Elhunyt Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök

Hatvanhárom éves korában elhunyt Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök, a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakja – jelentette vasárnap a vajma.info délvidéki hírportál.

Dolinszky Árpád rövid, súlyos betegség után pénteken hunyt el, halálhírét a vasárnapi istentiszteleten jelentették be a szabadkai evangélikus gyülekezetnek.

Dolinszky Árpád 1949-ben született a felvidéki Sajógömörön. A pozsonyi Hittudományi Egyetemen magisztrált, a hetvenes évek végén a Délvidékre költözött, ahol a kúlai, a nagybecskereki és a kikindai gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot. 1981-ben az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház esperesévé nevezik ki, majd 1998-ban az ő vezetésével alakul újra az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában, illetve a Vajdaságban. A szerbiai egyház zsinatának püspök-elnöke, 1998-tól szuperintendense volt.

Dolinszky püspök a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakja volt, aktívan részt vett a Magyar Nemzeti Tanács munkájában, és jó kapcsolatot ápolt a szerb ortodox, a római katolikus és a református egyházzal.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »