Románia: Decemberben üres lesz az államkassza

Ellenzéki bírálatok kereszttüzébe került vasárnap este a román miniszterelnök, miután aznap egy interjúban kijelentette: év utolsó másfél hónapjában üres lesz az államkassza, mert az előző kormány által készített idei költségvetés nem irányoz elő forrásokat erre az időszakra.

Victor Ponta a PRO TV-nek adott interjúban azt mondta: az év utolsó 45 napjában nem lesz pénz a kórházak finanszírozására, a nyugdíjak egy részének a kifizetésére és a belügyminisztérium alkalmazottainak bérére.

A kormányfő a nap folyamán pontosított a kijelentésén: Iaşi-ban azt mondta, mégis lesz pénz a kincstárban az év utolsó napjaira is. Magyarázata szerint a forráshiányt úgy oldják meg, hogy átcsoportosítják a költségvetést.

A miniszterelnök pontosítása nem akadályozta meg a Demokrata Liberális Párt politikusait abban, hogy „minden idők leginkompetensebb kormányfőjének” nevezzék Pontát és a lemondását követeljék.

Gheorghe Ialomiţeanu volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott: „mennyire érthet a kormányzáshoz az a miniszterelnök, aki költségvetés-kiigazítást hajt végre az év folyamán, s után kijelenti, hogy nem jut pénz az év végéig?” Arra utalt, hogy a Ponta-kabinet augusztusban módosította az idei költségvetést.

Adriean Videanu volt gazdasági miniszter „inkompetenciája szélsőséges méreteket öltött”. Ialomiţeanuhoz hasonlóan azon szörnyűlködött: miként lehetséges, hogy a miniszterelnök költségvetés-kiigazításkor nem gondolt az év utolsó 45 napjára is.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »