Összefogás Erdélyben magyar módra

Hangolódnak a magyar pártok is az idei román helyhatósági és parlamenti választásokra. Bár mindenki az összefogást hangsúlyozza, egyelőre csak a széthúzás látszódik.

Bár méltó keretek között ünnepelték meg március 15-ét a határon túl is, Erdélyben kicsit kampányízűre sikeredtek a megemlékezések – figyelmeztetett a Krónika. Ahol sikerült is a három magyar politikai szervezetnek egy táborba gyűlni, ott sem maradtak el az egymást kritizáló kijelentések. Azóta pedig a helyzet egyre fokozódik: a médián keresztül üzengetnek egymásnak a pártok vezetői, sőt, a korrupt, hazug kifejezések sem maradnak el – pedig hol vannak még a júniusi, illetve novemberi választások…

Román összefogás

Mint arról korábban beszámoltunk, a román pártok a biztos győzelem érdekében választási szövetségeket alkotnak. Sőt, Székelyföldön, ahol a románok ,,kisebbségben” vannak, a PSD az USL keretében a pártok lehető legszélesebb palettáját kívánja összefogni a biztos képviselet érdekben.

…magyar széthúzás

Mindeközben a magyar pártok körében is jellemző az együttműködés lebegtetése, noha a konkrét példák még nem túl meggyőzőek. Pedig tanulságok sora áll rendelkezésre: a legfrissebb ,,élmény” a szlovákiai voksolás eredménye, ahol a magyar etnikai párt, az MKP-nek immár másodszor sem sikerült átlépni a parlamentbe jutáshoz előírt 5 százalékos küszöböt. A Híd-Most relatív sikere ellenére Markó Béla nyilatkozatában leszögezte, hogy a jövő nem a vegyes pártoké. Erdélyben ugyanakkor az önálló és eredményes politizálással kerülhető el az MKP-éhez hasonló kudarc.

Az elért eredményeket az RMDSZ – az önreklám jegyében – a Krónika beszámolója szerint nem is rejti véka alá: hamarosan elárasztják Erdélyt azok a matricák, amelyek a magyar kormánypárt eddigi sikereit hirdetik. Igaz, hogy köztéri plakátolás engedélyhez kötött, amit mindeddig nem szereztek be a párt szervezetei, már csak idő kérdése, hogy a megyei szervezetek hozzálássanak szétszórásukhoz.

Emellett az MPP szerint az RMDSZ nyomást gyakorol az erdélyi magyar sajtóra is. Bíró Zsolt a párt tanácselnök-jelöltje kijelentése alapján egyes esetekben pénzzel, másokban pedig családi összefonódások révén szerez befolyást az erdélyi sajtóorgánumokban, amiért az erdélyi magyarokat kiállásra buzdította szólás és sajtószabadságukért a Marosvásárhelyi Rádió fél éves fizetés nélküli szabadságán lévő munkatársa.

Beszáll a ringbe az Erdélyi Magyar Párt is

Az új magyar párt, az EMNP egyelőre saját szervezetei építgetésével van elfoglalva, de nem zárkózik el a néha már-már provokatívnak számító nyilatkozatoktól sem. Az együttműködés fontosságát Toró T. Tibor is kiemelte, noha kikötötte, hogy ez nem mehet mindenáron.

A Tőkés Lászlóval tartott közös sajtótájékoztatón a verseny mellett tették le voksukat – legalábbis azokon a területeken, ahol a magyarság többséget alkot. Ahol a románok vannak többségben, ott hajlandóak a közösen indított jelöltek támogatására, bár nem feltétel nélkül: a közös jelölt a marosvásárhelyi polgármester-állítás körüli vitából kiindulóan nem indulhat kizárólagosan egy párt színeiben, és nem lehet korrupt sem, ami nem ritka az RMDSZ soraiban – írja az Erdély.ma.

A kölcsönös vádaskodások sem maradnak el: az EMNP szerint elsősorban az RMDSZ-t hibáztatja az együttműködés akadályozása végett, miközben Markó szerint pártja csak magára számíthat – szemben a Magyarországról ,,mesterségesen létrehozott párttal”.

Valószínűleg erre válaszolt Martonyi János a minap Bukarestben, Kelemen Hunorral történt egyeztetése után. A sajtótájékoztatón ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nem szól bele a versenyben. Ugyanakkor közös érdekként nevezte meg a megegyezés szükségességét, hiszen a romániai magyarság közös érdeke, hogy a lehető legtöbb képviseleti helyet szerezze majd meg.

Viharos szakítás

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni Tőkés László kilépését az RMDSZ-ből, ami tovább szította az indulatokat. Az európai parlamenti képviselő március 12-én jelentette be ezirányú szándékát, majd nem sokkal később közölte, hogy az RMDSZ levélben kérte a képviselő kizárását az Európai Néppárt soraiból. Kelemen Hunor viszont bejelentette, hogy a református püspök hazudott, mikor ezt a nyilatkozatot tette, ő mindössze arról tájékoztatta párt elnökét, hogy ezentúl Tőkés kijelentései nem tudhatóak be az RMDSZ álláspontjának.

Bár még hónapok vannak hátra a mindkét helyi, megyei és országos szintű választásokig, az összefogás reális esélye még távolibbnak tűnik. Míg minden megfigyelő arra figyelmeztet, hogy a magyar képviselők számát maximalizálni kell és nem ismétlődhet meg az MKP kudarca Erdélyben, a szereplők láthatóan nemcsak ezt a szempontot veszik figyelembe. Toró szerint ugyanis a 2008-ban elfogadott ,,alternatív küszöb szabálya” szerint elég, ha egy párt 6 képviselőt és 3 szenátort szerez, amivel automatikusan bejut a törvényhozásba. Na de elég ez a romániai magyaroknak?

Kitekintő összeállítás - Zsár Virág

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »