarchiáról, kisebbségek, egyházak üldözéséről és miegyébről kezdett el beszélni és támadni Magyarországot. Ebben az ellenséges külföldi környezetben vezetett le a Külügyminisztérium egy sikeres EU elnökségi félévet, amelyen olyan az egész Európai Unió életére és működésére kiható jogszabályok születtek, mint a Hatos gazdasági jogszabálycsomag, az Európai Romastratégia vagy a Duna-stratégia. Ezekről azonban kevés szó esett belföldön és külföldön egyaránt. Ehelyett arról szóltak a hírek, hogy Magyarországon kialakult egyfajta európai anarchia, ahol halomra ölik és üldözik a kisebbségeket, az emberek éhen halnak és ahol az országot Alekszandr Lukasenko rettegett fehérorosz diktátorhoz hasonló politikus vezeti.

Ekkor kapcsolódott a beszélgetésbe a professzor, aki mint moderátor vett részt az eszmecserében. Felvetése szerint a magyar kormányt azért támadták ekkoriban és támadják most is ilyen erősen, mivel olyan döntéseket is meghozott, amelyekhez kétharmados többség volt szükséges és amely többséget várhatóan az elkövetkező választáson egy párt sem fog megkapni. Ennek alapján nehéz lesz egy bármilyen színű következő kormánynak ezeket a kétharmados törvényeket megváltoztatni.

Német szempontból

Erre Prőhle azzal válaszolt, hogy a professzor ezt a kérdést úgy tette föl, mint aki „még nem tanult politológiát”. Minden politikai párt, amely ekkora felhatalmazást kap a választóktól köteles azt a hatalmat az ország épülésére és fejlődésére felhasználni. Nem lehet ilyen lehetőséget kihagyni, mint ahogy azt korábban a Horn-kormány 1994 és 1998 között már megtette. A külföldnek az nem tetszik, hogy a kormány olyan témákhoz is hozzányúl, amelyek sokak számára érzékenyek. Egyik ilyen például a bankadó, amelynek bevezetésére már az óta számos nyugat-európai államban látunk példát.

Szóba került a kisebbségek és az egyházak helyzete is. Ekkor Hefty megosztotta abbéli aggodalmát, amit szerinte számos német polgártársa is oszt. Vagyis azt, hogy hazánkban nem biztosított a kisebbségek és az egyházak védelme, mióta az Orbán kormány hivatalban van és kötelező iskolába járáshoz köti a családi segélyek kifizetését, amit a jegyző indokolt esetben megvonhat, vagy alig ötvenezer forintért kell közmunkát végezniük a rászorulóknak, illetve kiemelte a Jobbik megerősödését is. Szólt emellett Schweitzer József nyugalmazott főrabbi utcai inzultálásáról, a cigánygyilkosságokról is.

Mindezek a külföldi sajtó és azt olvasók szemében azt a képet festik Magyarországról, hogy itt félni kell, ha kimegy valaki az utcára, félnie kell, ha az államnak nem tetsző vallási felekezetnek a tagja, ha nyíltan felvállalja különböző politikai véleményét. Mindezt alátámasztotta Konrád György idézett szavaival, amelyek az Amerikai Népszava idén január 21-ei számában hangzottak el. A neves, jelenleg Németországban élő író szerint a Magyarországon lévő problémák gyökere maga Orbán Viktor és kormánya és ami ma ott van, az már nem nevezhető demokráciának.

A kétórás beszélgetés során számos érvet és ellenérvet hallottunk a magyar demokrácia európai értékei és létjogosultsága mellett. Azonban nyilvánvalóvá válhatott a tisztelt hallgatóság számára, hogy a Nyugat valahogy nem képes, vagy nem akarja megérteni, hogy a jelenleg Magyarországon zajló folyamatok nem antidemokratikusak, nem az állampolgárok jogainak csorbítására vagy üldözésére zajlanak, hanem azért, ahogy a beszélgetés elején Kiszelly Zoltán is fogalmazott, az ország nehezen tudott alkalmazkodni az új demokrácia és kapitalizmus feltételeihez, ehhez sosem voltak meg a megfelelő törvényi és legitimációs feltételek. Most azonban megvannak ezek a feltételek, és talán még ilyen barátságtalan nemzetközi környezetben is, de sikerülhet az országot fejlődő pályára állítani, és megszilárdítani helyét az európai színtéren.