Merkel népszavazást akar Európáról?

Új fejezetet nyitott a válság az európai politikai színtéren: erősítette (Merkozy-tandem) és gyengítette (Nagy-Britannia és az EU) a kapcsolatokat; áthelyezte a döntéshozatali súlyokat (Európai Tanácsról a Merkozy-tandemre/Eurócsoportra); növelte a kormányokra nehezedő nyomást a külföldi intézmények és a választók érdekkonfliktusa; mélyítette a megosztottságot az unión belül (észak-dél, valutaunión belüliek, illetve kívüliek, „szegény”-„gazdag” országok, pénzügyi segélyt nyújtó-fogadó államok). Nem mellesleg az ezekre adandó válasz alkotmányos aggályokat is felvet.

A szóban forgó törésvonalak látható-érezhető feszültségforrásokká váltak a tagállamok között, valamint a tagállamok és az európai intézmények viszonyában. Ez utóbbit jól mutatja az Európai Stabilitási Mechanizmus (European Stability Mechanism, ESM) és a német alkotmány összeférhetőségének kérdése. Mint ismeretes, az intézmény német parlament alsó- és felsőháza általi jóváhagyását követően az ellenzők a német alkotmánybírósághoz fordultak, azt remélve, hogy így a német pénzügyi hozzájárulást, illetve szerepvállalást elgáncsolhatják a válságkezelésben.

Angela Merkel kancellár korábban már a kétsebességes unió tervéről beszélt, vagyis előremenekülne az integráció következő szintjébe, a politikai unióba. Persze a terv merőben a német érdekeket tükrözi: a pénzügyi segítségért cserébe Berlin állami jogköröket utalna az EU hatáskörébe, nagyobb beleszóláshoz juttatva ezzel az intézményeket. Az ESM esete Németországban rávilágít a válságkezelés és a mélyebb integráció alkotmányos határaira. Vajon egy kormány legitim hatalma mennyiben ruházza fel arra is, hogy egy politikai unió létrehozása érdekében további döntéshozatali területeket adjon át Brüsszelnek? És hol van a határ, amikor már a nép jóváhagyása szükséges ehhez?

A német kormánypártok tagjai között már felmerült egy referendum rendezése az Európai Unióról. „Eljöhet az a pont, amikor szükségessé válik egy népszavazás tartása az unióról” – jelentette ki Rainer Brüderle, a kisebbik koalíciós párt, a Szabaddemokraták (Freie Demokratische Partei, FDP) frakcióvezetője.  Egy referendum valóban legitimálhatná a politikai unió létrejöttét, ám a folyamat számos praktikus kérdést is felvet ezzel kapcsolatban.

A Spiegel német baloldali lap három lehetséges szcenáriót vázolt fel ezzel összefüggésben:

Az önkéntes út

A német alkotmány, az Alaptörvény nem sok említést tesz a közvetlen demokráciáról. Népszavazásról Németország területének átrendezésével, illetve az ideiglenesnek szánt Alaptörvény helyébe esetlegesen lépő új alkotmánnyal kapcsolatban tesz említést. Több kezdeményezés is született már a referendum intézményi hatáskörének kiegészítésére, de egyelőre nincs egységes akarat rá – még a kormánykoalíció is megosztott e kérdésben. A Keresztényszociális Unió (Christlich Demokratische Union Deutschlands, CSU) vezetője, Horst Seehofer a Die Welt hasábjain mutatta be azokat a területeket, amelyekkel kapcsolatban szerinte a nép szavát is meg kellene hallgatni. Ezek a fontos hatáskörök átadása Brüsszelnek, az Európai Unió bővítésének kérdése és az EU tagállamok német pénzügyi támogatása. Seehofer egyben elutasította azt a vélekedést, miszerint túl bonyolultak lennének az állampolgárok számára az olyan kérdések, amelyek az eurómentő intézkedéseket vagy a hatáskörök Brüsszelnek való átengedését célozzák.

Magának a CSU-nak egyébként sincs kétsége afelől, hogy az egyre euroszkeptikusabbá váló állampolgárok mindegyik fent említett kérdésre nemmel válaszolnának, ahogy maga a párt is.

A kényszer útja

A referendum elkerülhetetlen, ahogy azt többen – köztük Wolfgang Schauble pénzügyminiszter és Rainer Brüderle – is remélik, arra számítva, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság az ESM-mel kapcsolatban azt a határozatot hozza, hogy elérték a jelenleg érvényben lévő Alaptörvény határait. Vagyis az integráció további mélyítését, a „több Európa” megvalósulását csak egy új alkotmány teheti lehetővé, a jelenlegi helyébe lépve „amely aznap szűnik meg hatályban lenni, amely nap a német emberek által szabadon jóváhagyott alkotmány életbe lép” (Alaptörvény 146. cikkely).

Egyelőre azonban még nem ismert a német Alkotmánybíróság döntése, sőt, egyelőre még az integráció mélyítésének hogyanjáról, irányáról is csak homályos dolgokat hallani (politikai unió, korlátozott szuverenitás, közös költségvetési politika). „Egy új alkotmány megalkotása, ha szükséges, csakis az utolsó lépés lehet és ezért soha nem az ’alapkő’, inkább mindig a ’mérföldkő’ az új európai állam építésének folyamatában” – hangsúlyozta Hans-Peter Schneider alkotmányügyi szakértő a Frankfurter Allgemeine Zeitung című liberális-konzervatív napilapnak.

A referendum időpontjáról sincsen még konszenzus, Peer Steinbrück szociáldemokrata (Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD) politikus szerint két éven belül, Wolfgang Schauble szerint öt év múlva kerülhet rá sor, Angela Merkel pedig visszautasította, hogy találgatásokba bocsátkozzon.

Az európai út

A harmadik forgatókönyv a német népszavazással kapcsolatban, hogy az egy páneurópai referendum keretében valósul meg, azaz minden tagállam egyazon napon szavaz az EU jogköreinek kibővítéséről (Bár ennek bizonyosan lennének ellenzői, ahogy az európai parlamenti választásokat sem ugyanazon a napon tartják a különböző országokban.).Nem lehetetlen ám, hogy az integráció mélyítése több országban is ellentétes az alkotmánnyal, tehát az EU ebben az esetben sem néz egy rövid folyamat elébe. Ilyenkor persze felmerül az európai államok közös alkotmányának lehetősége is, amely nem új keletű ötlet, ám nem is egy sikertörténet. 2004-ben a tagállamok állam- és kormányfői egy olyan alaptörvény javaslattal álltak elő, amely többek között növelte volna az Európai Parlament hatásköreit és csökkentette volna az országokét. A Franciaországban és Hollandiában tartott referendumon azonban elutasították az ötletet, így végül a Lisszaboni Szerződés került elfogadásra, amely jóval kisebb reformokat léptetett életbe. 

Ha az európai politikusok továbbra is kiállnak a „több Európa” csapásvonal mellett, úgy hamarosan elkerülhetetlen lesz konszenzusra jutni az iránnyal kapcsolatban, illetve írásban is le kell fektetni. Miközben az unió még mindig csak homályosan beszél erről, addig a válság újra erőt gyűjt és „több Európa” helyett marad a tűzoltás és az ad hoc döntések sora.