Kurd-török béke: történelmi lehetőség?

Törökország egy hosszú évtizedek óta elhúzódó konfliktus véres epizódjai által beárnyékolt időszakon van túl, de úgy tűnik hasonlóan nehéz korszak vár rá. Miközben a kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártja a kurd közösséget kettős beszéddel igyekszik megnyerni, a Kurdisztáni Munkáspárt gerillái és a török kormány közti harcok áldozatainak száma az elmúlt 15 hónapban rekordot döntött.

Az utóbbi hónapok veszteségeinek mértéke csak az 1998-‘99-es válsághoz hasonlítható, ahhoz az évhez, amikor az akkori török kormánynak sikerült becserkésznie és életfogytiglani ítélettel bebörtönöznie a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetőjét Abdullah Öcalant. A konfliktus mostani felerősödése minden bizonnyal részben a kormányzó párt kurd-kérdést érintő szakpolitikáival függ össze. A 2002 óta hatalmon levő Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) kurdokat érintő elképzelései kettős üzenetet hordoznak. Egyrészt nyugatias, török kontextusban egyedülálló módon többé-kevésbé demokratikus keretben értelmezik a népesség 15-20 százalékát alkotó kurd etnikum jogait, másrészt az ellenük folytatott hadjáratuk továbbra sem csökkenő intenzitással a dollármilliók mellett, emberéletek százait emészti fel.

AKP stratégiák

A kurd-kérdéshez való mérsékelten pozitív hozzáállását az AKP több ízben is bizonyította. Bár legfontosabb kezdeményezéseik, mint a Kurd nyitás és az Osloi tárgyalássorozat rendre kudarcba fulladtak, kétségkívül az ő nevükhöz fűződik a török rendszer legtöbb kurd etnikai jogokat érintő megvalósítása. A politikai iszlám mentén mobilizáló párt olyan eredményeket tudhat magáénak e területén, mint a kurd nyelven sugárzó TRT 6 televízió vagy a kurd nyelv tanulásának választható tantárgyként való bevezetése. Bár az európai kisebbségpolitikai standardok szerint ezek a reformok banálisnak tűnhetnek, a törökországi kontextusban, ahol a kilencvenes években elképzelhetetlen lett volna a kurd etnikum létének hivatalos említése, fontos eredmények.

Ugyanakkor, az AKP és karizmatikus vezetője, az ország miniszterelnöke Recep Tayyip Erdogan kíméletlen katonai megtorlással válaszol, ha a Kurdisztáni Munkáspárt gerilláinak támadásairól van szó. A török hadsereg, a NATO katonai haderejének második legnagyobb állományával  az iraki határ mentén való táboraikban rendszeresen üldözőbe veszi a PKK gerillákat és súlyos vesztességeket okoz a kurd szervezetnek. Ezekre a PKK aztán a maga során az ország délkeleti részein levő katonai illetve rendőrségi támaszpontokra mért csapásokkal válaszol, ami az erőszak eszkalálódásához vezet.

Ez a kettőség határozza meg a kormány azon kommunikációs stratégiáját, amivel igyekszik leválasztani a PKK problémát a kurd-kérdésről. A kettő azonban nem független egymástól, hiszen kurdok milliói gondolják úgy, hogy a PKK hűen képviseli érdekeiket és támogatják a gerillák harcát. A PKK pedig akkor valósítja meg legvéresebb támadásait, ha a kurd kisebbséget valamilyen sérelem éri. Ebben a keretben értelmezhető például az utóbbi hetek legnagyobb PKK merénylete, amely során  szeptember 18-án a gerillák egy gyengén védett katonai konvojra támadtak, és amiben legalább tíz katona vesztette életét valamint 70 sérült meg. Mindez éppen egy nappal azután hogy a bíróság börtönbüntetésre ítélte a kurd etnikai párt egyik parlamenti képviselőjét Sebahat Tuncel-t .

Történelmi helyzet

Az erőszak mértékének növekedése ellenére most lehet itt egy tartósabb béke megkötésének pillanata.  Ha a kurd kisebbség kollektív jogokat érintő kéréseit listázzuk, talán a legfontosabb követelésük az anyanyelvi oktatás bevezetése és a tíz százalékos parlamenti választásokkor alkalmazott küszöb eltörlése.

Ezek teljesítéséhez hosszú évek óta egyedülálló módon Erdogan valamint pártja rendelkezik elegendő politikai tőkével, így a kérdés inkább az, hajlandóak-e ezt felhasználni. Különösen kicsi a kockázat most, amikor a parlamenti választások csak 2015-re várhatóak, a helyi képviselők illetve az elnök választása pedig csak 2014-re. A politikusok bizalmi és ismertségi indexének listáját magasan vezető Erdogan pedig visszavonulása előtt sajtó információk szerint már csak az elnöki pozícióra pályázik, ami állítólagos rák betegsége miatt igen valószínű forgatókönyv. Ilyen szempontból tehát a Közel-keleti török nagyhatalmat álmodó miniszterelnöknek személyes célja is lehet, hogy a kurd-kérdést rendező vezetőként vonuljon be a nemzet történelmébe.

Másrészt, a pillanat egyedülálló az éppen zajló alkotmányozási folyamat miatt is. A korábbi katonai rezsim által elfogadott és azóta már számtalanszor módosított alkotmány  helyett az AKP új alaptörvény elfogadására vállalkozott. Ez a kurdok számára nem csak az ország intézményi berendezkedésének befolyásolása szempontjából fontos (centralizált nemzetállam vs. decentralizáltabb döntéshozatal), hanem azért is, mert az előző alkotmány több cikkelye is a török etnikumra tett utalásával diszkriminatív volt rájuk nézve.

Elszalasztott alkalom

A lehetséges béke érdekében a török fél stratégiája, amely elválasztaná a PKK gerilláival folytatott háború kérdését a kisebbségi jogoktól akár célravezető is lehetne. Valószínűleg a kurd gerilla mozgalom úgy is elveszítené mozgásterét és támogatását, ha a kurd kisebbségi törekvések meghatározó része teljesülne. Ebből a szempontból pedig az anyanyelvi oktatás engedélyezése a kurdok számára kulcsfontosságú szakpolitika lehet.

Csakhogy, amikor Erdogan a PKK-vel való békét a „terroristák” fegyverletételéhez köti  és azt üzeni az anyanyelvi oktatásért küzdő kurdoknak „Elnézésük kérem! Ne olyan sokat!”, arra utasítva őket, hogy inkább választott tantárgyként tanuljanak kurdul, nehéz lenne ezt kompromisszum ajánlatként és nem retorikai fordulatként értelmezni. Pedig, ha a török félről valakinek, akkor neki vannak meg az eszközei ahhoz, hogy egy legalább időszakos béke lehetőségét előmozdítsa.