Választások Szerbiában: nem csak belügy?

Szerbiában még választásokat kiírni sem egyszerű anélkül, hogy az a külvilág érdekeit sértené. Déli szomszédunk ugyanis Koszovóban is érvényesíteni akarja saját jogait, ezúttal a voksolás kihirdetését és megtartását. Az elmúlt időszak kínkeserves szerb-koszovói diplomáciai közeledése újra veszélybe került, az EU tagjelöltséget éppen nem rég elnyerő Szerbia pedig megint felingerelheti azt a nyugati szövetségi rendszert, melynek hosszú távon tagjává akar válni.

Megváltozott játékszabályok – de még mindig Koszovóval

Déli szomszédunk május elején választ. Ebben a tényben még semmi meglepő nem lenne, ha a parlamenti demokrácia négy éves ciklusait és játékszabályait vesszük figyelembe. Európa nagy részén az is evidensnek számít, hogy mindenféle voksolás lebonyolítása az adott ország belügyének számít. Mi történik viszont akkor, ha egy állam olyan területre is bemerészkedik igényeivel, mely saját magát szuverénnek tekinti és jelentős külföldi támogatókkal rendelkezik?

Szerbiában a hét elején szállt fel a köd, hosszas találgatások után végre bizonyossá vált, hogy szűk két hónap múlva választja meg az ország a következő parlament tagjait. Március 13-án a legfontosabb közjogi méltóságok, tehát Boris Tadić elnök, Egresi Sándor, a vajdasági parlament vezetője és Slavica Đukić-Dejanović, a szerb országgyűlés elnöke  egymás után írták ki a parlamenti, a vajdasági országgyűlési és a szerbiai helyhatósági választásokat. Érdekesség, hogy a szavazók május 6-án, az egyik legfontosabb szerb ünnep, a Đurđevdan (Szent György napja) idején járulnak majd az urnákhoz. Az elmúlt időszakban komoly spekulációk láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy Boris Tadić ugyanerre a napra előrehozott elnöki választásokat is ki fog írni, erre azonban (eddig) nem került sor.

A kilencedik demokratikus, többpárti szavazásra némileg megváltozott szabályok alapján kerül majd sor. Nem újdonság, hogy a szerb választási rendszer tisztán listás alapú, tehát a kicsivel több mint hétmillió szavazó csak pártlisták közül választ majd. A tavaly módosított népképviselőkről szóló törvény értelmében viszont első ízben fordul elő, hogy a listákon az összes jelölt legalább 33 százalékának nőnek kell lennie.

A pártok kampányfinanszírozása is új szabályozást kapott: minden olyan politikai erőnek, mely kampánycélokra szándékozik közpénzeket fordítani, meghatározott összeget kell letétben elhelyeznie. A letét csak abban az esetben jár vissza tulajdonosának, amennyiben az adott párt az érvényes szavazatok legalább 1 százalékát eléri. Kisebbségeket képviselő pártok esetében ez a küszöb 0,2 százalék, melyet több etnikai párt (köztük a Vajdasági Magyar Szövetséget leszámítva a magyarok is) sérelmeznek, mert szerintük a küszöb és a letét ellehetetleníti a kicsi politikai formációk indulását. A parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb egyébként az érvényes szavazatok legalább öt százalékának megszerzése, etnikai pártok esetében viszont az számít, hogy a kisebbségek választói névjegyzékén hányan fő szerepel és közülük hányan mennek el szavazni. A kisebbségi parlamenti képviselők megválasztásához

legutóbb, 2008-ban nagyjából 15 000 voksra volt szükség.

Az igazán jelentős változást az ún. „borítékolt lemondás” intézményének megszüntetése jelenti. Általános gyakorlat volt eddig, hogy minden pártlistára került jelölt előre megírta és szignálta mandátumáról való lemondását, helyének újra kiosztását pedig pártjára bízta. A lemondóleveleket ezután még a voksolások előtt borítékban lezárták és a pártvezérekhez juttatták. Így a listákon elfoglalt helyezés nem számított, a mandátumot gyakorlatilag az kapta, akit az adott párt vezetése kijelölt. A mostani szavazáson a 250 fős (ennyi hely van a szerb parlamentben) pártlisták zártak, tehát a sorrendben elöl állóknak kell kapniuk a mandátumot.

Hosszas vívódás után az is eldőlt, hogy Szerbia most sem enged saját igazából Koszovóval kapcsolatban, így a már 88 állam (köztük a legjelentősebb EU tagok) által függetlennek elismert országot továbbra is saját tartományának tekinti és ott is kihirdették a szerbiai választásokat. Belgrád már 2008-ban is megtette ugyanezt, de akkor mind a koszovói kormány, mind az UNMIK (a terület civil igazgatásáért felelős nemzetközi szervezet) illegitimnek nevezte a Koszovóban leadott szavazócédulákat és az így mandátumhoz jutott képviselőket.

Cikkünk nem ért véget! Lapozzon és tudja meg mi állhat a szerb döntés hátterében!

