Nem adhatjuk fel Afganisztánt

Két afgán civil aktivistával, a nőjogi küzdelemben részt vevő Humaira Szakibbal, és a fogyatékkal élők jogaiért küzdő Szadik Mohibbivel szervezett videókonferenciát az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége. A két afgán szakértő, akik a közelmúltban lezárult bonni konferencián is részt vettek, alapos tájékoztatást adtak az afganisztáni civil társadalom helyzetéről, illetve azokról a kihívásokról is, amikkel nap mint nap szembe kell nézniük.

Mohibbi elmondta: a bonni konferencia rendkívül hasznos volt, ugyanis az afgán társadalom szinte minden képviselője jelen volt, és fel tudták hívni a figyelmet arra, hogy az afgán kérdés nem csak katonai ügy, hanem szélesebb támogatást igényel a partnerek részéről, illetve szembesített mindenkit azzal, milyen viszonyok uralkodnak a terepen, Kabultól és a nagyvárosoktól távol.

Afganisztán problémáiról beszélve mind a két aktivista kiemelte: az ország gondjaira csak regionális kontextusban lehet válaszokat találni, Irán, Pakisztán és Szaúd-Arábia bevonásával, a társadalmi konfliktusokat pedig csak a gazdasági helyzet rendezésével lehet végleg lezárni.

A kilátások azonban nem bíztatóak: a nyugati donorokra komoly hatással volt a gazdasági válság, miközben az afgánok problémái elsősorban a tartományi és alacsonyabb szinteken egyre csak gyűlnek. Arra a kérdésre, hogy miként lehetne javítani az eszkalálódó helyzeten mind a két aktivista azt válaszolta: csak a már meglévő törzsi és vallási struktúrákra építve lehet sikeresen megszólítani a helyi lakosokat, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a közösségek világi és vallási vezetőire, akik jóindulatukkal és segítségükkel biztosíthatják a programok sikerét.

A közelmúltban történt kabuli robbantással kapcsolatos kérdésre válaszolva az előadók elmondták: nem tartanak a vallási konfliktusok kiújulásától. Mohibbi és Szakib egyaránt megerősítették: egyedi terrorcselekményről van szó, és az emberek tudják, kik állnak a robbantás mögött, ráadásul élénken élnek még a korábbi emlékek is, így az ország mindenáron szeretne elkerülni egy vallási alapú belső viszályt.

Az elmúlt tíz év tapasztalatait elemezve a két afgán aktivista büszkén sorolta fel a legnagyobb eredményeket: beindult az oktatás, a nők jogai már nem számítanak tabunak, és a kormány végre figyel a kisebbségi, illetve a hátrányos helyzetben lévő csoportok hangjára is. Azt ugyanakkor mind a ketten elismerték, hogy még nagyon hosszú út áll az afgánok előtt. Mind a ketten egyetértettek abban is, hogy a nemzetközi közösség nem adhatja fel Afganisztánt, mert a mostani projekteket és programokat be kell fejezni, különben rengeteg pénz és erőfeszítés veszne kárba. A legtöbb energiát az oktatásra kell koncentrálni, hiszen egy olyan országban, ahol magas az írástudatlanság szinte semmit sem lehet elérni.

A politikai életről szólva Szakib és Mohibbi is kiemelte: a kormánynak most elsősorban nem a nagyvárosokra, hanem az azoktól távol eső vidéki területekre kell figyelnie. Itt kell kiterjeszteni az oktatást, több munkalehetőséget kell kínálni a lakosság számára, illetve fejleszteni kell az infrastruktúrát is. Az aggodalmakat megerősítette egy nálunk tanuló afgán diák is, aki Baglan tartományból származik, és jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Szerinte nem csak a kormánynak, hanem a nemzetközi közösségnek is ki kéne szabadulnia Kabul városhatárai közül, és vidékre kellene vinniük a változás szelét, ahol a hétköznapi emberek nem sokat érzékelnek a már megindult folyamatokból. A hallgató szerint az ellenállás bázisa mindig is a vidéki lakosság volt, így elsősorban őket kell az új afgán állam és az új társadalmi rend oldalára állítani, mert csak így lehet biztosítani Afganisztánban a tartós békét és a nyugalmat.