Kína is bűnös az euróválság kialakulásában

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank közgazdászai meglepő tanulmányt készítettek Kína és az Európai Unió közötti kedvezőtlen gazdasági kölcsönhatásról, amely végső soron az euróválsághoz vezetett.

Uffe Mikkelsen, és Esther Pérez Ruiz forradalmian új szemszögből közelítik meg az eurókrízist, globális kontextusba helyezve azt. Meglátásuk szerint a európai válság kialakulásának okait nem csak Európában kell keresnünk. (Zeit Online)

A tudományos cikk Portugália textilpiacának hanyatlásából indul ki, mindvégig szem előtt tartva, hogy a folyamatok az egész kontinensre kihathatnak. A „történetet” pedig egészen odáig vezetik vissza, hogy lerakták az Európai Monetáris Unió alapjait, és amikor  Kínáról, mint a legújabb nagyhatalomról még sehol sem volt szó. A szerzők arra a kérdésre is megpróbálnak válaszolni, hogy a kínai export miért hatott különböző mértékben az uniós tagállamok gazdaságaira.

Európában a kereskedelmi korlátok lebontásának köszönhetően szabad kereskedelmi övezet alakult ki. Ilyen gazdasági környezetben mindegyik állam piaca arra a termékre és szolgáltatásra kezdett szakosodni, amelyben versenyképessé tudott válni. Ez szükségszerűen specializálódáshoz vezetett.

Különösen Görögország, Portugália, Spanyolország és Olaszország piaca vált egyre egyoldalúbbá 1972 és 1996 között, de ez kis mértékben Németországról és Finnországról is elmondható.

A déli tagállamok első sorban a textiliparra és a turizmusra koncentráltak, Németországban és Finnországban pedig a nagyobb szaktudást igénylő autóipar és gépipar lett a meghatározó.

Ám mialatt Európában kialakult ez a harmonikus munkamegosztás, addig a világ túlsó felén egy ókori nagyhatalom támadt fel újra, és igen hamar árnyékot vetett a szabadkereskedelmi övezet kialakulását ünneplő öreg kontinensre. A kínai olcsó textiliparral szemben ugyanis nem tudták felvenni a déli államok a versenyt. A kínai exportcikkek cunamiként árasztották el Európát és tönkretették az egyoldalú európai piacokat.

A kínaiaknak semmi sem jelentett problémát. Amikor Portugália úgy próbálta felvenni a versenyt, hogy a termékek előállítási költségeit csökkenteni kezdte, akkor Kína is gond nélkül leszállította az árakat. Meg is tehette ezt az olcsó ázsiai munkaerő miatt.

A mesterségesen alulértékelt kínai valuta, a jüan is hozzájárult a a folyamatokhoz. Portugália, Görögország és Spanyolország, európai uniós tagállamként ugyanis nem tudta a jüan szintjére leértékelni az eurót, így téve versenyképesebbé a közös valutát.

A kínai fellendülés lényegében kettéhasította Európát. Míg délen folyamatosan bezárnak a gyárak, a piacok strukturális problémákkal küzdenek és állandó a munkanélküliség, addig Észak -és Nyugat-Európa high-tech iparának még nem jelentenek igazi konkurenciát a kínai ” elektronikus kütyük”.

Adott azonban a kérdés, hogy ha Kína pár év alatt a világgazdaság egyik legmeghatározóbb szereplőjévé tudott válni, és a könnyűiparban már megelőzte Európát, akkor miért ne sikerülne neki a  gépiparát is olyan szintre emelni, hogy az már a nyugat-európai tagállamoknak is komoly aggodalomra adjon okot. Ha mindez megtörténne, akkor a tanulmány szerint Németország bruttó belföldi termelése másfél százalékkal esne vissza és munkahelyek ezrei szűnnének meg.

Van tehát félni valója Európának Kínától? Egyértelműen igen. Azonban ez fordítva is igaz. Az európai bankok ugyanis a hitelválság miatt egyre nagyobb mértékben próbálják tőkéjüket visszamenteni Kínából. Ez pedig a Népköztársaság számára is nyilvánvaló.

Az adok-kapok jellegű kapcsolatokban fordulópontot jelenthetne november 8-a, amikor is a Kínai Kommunista Párt 2500 delegáltja újra választja majd Kína vezetői elitjét, amely esetleg más irányba terelné a gazdaságpolitikát, főleg, ami a jüannak, az Unió számára oly káros mesterséges leértékelését illeti. (Zeit Online)

Úgy tűnik tehát, a november nem csak az amerikai elnökválasztás, hanem a kínai tisztújítás miatt is izgalmas és akár sorsdöntő hónap lesz az európai válság jövőbeli alakulásának szempontjából.