Döntéskényszerben

Belgrád döntése meglehetősen váratlanul hatott, főleg azok után, hogy március 1-én az ország megszerezte a hőn áhított EU tagjelölt státuszt, melynek legfőbb feltétele az volt, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el a Koszovóval kapcsolatos kétoldalú viszonyok rendezésében. Szerbia a tagjelöltség érdekében valóban korábban elképzelhetetlennek hitt engedményeket tett, Koszovó például szerb beleegyezéssel is képviseltetheti magát saját nevével nemzetközi konferenciákon, igaz, névtábláján egy lábjegyzetet kell feltüntetni, mely az ENSZ BT 1244. számú, Koszovó fölötti nemzetközi igazgatásról szóló határozatára utal.

A pristinai vezetés természetesen heves reakciókkal válaszolt Belgrád döntésére, hiszen a szerbiai választások Koszovóra való kiterjesztését saját szuverenitása elleni támadásként értelmezi. Hashim Thaci miniszterelnök szerint Szerbia újabb konfliktust provokál és kormánya közvetlen agresszióként értelmezi Belgrád döntését, melynek az egész térség meg fogja inni a levét. A koszovói kormány nyilatkozatban is elítélte szerb terveket és jelezte: minden jogi eszközt be fog vetni az összes lehetséges nemzetközi fórumon Szerbia ellen – számol be a Koha Ditore koszovói napilap.

Albán oldalról több sajtóorgánumban sokan azt is hangoztatják, hogy ez Európai Uniónak nem csak a „kalácsot” hanem a „korbácsot” is használnia kellene amikor Szerbiával tárgyal, magyarán az uniós csatlakozás, mint ajándék mellett, retorziókat is kilátásba kellene helyeznie Szerbiával szemben, ha motiválni akarja Koszovó elismerésére. A szerb lépést mindenestre az EU is élesen elítélte. Maja Kocijančič az Unió külügyi főmegbízotti hivatalának szóvivője például kiemelte, hogy Szerbia egyáltalán nem tartja tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit és az ENSZ BT 1244. számú határozatát. Franciaország és Németország is elégedetlenségét fejezte ki a választások kiírása után és támogatásukról biztosították Koszovót függetlenségének megvédésében.

A nyilatkozatháborúban a szerb fél sem maradt adós. Ivica Dačić belügyminiszter például a B92 belgrádi rádiónak adott nyilatkozatában leszögezte: „Szerbia egyáltalán nem akar tárgyalni arról, hogy tarthat-e választásokat Koszovó és Metohija területén (…) Szerbia egy önálló ország, melynek szuverenitását tiszteletben kell tartani, míg Koszovó nem egy ország, mert az ENSZ nem ismeri el.

Való igaz, hogy Szerbia újra megszegte a már említett ENSZ határozatban rá kiszabott kötelezettségeit, az ugyanis egyáltalán nem említi, hogy Belgrádnak jogában állna választásokat lefolytatni Koszovó területén. Ez még akkor is így van, ha az egész kérdés csak elméleti, hiszen azt maga Oliver Ivanović, Koszovóért és Metohijáért felelős szerb államtitkár is elismerte korábban, hogy a pristinai hatóságok és az UNMIK közreműködése nélkül a helyi szerbek által ellenőrzött Észak-Koszovót leszámítva technikailag lehetetlen a választások lebonyolítása.

Szerb oldalról viszont az az érv is megfontolásra szorul, miszerint jogilag Belgrádnak egészen egyszerűen nem volt más választása, hiszen a hatályos alkotmány Koszovót Szerbia részeként kezeli. Az igazság azonban az, hogy ezt a problémát kellő politikai akarattal könnyedén meg lehetett volna oldani korábban meghozott átmeneti rendelkezésekkel, de egy választási kampány előestéjén kevés kormány lenne hajlandó magára haragítani a közvélemény jelentős részét, mely számára Koszovó elvesztése még sokáig fájdalmas mozzanat marad.

Két héttel azután, hogy Szerbia elnyerte az uniós tagjelölt státuszt a kormány most újra

belekezd a már jól ismert húzd meg, ereszd meg játékba, mely szerint ha Brüsszel, Párizs vagy Berlin határozottan utasít a Koszovóval kapcsolatos viszonyok rendezésére, akkor Belgrád kénytelen-kelletlen enged. Amint azonban az EU olyan jutalmat (most éppen a tagjelölt státuszt) ad, mely politikai előnyszerzésre, értsd szavazatokra váltható, a szerb vezetés azonnal hátralép egyet és a „Koszovó még mindig Szerbia része” formulát alkalmazva tovább igyekszik növelni (vagy legalább megtartani) hazai népszerűségét.

Akármelyik erő is kerül május 6. után kormánypozícióba, az szinte bizonyos, hogy a későbbi szerb-koszovói párbeszéd a bíztató eredmények után megint csorbát szenved majd, mivel az eddig sem túl gyakran rugalmas albán álláspont ezekben a napokban tovább merevedik, párosulva mindez az Európai Unió ellenszenvével. Az EU felé igyekvő Szerbia további akadályokra számíthat útján és a Brüsszel-Belgrád-Pristina háromszög zavaros története újabb fejezetekkel fog bővülni a jövőben.