Az SNS nyilatkozata kampányfogás

„Valamennyi politikai párt, a Szlovák Nemzeti Párt pedig különösen, mielőtt elsüllyed, minden szalmaszálba belekapaszkodik” – jelentette ki Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az SNS mai, az Állami Erdészeti Vállalat és a Rettenmeier társaság közötti szerződést érintő bulvárinformációira reagálva, melyeket a választási kampány részének tekint, ugyanakkor elutasítja a párt vádjait.

„Valamennyi politikai párt, a Szlovák Nemzeti Párt pedig különösen, mielőtt elsüllyed, minden szalmaszálba belekapaszkodik” – jelentette ki Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az SNS mai, az Állami Erdészeti Vállalat és a Rettenmeier társaság közötti szerződést érintő bulvárinformációira reagálva, melyeket a választási kampány részének tekint, ugyanakkor elutasítja a párt vádjait.

Az Állami Erdészeti Vállalatot 2010-ben sikerült megszilárdítani, a csökkenő termelés ellenére is nyereséget tud felmutatni. Míg ez 2009-ben 320 ezer euró volt, az új vezérigazgató, Igor Viszlai kinevezése után, 2010-ben már 1,7 millió euró. Becslések szerint a 2011-es nyereség pedig 16 millió euró körüli. Ennek oka, hogy a vállalatnál sikerült megfékezni a korrupciót és hatékony gazdálkodást bevezetni.

Nevetségesek annak a Miroslav Jureňának a kijelentései, aki elfelejtett 18 millió koronát kifizetni a szenici állami gazdaság privatizálásáért, mondta a miniszter. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az előző kormány idejében több, az Állami Erdészeti Vállalat számára előnytelen szerződés is köttetett a WoodWorking vállalattal. Ezek ráadásul 2020-ig érvényesek.

„Azok az emberek, akik a faliújságtender vagy az emissziós kvóták néven elhíresült botrányokat gerjesztették, mielőtt erkölcsi prédikációba bocsátkoznak, nézzenek tükörbe. Jureňa exminiszter azt hiszi, a tárca most is úgy működik, mint az ő irányítása idején” – mondta a miniszter.

Jureňával kapcsolatban pedig elmondta, az exminiszter korábban azért vont vissza egy, a sasvári (Šaštín-Stráže) fafeldolgozó üzemet érintő tenderkiírást, hogy a földmunkák elvégzésével közvetlenül az Astap vállalatot bízza meg. Teljesen véletlenül ez a cég 2007 decemberében alakult, 2008 tavaszán pedig 922 ezer eurós számlát fizettek ki neki – magyarázta a miniszter. Érdekes a társaság vezetőségének összetétele is, melyben szintén véletlenül kaptak helyet az exminiszter testvérei, Milan és Branislav Jureňa.

A tárcavezető elmondta, a Rettenmeier Tatra Timber társaság a liptói régió kiemelkedő munkaadója, amely Robert Fico kormányzása alatt is szerződéses viszonyban állt az Állami Erdészeti Vállalattal. Az általa  felvásárolt fa mennyisége viszont idén lényegesen lecsökken. Míg a HZDS minisztereinek ténykedése idején évente 280 ezer köbméter fához jutott a társaság, 2012-ben már csak 140 ezer köbmétert vásárolhat.

„Ha helyesek az információim, a szerződés csak a fa mennyiségét tartalmazza, az árat nem, tehát árgaranciáról szó sincs.  Ha fizetnek, kapnak fát. De az, hogy milyenek lesznek az árak két, három év múlva, az nincs rögzítve  a szerződésben” – pontosított a miniszter.

Véleménye szerint a Rettenmeier társasággal folytatott együttműködés legfontosabb hozadéka, hogy megőrzi a munkahelyeket a térségben, mivel a szerződés kiköti, a faanyagot a liptóújvári (Liptovský Hrádok) üzembe szállítják, tehát nem külföldön végzi. Az erdészeti vállalat a nyereség és foglalkoztatottság biztosítása érdekében járt el. Az említett szerződés a világhálón is megtalálható.

Paraméter.sk

Friss hírek