Így néz majd ki a Matolcsy-féle adóemelés

A Nemzetgazdasági Minisztérium megerősítette, hogy az energia cégeket jövő évtől terhelő 30%-os társasági adó magába foglalja a 19%-os általános kulcsot és a 11%-ra emelkedő Robin Hood adót.

Ez a verzió kedvezőbb a MOL számára, mint amit  a Széll Kálmán Terv 2-ben megfogalmaztak, hiszen ott még a Robin Hood adó mértékének 8%-ról 16%-ra duplázásáról volt szó. A MOL tavaly mindössze 800 millió forint Robin Hood-adót fizetett egyszeri adócsökkentő tételek nyomán, míg 2010-ben összesen 4 milliárd forint volt az adóteher. A társasági adó mértéke 2010-ben 10 milliárd forint, tavaly pedig 0 forint volt, szintén egyszeri hatásoknak köszönhetően.

A 2010-es számokat 2012-re és 2013-ra alkalmazva is úgy tűnik, hogy a MOL adóterhelése a hazai működésben durván a felére csökken, ráadásul a jövő keddi gyorsjelentés is pozitív árfolyamhatással kecsegtet. 

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »