Visszatért az apartheid Dél-Afrikában

Nagy felzúdulást váltott ki Dél-Afrikában, hogy a harmincnégy sztrájkoló bányász halálát követelő tragédia után nem a tényleges tetteseket, hanem az áldozatok sztrájkoló társait tartóztatták le. Jacob Zuma elnök maga alatt vágja a fát azzal, hogy a szakszervezetek hitelességét porig rombolja.

„Azt hittük, rémálom az egész” – szólaltatta meg az Economist a dél-afrikai, Nobel-békedíjas nyugalmazott érseket, Desmond Tutu-t a 34 bányász halálát követelő sztrájkkal kapcsolatban. „De nem álom volt, hanem valóság, mindez 2012-ben, a demokráciánkban.”

Az eset azóta sem került nyugvópontra, hiába kereste fel Jacob Zuma elnök személyesen is a marikanai platinabánya dolgozóit, és hiába állított fel egy vizsgálóbizottságot a tragédia részleteinek feltárására. Sőt, az indulatok akkor szabadultak el igazán, miután a nyilvánvaló rendőri túlkapás ellenére az ügyészség – teljesen bizarr módon – 270 bányászt vádolt meg és tartóztatott le a halálos incidens miatt. Mindezt egy, még az apartheid idején elfogadott törvény tette jogszerűvé, amit anno azért hoztak, hogy könnyebben felléphessenek az apartheid ellenzéki aktivistái ellen. Ez ugyanis kimondja, hogy mindenki felelősségre vonható, aki nagy tömegben vesz részt nem engedélyezett rendezvényen – a letartóztatáshoz tehát még csak egy kő elhajítása sem szükséges. A törvényt az apartheid idején az ANC joggal támadta, azt azonban hatalomra kerülése óta sem törölte el, most pedig be is vetette a bányászok ellen.

A dél-afrikai lakosság felháborodása nyomán az ügyészség végül ejtette a gyilkosság vádját. A vonatot azonban már nem lehetett megállítani: a marikanai eset országszerte tiltakozásokhoz és sztrájkokhoz vezetett. Ezek alapvetően magasabb bért és jobb életkörülményeket követelnek, a hangok közül azonban nem egy esetben a kormánypárt (ANC) kritikája is kiszűrődik. Alternatíva azonban egyelőre nincs, a legutóbbi választásokat – noha csökkent a népszerűsége – is simán behúzta az ANC, a legerősebb ellenzéki pártra 40 százalékpontot vertve. Ha a politikai következményeket latolgatjuk, sokkal inkább az a kérdés tehát, hogy Jacob Zuma ilyen előzmények után decemberben meg tudja-e erősíteni pozícióját az ANC élén.

A dél-afrikai dolgozóknak rossz hír, hogy a szakszervezetek egy része hivatalosan is partnerei a kormánypártnak és a kormánykoalícióban helyet foglaló kommunistáknak. Olyannyira, hogy a legnagyobb érdekképviseleti szervezet, a szűk kétmillió munkást tömörítő COSATU a két párttal együtt kampányol évek óta, lényegében harmadik koalíciós partnerként. Nem csoda, hogy egyre nagyobb a kereslet a populista, az egyszerű nép érdekeit kommunikáló, radikális hangokra, mint amilyen például a kisebb AMCU szakszervezeté vagy a kormánypártból botrányos viselkedése – és vezetői ambíciói – miatt kizárt Julius Malemáé.

Az ifjúsági politikus a marikanai tragédia után Zuma leváltását követelte, miközben arra biztatta a bányászokat, hogy „forradalommal” bénítsák meg az egész bányaipart, hogy ezáltal érjék el a kívánt változást. Sokan meghallották a szavát, a marikanai platinabányában a dolgozók 2 százaléka jelentkezett csak munkára a tegnapi nap folyamán, ezzel a bányát tulajdonló brit Lonmin vesztesége 95 millió dollárra nőtt.