Erősít a Tőkés-tröszt

Beigazolódtak az ÚMSZ év eleji értesülései, miszerint a Tőkés Lászlóék politikai érdekeltségébe tartozó Udvarhelyi Híradó Kft.-hez készül átigazolni Dénes László újságíró. A Reggeli Újság volt főszerkesztőjét a kiadóvállalat az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává nevezte ki – írta kedden az MTI.

Az Új Magyar Szó idei január 4-i számában A „Tőkés-trösztnél” Dénes? címmel közölt írást név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról, hogy a nagyváradi napilap főszerkesztője megválik tisztségétől és tárgyalásokban áll az Udvarhelyi Híradó kiadóval. Dénes Lászlót akkor nem tudtuk elérni, ám másnap a Reggeli Újságban dörgedelmes írásban cáfolta az ÚMSZ értesüléseit.

Változások történtek az Udvarhelyi Híradóhoz tartozó másik sajtótermék, az Erdélyi Napló élén is. A kiadó Csinta Samut nevezte ki a hetilap főszerkesztőjévé. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott. Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.

Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – a magyarországi kormányváltás után az egyik legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt, az ügylethez a Szerencsejáték Rt. biztosított 250 millió forintos támogatást.

Új Magyar Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »