Obamáék is komolyan veszik Gingrich esélyeit

Barack Obama elnök legfontosabb politikai tanácsadói közül néhányan már úgy vélik, hogy az előzetesen legnagyobb esélyesnek tartott Mitt Romney helyett inkább Newt Gingrich lehet az a republikánus elnökjelölt, aki ellen fel kell készülni a jövő évi kampány során. Az elmúlt hónapokban az Obama újraválasztását elősegítő csapat, valamint a Demokrata Nemzeti Bizottság kizárólag Romney-ra fókuszált, és egyetlen lehetséges befutónak vélték az egykori massachusettsi kormányzót a republikánus elnökjelöltek között. Ezek után Gingrich előretörése számukra is némileg váratlan fordulatot hozott.

Először Robert Gibbs, a Fehér Ház korábbi szóvivője, a CBS amerikai televíziós csatorna Face The Nation című műsorában beszélt arról, hogy az egy hónap múlva kezdődő republikánus versengésben Gingrich valós veszélyt fog jelenteni Mitt Romney számára. Hasonló véleménynek adott hangot David Axelrod, Obama másik közismert tanácsadója, aki széles látókörű, komoly tudású és egyenes embernek véli Gingrich-et, különösen Romney-hoz képest. Utóbbi jelölt képességeiről és tulajdonságairól továbbra sem vélekednek elismerően, amit nem is mulasztanak el kifejezni. Gibbs szerint Obama kampányának ki kell emelnie Romney kettős arcát és véleményváltoztatásait olyan fontos kérdésekben, mint a környezetvédelem, vagy az egészségügy.

„Teljesen világos, hogy a Fehér Ház nem akar szembenézni Mitt Romney-val, és arra kényszerül, hogy a három éve magas munkanélküliséget és a féktelen pénzszórást valahogy megvédje és leplezze. Ahelyett, hogy a munkahelyteremtésre és a középosztály segítésére összpontosítana Obama kormánya, inkább Romney-t támadják” – hangzott Andrea Saul, Romney szóvivőjének válasza az elhangzott vádakra.

Császi Márton

Friss hírek