Elszabadult sárkány okozott zűrzavart

Egy az északkelet-kínai Talien (Dalian) város térségében röptetett sárkány miatt 23 repülőgép kényszerült alternatív légikikötőben leszállni, vagy visszatérni az indulási repülőterére – jelentette a kínai média szombaton.

A talieni légikikötő felett magasan lebegő sárkányt először pénteken délután fedezték fel, amikor a China Southern légitársaság gépe készült volna leszállásra – közölte a reptér szóvivője. A gép csaknem egy órán át körözött a levegőben, míg végül biztonsági okokból a szomszédos tartományi Csingtao (Qingdao) város repülőterére irányították.

További 22 járat gépei voltak kénytelenek az eredeti célállomás helyett alternatív repülőtéren landolni, vagy visszatérni a kiinduló állomásukra.

A normális légi forgalom a Liaoning tartományi Talienben több mint öt óra elmúltával állt helyre, miután a hatóságok elvágták a sárkány madzagját.  Eregetőjének a rendőrség nem jutott a nyomára.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »