Bocsánat a belga iszonyatért

Elio Di Rupo belga miniszterelnök bocsánatot kért az ország zsidó közösségétől azért a szerepért, amit a belga hatóságok játszottak a zsidók II. világháborús deportálásában.

    Vasárnap a Brüsszel melletti Mechelenben megemlékeztek arról, hogy a városból 70 esztendővel ezelőtt indultak az első szerelvények Auschwitzba.

    Beszédében Elio Di Rupo az ország történelme egyik legsötétebb időszakának nevezte a második világháborús éveket, és kijelentette: az iszonyatot az is indokolja, hogy belga hatóságok, valamint számos belga állampolgár is kollaborált a megszálló nácikkal. Ugyanakkor felidézte a belga ellenállók emlékét is, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az ellenségesség lángja soha többé ne lobbanhasson fel Európában.

    Mechelenből 1942 és 1944 között mintegy 25 ezer embert – zömmel zsidókat – indítottak útnak a megsemmisítő táborok felé, és ezt csak mintegy 5 százalékuk élte túl.

    A szocialista párti vallon miniszterelnök mellett Guy Verhofstadt flamand liberális politikus – volt belga kormányfő – szintén bocsánatot kért a deportálásokban való belga részvételért. 

    Egy héttel ezelőtt a brüsszeli polgármester először ismerte el hivatalosan, hogy a belga főváros vezetése is szerepet játszott a zsidók második világháborús deportálásában. A szocialista párti Freddy Thielemanns felidézte, hogy 1940-ben az akkori polgármester, Van De Meulebroeck hozzájárult a fővárosban lakó zsidók 5640 nevet tartalmazó listájának összeállításához. 

    E zsidólista nélkül nem lett volna annyira hatékony a lépésenként végrehajtott letartóztatás-sorozat, valamint az 1942 szeptember harmadikán és negyedikén végrehajtott razzia sem – mondta, és az utóbbi esemény hetvenedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a brüsszeli városvezetés nevében bocsánatot kért az elődök cselekedeteiért.

    Belgium 1940 és 1944 között német katonai megszállás alatt volt. A németeket Belgiumban főként a flamand Waffen SS alakulata segítette készségesen a zsidók elleni műveletekben.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »