Nem változtat prognózisain a Richter

A Richter vezérigazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón és konferenciahíváson elmondta, a menedzsment nem változtat az idei évre vonatkozó bevétel előrejelzésén. Az összetétel azonban változik, Magyarországon 20%-kal, az USA-ban 40%-kal kevesebb bevételre számít a cég, míg Oroszországban, a FÁK országokban és az EU-ban 5-5%-kal nagyobb forgalomra számítanak.

Az Esmya angliai és németországi bevezetése után jövőre Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban kerülhet bevezetésre a méh mióma elleni gyógyszer. A Cariprazine sikeres harmadik fázisú tesztjeit követően idén negyedik negyedévben kezdődhet meg a regisztrációs folyamat az USA-ban. A magyar szegmenst leszámítva a Richter kilátásai továbbra is igen kedvezőek. Az árfolyam-emelkedés folytatódhat, nagy kitörésre azonban csak a Cariprazine gyógyszerrel kapcsolatos pozitív hírek esetén számítunk.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »